A csapat két részbõl álló orvosi vizsgálaton vesz részt, majd Gyirmóton, a DAC pályán mûfüvön és sportcsarnokban valamint horvátországi edzõtáborban készül a szezonra. Részletek:

A héten egy-egy edzés szerepel a programban, de jövõ héttõl már napi két edzésük lesz a játékosoknak. A csapatból ma Szabó Csaba és Molnár Balázs hiányzott, akik sérültek, valamint Balog Zoltán, aki holnap csatlakozik a kerethez.

Holnapi napon labor és orvosi vizsgálat vár a csapatra, a jövõ héten pedig élettani és egyéb orvosi vizsgálatok következnek.

Az elsõ edzõmérkõzést a csapat január 19.-én játssza Ausztriában az Admira Wacker ellen. Sajnos a Mattersburg technikai okok miatt lemondta az edzõmérkõzést január 22.-én, ide ellenfelet keresünk, a befutó a Kazincbarcika, Kiprich József együttese lehet.

Január 26-27.-én csapatunk a Horváth Ferenc emléktornán, az Alcufer kupán szerepel Gyõrben a Magvassy sportcsarnokban.

Az is biztos, hogy a csapat február harmadikától 8 napot a horvátországi Novigradban edzõtáborozik, mely helyszín már tavaly bevált a csapatnak. Itt négy nemzetközi mérkõzés szerepel a programban.

Az edzõtábor után ellenfeleink lesznek a Csorna (NB III), a Haladás (NB I), FUTURA MOSONMAGYARÓVÁR (NB III), a Szolnok (NB II) és a Ménfõcsanak (Megye 1) együttesei.

A bajnokság március 2.-án indul, amikor a 16. fordulóban Szigetszentmiklósra látogatunk.

További hír a csapatról, hogy elõre láthatólag kölcsönbe távozik a csapattól Nagy László és Horváth Rudolf.

Fitos László szabad-listára került, és megfelelõ ajánlat esetén távozhat a klubtól.

Sajnos Molnár Balázs és Szabó Csaba térde nem javul, sorsukról az orvosok késõbb döntenek, de az biztos, hogy a felkészülést egyelõre nem tudják megkezdeni a csapattal a rutinos játékosok.