Heffler Norbert mesterhármasával magabiztos 3-0-s győzelemmel kezdett csapatunk a Csákvár ellen a labdarúgó NB II 1. fordulójában. Szinte végig a mi akaratunk érvényesült, aglisabb és szervezettebb játékunkkal megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Már az első percektől kezdve pontosabban játszott  együttesünk, és már a 6. percben a vezetést is megszereztük Heffler villanása révén. A lendület nem hagyott alább, s már a 12. percben növelhettük volna előnyünket, a Csákvár első lövésére a 21. percig kellett várni. Heffler, Szatmári nagyszerű indítását váltott gólra, aztán a 33. percben Rusák góltól mentette meg a kapunkat.

A második félidő elején a vendégek egy rövid ideig a térfelünkön tudták tartani a labdát, azonban helyzetig nem jutottak el. Amint csapatunk ki tudott jönni a kapunk elől, azonnal növelni is tudtuk az előnyt – Herjeczki harcias labdaszerzését követően ismét Heffler révén. A meccs hátralévő részében már kiegyenlítettebb volt a játék képe, Rusák és Markek is mutatott be bravúrt a kapuban, újabb gól azonban már nem esett.

Részletek: https://bit.ly/2BQzK8c