A Gyirmót FC Győr vezetőedzője elmondta, őket sem kímélte a koronavírus-járvány, a felnőttcsapatból átlagosan nyolc-tíz játékosra számíthatott a felkészülés idején.

– Sok csapatnak megnehezíti a felkészülését a koronavírus-járvány, Gyirmóton mi a helyzet?
– Sok mindent terveztünk, de a vírushelyzet miatt a létszám nem volt megfelelő – nyilatkozta lapunknak Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője. – Jövő héten itt az első bajnoki, az edzéseken pedig átlag nyolc-tíz játékosra számíthattam. Így nehéz, nem beszélhetünk optimális felkészülésről.

– Korábban azt nyilatkozta, a keretet négy-öt játékossal meg kell erősíteni a télen. Eddig három futballista csatlakozott a klubhoz, legutóbb csütörtökön a fehérorosz Vlagyiszlav Klimovics a Dinamo Minszktől. Várható még érkező?
– Igen, szeretnénk több posztra igazolni. Amit korábban mondtam, a négy-öt új játékos, benne van a pakliban. Magyar futballistát nem tudunk megszerezni, muszáj külföldieket keresnünk.

– A Gyirmót utolsó a tabellán, ám nincs kilátástalan helyzetben, hiszen csupán három pontra van a már bennmaradást jelentő tizedik helytől. Mennyire elégedett az őszi teljesítménnyel?

– Semmiképpen sem lehetek az, hiszen kieső helyen vagyunk. Az ember sohasem tervez vereséget, hiányérzetem van egy-két elveszített mérkőzés kapcsán. Az a néhány pont éppen azt jelenti, hogy most a vonal felett lennénk. Nehéz helyzetben vagyunk, de mindent megteszünk, hogy benn maradjunk az NB I-ben. Eddig extra teljesítmény kellett, innentől még többre lesz szükség.

– Mire fektetik a legnagyobb hangsúlyt a felkészülés idején? A játékot tekintve mivel volt a legkevésbé elégedett az ősszel?
– A gólszerzéssel és a kapott gólok számával. Igaz, a létszám miatt taktikai elemeket nemigen lehetett gyakorolni. Akik kihagytak két-három hetet, az ő felkészülésük mehet a kukába.

– Említette, hogy olyan egyéni hibákat követtek el az idényben, amilyeneket az NB I-ben nem szabad. Ezen a téren próbáltak javulni? Több időt fordítottak a mentális felkészítésre?
– Ez nemcsak mentális probléma, képességbeli hiányosságok is közrejátszottak. Igaz, az egyéni hiba nem megfelelő koncentráció miatt is lehet, ezeket próbáltuk sokszor csapatként kompenzálni. Időnként megmutatkozott az egység a csapaton, és jól is játszottunk, erre lehet építeni. Ám egyértelmű, hogy a jövőben sokkal racionálisabban és hatékonyabban kell védekeznünk.

– A folytatásban az első három játéknapon a Honvéddal, az Újpesttel és a Pakssal találkoznak, utóbbi két együttest sikerült legyőzniük az ősszel, ráadásul a lila-fehérek közvetlen riválisok a kiesés elleni harcban. Mit gondol, sok mindenről dönthet az első néhány forduló?
– Minden bajnoki döntő jelentőségű. Olyan helyzetben vagyunk, hogy mindegy, melyik csapattal játszunk, minden pontra szükségünk van. Az Újpest hozzánk hasonlóan nehéz helyzetben van, a kiesés elől menekül, így azon a meccsen nagyon nem mindegy, milyen eredményt érünk el, a Paks viszont jobb helyzetben van, neki nem kell a kieséstől tartania.     

Forrás: nemzetisport.hu

https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/gyirmot-racionalisabban-es-hatekonyabban-kell-vedekeznunk-csertoi-aurel-2871855