STATISZTIKA A BAJNOKSÁGHOZ- A SZÁMOK NEM HAZUDNAK

Kevesebbet játszottunk otthon, de ez tavasszal kiegyenlítõdik.

Megszereztünk 29 pontot, ami hárommal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Az akkor elég volt ahhoz, hogy vezessük a tabellát…

Hazai pályán 6 gyõzelem 1 vereség a mérlegünk, tehát továbbra sem életbiztosítás Gyirmótra utazni.

Idegenben viszont nem volt egyértelmû átütõerõ játékunkban, ami 8 mérkõzésbõl 3 vereséget, 2 döntetlent és 3 gyõzelmet jelentett.

 

 

 

EREDMÉNYEK – SOK A PONTVESZTESÉG

Vereséggel kezdtünk, majd nyert az MTK Gyirmóton, és teljesen összeomlottunk Baján, a második félidõben. Ennek ellenére a legnagyobb csalódás a gyõri és a felcsúti döntetlen, valamint a veszprémi vereség volt, az utolsó fordulóban. Amennyiben csak ezt a három mérkõzést meg tudtuk volna nyerni, akkor most 7 ponttal több állna nevünk mellett, és közelebb lennénk a listavezetõhöz. Sajnos viszont „ha” a fociban sincs…

 

TABELLA – LEMARADVA…

Kilenc pontos hátrányban zártuk az õszt, amivel sokak szerint eldõlt, hogy az MTK visszajut az NB I-be. Való igaz, hogy jelentõs a kékek elõnye, de láttunk mi már ilyet, hogy 9 pontos hátrányt le tud adni egy csapat egy fél szezon alatt. Szóval a hátrány ledolgozható, ezért nem adjuk fel, és a célunk továbbra is a feljutás kiharcolása!

 

 

HELYEZÉSEK – A VÉGÉRE LETTÜNK STABILAK

Helyezéseink tükrében kiegyenlítettnek tûnik a szezon, hiszen az elsõ fordulókban látható „hullámvasút” a végére kiegyenesedett, és az utolsó 7 fordulóban a 2. Helyet béreltük ki magunknak. Ehhez kellett a hosszú, hét mérkõzésen át tartó veretlenségi sorozatunk is.

 

 JÁTÉKIDÕ – NÉGYEN EZER FELETT

Négy játékos tudott 1000 perc felett pályán lenni a 15 bajnoki találkozón úgy, hogy ebbõl Bognár Zsolt két mérkõzést kihagyott sérülés miatt.

Valamennyi mérkõzést egy játékos, Kozmér Ladislav játszott végig.

Valamennyi mérkõzésen három játékos lépett pályára. Kétszer hiányzott a pályáról 3 játékos.

A rengeteg mérkõzés miatt – bajnoki, MK, Liga Kupa – sok volt a változtatás, gyakorlatilag kétszer egyformán nem nagyon játszottunk.

Az ifistákon kívül Márton Dávid egyetlen percet sem játszott, de Pirka Tamás is csak 16 percet töltött a pályán.

 

 NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 

GÓLLÖVÕK – LAKI-TÓTH PÁROS

Lõttünk 29 gólt, ami a 2. A bajnokságban, többet csak az MTK tudott lõni, számszerûen 34-et.

Kapott góljaink száma 20, ami nagyon sok! Ebben az összehasonlításban csupán a 6. Helyet szereztük meg.

Gólarányuk + 9, az MTK-é +25, ami azt jelenti, hogy nem lehet elég utolérni az MTK-t, de ponttal is meg kell elõzni a kékeket, ha fel akarunk jutni.

Az utolsó 6 mérkõzés mindegyiként kaptunk gólt.

NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE

 

GÓLOK ELOSZLÁSA 15 PERCENKÉNT

A gólok megszerzésében a félidõk vége felé jeleskedtünk. Az elsõ játékrész utolsó harmadában 7, míg a mérkõzés utolsó harmadában 10 gólt szereztünk, ami a jó erõnlétünkre utal.

NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE

 

FEGYELMI HELYZET – KÉT KIÁLLÍTÁS

Fegyelmi helyzetünk nem rosszabb mint tavaly, jelenleg 4 játékosunk rendelkezik 4-4 sárga lappal, kiállításunk kettõ volt az õszi szezonban.

NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE