Nagyszerû teljesítményének köszönhetõen, a bajnokságban legtöbb gólt szerezve az elsõ helyen zárta az õszi szezont a gyirmóti csapat a hazai másodosztály Nyugati csoportjában. A kék-sárgák, ahogy ezt megszokhattuk tõlük, egységes, jó csapat benyomását keltették, s a tizenöt mérkõzésükbõl tízet megnyertek. Igaz, a két döntetlen mellett háromszor vereséget szenvedtek.

„Nem kezdtük túl jól a szezont, fõleg az Ajka elleni hazai vereség volt nagyon fájó – kezdte értékelését Kiprich József edzõ. – Négy játékost – Weitner Ádámot, Tóth Balázst, Czanik Károlyt és Deli Zoltánt – igazoltunk a bajnokság elõtt, mindannyian meghatározó tagjai lettek a csapatnak. Csermelyi Imre Siófokra távozott, míg Pápai Pétert és Szigeti Zsoltot kölcsönadtuk a harmadosztályba.”

„Egyértelmû célkitûzés volt a bajnokság elõtt, hogy nyerjük meg a pontvadászatot. Elsõ helyen várjuk a tavaszt, tehát megmaradtak az esélyeink, hogy bajnokok legyünk. A szezonra visszatérve, a döcögõs kezdet után magára talált az együttes, s fõleg a hajrában sikerült remek gyõzelmi sorozatot produkálni.”

A csapat ráadásul többször játszott idegenben.
„Kilencszer voltunk vendégek, hatszor szerepeltünk hazai pályán. Ezeken a mérkõzéseken csak egyszer maradtunk alul, tehát elõnyt jelent, ha otthon játszunk, s tavasszal többször lesz erre lehetõségünk.”

Kiprich szerint a három vereség még belefért az õszi teljesítménybe, tavasszal azonban már nem lehet ennyit hibázni.

„Ahogy a tabella mutatja, nem volt gond a három vereség, viszont szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanennyi a folytatásban már nem fér bele. Hat vereséggel már nem lehet bajnok valaki. A legnagyobb riválisnak a pécsi együttest tartom, amelyet most gólkülönbséggel elõzünk meg. Tavasszal Gyirmóton játszunk vele, számunkra ez mindenképp elõny lehet.”

A gyirmóti együttes annak ellenére lett õszi bajnok, hogy többen is súlyos sérülést szenvedtek a csapatból.

„Voltak formaingadozások, s így cserék is a keretben, de ami inkább gondot jelentett, az a sérüléshullám, ami sújtott bennünket. Négy meghatározó játékos, Homonyik Gábriel, Weitner Ádám, Tóth Balázs és Böjte Attila is kiesett súlyos sérülés miatt a szezon végére, s hogy sikerült így is helytállnunk, az az erõs keretünknek köszönhetõ. A sérülteket ugyanis minõségi játékosokkal tudtuk pótolni.”

Éppen ezért nem is terveznek Gyirmóton erõsítést.

„Nyáron sikerült jó játékosokat igazolnunk, akik bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Nincs tervben új játékos leigazolása, ami persze nem azt jelenti, hogy elzárkóznánk, ha egy erõsítést jelentõ labdarúgó jelentkezne nálunk.”

S hogy végül odaérhet-e az élvonalat jelentõ elsõ helyre majd a Gyirmót?

„Tavaly hét ponttal vezettük félidõben a tabellát, s végül ez nem volt elég. Talán jobb, hogy most szorosabb az élmezõny: nem dõlhetünk hátra, tudjuk, hogy minden meccs nagyon fontos lesz számunkra. A felkészülést január közepén kezdjük el, Gyõrben és Szegeden is lesz egy teremtorna, amelyeken részt veszünk. Ezenkívül több felkészülési mérkõzés szerepel a programban.”

(kisalfold.hu)