Nagyon figyelnünk kell, mert ez a Pécs jó csapat, és egyáltalán nem szálltak még esélyei a bajnoki cím megnyerésére. A Gyirmót azonban jobb csapat benyomását keltette, és amennyiben fegyelmezetten és nagy akarással játszunk a további mérkõzéseinken, akkor nem lehet gond, és meglehet a hõn áhított bajnoki cím, és az NB I!

Már a mérkõzés elején látható volt, hogy a Gyirmót fogja uralni a játékot, és ellenfelünk fõleg a védekezéssel törõdik majd. A védekezéssel, amit jól megszerveztek, és kellõ agresszivitással fûszerezve nehezítették meg dolgunkat.

Ma azonban jól ment a játék, és Weitner egyéni akciója után hamar vezetést szerezhettünk volna. Csakhogy a büntetõk átka újra fogott rajtunk, és ma is kimaradt egy kihagyhatatlan büntetõ. Ezúttal Kozmér hibázott, de ezt követõen masszív, jó játékával hozzá segítette a csapatot a gõzelem megszerzéséhez.

Kozmér Ladislav ma jól teljesített

 

A kihagyott büntetõ nem szegte kedvét a csapatnak, és továbbra is támadásban maradt. Elõbb Kozmér indításából Laki, majd Baumgartner kiugratásából Weitner volt veszélyes az ellenfelünk kapujára. Utóbbi esetnél volt a mérkõzés egyik fordulópontja, amikor a vendégek védõjét Lantost a játékvezetõ kiállította. Ekkor a 25. percben jártunk.

A kiállítást három perc múlva Laki kíméletlenül kihasználta, amikor ritkán látható, klasszis gólt rúgott a Pécsiek kapujába. Ez már NB I-es teljesítmény volt!

Laki Balázs fantasztikus gólt rúgott!

 

Ezt követõen sem tudott váltani a Pécsi csapat, így továbbra is többet volt nálunk a labda, és veszélyesebben játszottunk. A 38. percben egy ritkán látható jelent után Bognár Zsolt saját térfelükrõl szerezhetett volna gólt, de emelése a kapufa mellé szállt. Ha bemegy, akkor hetekig vitatkozhattunk volna, hogy Laki vagy Bognár gólja volt-e szebb.

Aztán jött a félidõ vége, amikor a jó formában játszó Nagy László szerzett meg egy labdát majd Weitner Ádámnak passzolt, aki az alapvonalról, önzetlenül szenzációs labdát adott Baumgartner Attilának. A beadással kihagyhatatlan helyzetbe hozta a középpályást, aki nem hibázott, így 2-0-ás vezetéssel vonulhattunk a szünetre.

Weitner Ádám önzetlenül, jól játszott.

A második félidõben a feje tetejére állt a világ. Ahelyett, hogy további gólokat szereztünk volna és símává tettük volna a találkozót, érthetetlen módon visszaesett játékunk. Igaz, hogy a Pécs korai szépítése felhozta a vendégeket, de ekkor jobban meg voltunk illetõdve mint ellenfelünk.

A második félidõben a Pécs többet birtokolta a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni, viszont egy szituációnál büntetõt reklamáltak, de a játékvezetõ továbbot intett.

Tóth Balázs hetek óta jó formában van.

 

Ezt követõen érthetõ módon kitámadott a Pécs, így a gyors ellentámadásainkkal nagyobb  veszélyt jelentettünk a vendégek kapusára. Többször is szerezhettünk volna újabb gólokat, ha az utolsó passzoknál jobban összpontosítunk. A mai napon azonban a csapat annyit adott ki magából, amennyi a gyõzelem megszerzéséhez elegendõ volt. Mindent elárul a második félidõrõl az a tény is, hogy bár Deli Zoltán magabiztosan védett – a gólról nem tehetett – a 90 perc alatt alig akadt védeni valója.

 

Nagy László labdaszerzése aranyat ért.

Összességében két jól felkészített csapat mérkõzését láthatták a szép számban kilátogató nézõk a gyirmóti stadionban. Külön dicséret a hazai és a vendég szurkolóknak, akik mindkét oldalt sportszerûen buzdították. Külön dicséret a két csapatnak, akik ellentétes félidõt produkáltak, mindvégig gyõzelemre játszva bizonyították, hogy helyük lenne az NB I-ben. Sajnos azonban ebbõl a két csapatból csak egy juthat fel, s mi azon dolgozunk, hogy ez a csapat a Gyirmót FC legyen!

HAJRÁ GYIRMÓT, HAJRÁ GYÕR!