Életének 70. évében elhunyt Balázs Ferenc, miután tizenkettő napja koronavírus fertőzéssel kórházba került.

Ahogyan a művészvilágban népszerűvé vált Balázs Fecó 1951 március 2-án született. Gimnazistaként a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában meghatározó tagja volt az iskolai zenekarnak. 1967-ben a NEOTON együttes tagjaként kezdődött zenei karriere. Öt év elteltével Som Lajossal kivált a zenekarból és megalapították az első magyar hard-rock együttest  a TAURUS-t, ami 1974-ben felbomlott, ezután két évet külföldön dolgozott. Hazatérése után 1976-ban KONCZ ZSUZSA kísérőzenekarához került, majd két év múlva erre az együttesre építve megalapította a KORÁL együttesét. Ezzel érte el legnagyobb sikereit, az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Felléptek annak idején Bulgáriában, Szovjetúnióban és Jugoszláviában egyaránt. 1979-1984 között minden évben az Év billentyűsének választották. A KORÁL 1986-os felbomlása után szólókarrierbe kezdett, filmzenéket írt és folyamatosan fellépett, a Korállal tíz albumot adott ki. 2003-ban belefogott a romos sitkei kápolna felújításába, ahol koncerteket rendezett és a bevételből próbálta fedezni a rekonstrukciós költségeket. 2018-ban a Papp László Sportarénában nagyszabású teltházas koncerttel ünnepelték a KORÁL fennállásának 40. évfordulóját. Jövő nyárra tervezett egy jubileumi turnét, amivel pályafutása 50. évfordulóját kívánta ünnepelni, sajnos erre már nem kerülhet sor.

A zenészlegenda első házassága 12 évig tartott, 1996 óta volt együtt mostani feleségével Imolával, 2011 óta voltak házasok, egy gyermekük született 1998-ban, aki az édesapja nevét kapta.

Munkásságát 1998-ban Liszt Ferenc díjjal, 2016-ban pedig Kossuth díjjal ismerték el.

Bár a neves művész a hangjával és a zenéjével szerezte népszerűségét, a sporthoz, a labdarúgáshoz is kötődött, a fővárosban rendezett kispályás labdarúgó tornákon többször megmérkőzött a Korál futballcsapata a gyirmóti és a ménfőcsanaki öregfiúk együttesével. E rendezvényeknek köszönhetően a Horváth család tagjaival is baráti viszonyuk alakult ki, ennek köszönhetően 2011. április 4-én rendezett PMFC elleni bajnoki mérkőzésünk kezdőrúgását is elvégezhette. A sitkei kápolna rekonstrukciós munkálatai alkalmával mindig útba ejtették Gyirmótot, ekkor nem hagyhatták ki az Aranyhal Étterem híres halászlevét sem. A kapcsolatnak köszönhetően munkatársaival telepítették a 2015-ben átadott ALCUFER Stadion hangtechnikai berendezéseit, és koncertet adtak a megnyitó ünnepségen egyaránt. A későbbiekben többször járt zenésztársaival és baráti társaságával a péri halastavaknál is, ahol másik hobbijának a horgászatnak hódolhatott.

Balázs Fecó Horváth Ferenc 50. Születésnapján

Balázs Fecó Horváth Ernőnél tett látogatása a közelmúltból

Annak ellenére, hogy ősfradistának vallotta magát, Méry Péter szövegíróval karöltve szívesen vállalta a felkérést a Gyirmót-induló zenei alapjának megírására egyaránt.

KORÁN koncert 24:44-től

Balázs Fecót négy évvel ezelőtt már életveszélyes állapotban kórházba szállították szívritmus zavarai miatt. Néhány hete még úgy nyilatkozott, ha egészsége engedi visszatér a színpadra, hiszen a zene élteti, amivel szeretne örömet szerezni a rajongóinak.

A zeneszerző több, mint tíz napig feküdt mesterséges kómában, mélyaltatásban vérplazma-kezeléssel próbálták gyógyítani mielőtt szervezete feladta volna a koronavírus elleni küzdelmet.

A Gyirmót FC Győr klubvezetése nevében megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól.
Balázs Fecó nyugodj békében!

 

Balázs Fecó díjai, kitüntetései:

       Az év billentyűse:  1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984
       EMeRTon-díj:  1987, 1998
       Huszka Jenő Életműdíj:  1997
       Lisszt Ferenc díj:  1998
       Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje:  2001
       Fonogram-díj:  2008
       Artisjus Életmű-díj:  2010
       Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje:   2011
       Kossuth Lajos-díj:  2016