A kötelezõt, ami mindig a legnehezebb. Így volt ez szombaton is, amikor a kiesõ helyen álló Barcs vendégeskedett Gyirmóton. Várható volt, hogy a vendégek védekezni, mi pedig támadni fogunk a mérkõzés túlnyomó részében. Azt is tudtuk, hogy egy gyors gól megkönnyítheti dolgunkat, de ez szombaton nem akart összejönni.

Az 5. percben ugyan elõbb Laki majd Weitner lõhetett volna a vendég kapuba, de akkor érintetlen maradt a háló. Aztán a nagy nyomás a vendégeket nyugtatta meg, és néhányszor eljutottak kapunkig. Igaz, nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, így nem volt veszélyben Deli kapuja.

Ahogy ment az idõ, egyre világosabb lett, hogy ez nem lesz könnyû mérkõzés, ha nem tudunk gólt rúgni, akkor akár bajba is kerülhetünk.

A gól pedig nem jött, és egyre görcsösebb lett játékunk. Kevés volt a csapatban a jó teljesítmény, és meglepõ módon az elsõ félidõben kevés volt a gólhelyzetek száma is a vendég kapu elõtt.


Szünetben jött a hír, hogy nyert a Pécs Ajkán, így ettõl kezdve gyõzelmi kényszerben voltunk. Ennek megfelelõen magasabb fokozatra kapcsoltunk és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Ezek azonban ma sorban kimaradtak. A vendégek ekkor már kizárólag a védekezéssel foglalkoztak, s utoljára a 60.p.-ben látogatták meg büntetõterületünket.

Jöttek a cserék, és az átszervezés, és tovább növeltük a ritmust. Kozmér elõretolásával még többet támadtunk, és akkor már érett a gól. A helyzeteink megvoltak, de volt, hogy 2 méterrõl sem sikerült a kapuba találni.

A végén aztán jött Nono (Tóth Norbert), aki sokadszorra mentette meg a csapatot, és szerezte meg a gyõztes gólt.

Összességében elmondható, hogy a mai napon gyengébb játékkal ugyan, de megérdemelten szereztük meg a gyõzelmet. Ki kell emelni, hogy a játékosok nem veszítették el a fonalat, és a mérkõzés végéig egymás bíztatva, bátorítva hajtották bele a csapatot a gyõzelembe.

Gyõzelmünkkel minden változatlan maradt a tabellán, hiszen az elsõ négy csapat begyûjtötte a gyõzelmet, és a három pontot.

Következik az ETO második csapata, akik jó erõkbõl álló csapattal, fiatalokkal és rutinos NB I-es játékosokkal érkeznek hozzánk. Ez sem lesz könnyû mérkõzés, de ha a “CSAPAT” továbbra is CSAPATKÉNT mûködik, akkor nem lehet gond, és hozhatjuk zsinórban a hatodik gyõzelmet.