A PMFC szakvezetésével egyeztetve megállapodott a két fél, hogy csapataik az alábbi színösszeállítású mezben lének pályára a vasárnapi rangadón:

GYIRMÓT FC: SÁRGA MEZ – KÉK NADRÁG – KÉK SPORTSZÁR

PMFC: FEHÉR MEZ – FEHÉR NADRÁG – FEHÉR SPORTSZÁR

Külön érdekesség, hogy bár az NB II-ben nem kötelezõ de csapatunk játékosainak neve szerepelni fog a mez hátán, ezzel is segítve a televízió munkatársainak munkáját, és a jelen lévõ szurkolók, valamint a TV nézõk szórakozását.

A csapatokat és a játékvezetõket gyerekek kísérik be, és ahogy azt már a Bajnokok Ligájában megszokhattuk, a gyerekek ellentétes mezben lesznek. A PMFC csapatát gyimóti mezes, míg csapatunkat pécsi mezes fiatalok kísérik a pályára, ezzel is erõsítve a Fair Play szellemét, melynek mindkét csapat elkötelezett híve!

A csapatokat kísérõ valamint a labdaszedõ gyerekek a mérkõzés elõtt, és a szünetben egymás ellen játszanak a centerpályán.