Harmadszorra sikerült, korábban, mint a megyei bajnokság győztese kétszer is indult a Gyirmót a nemzetközi Mitropa kupán. Ezen alkalmakból nem sikerült elhódítani a trófeát egyszer sem, most hétvégén viszont a 26. alkalommal megrendezett tornán, amelynek a nyugat-szlovák bajnok Surány adott otthont, és amelyen a hagyományoknak megfelelően a burgenlandi bajnok Eberau a Vas megyei bajnok Körmend és a Győr-Moson-Sopron megyei bajnok Gyirmót FC Győr II vett részt.
A két elődöntő eredménye:
Eberau – Körmend 1-0
Gyirmót FC Győr II – Surány 4-3 (gyirmóti gólszerzők: Farkas Z. (2), Gyurján, Dávid L.)
Két vesztes a harmadik helyért a két győztes a Mitropa kupa megnyerséérét lépett pályára:
3. helyért: Surány – Körmend 2-1
Döntő: Gyirmót FC Győr II – Eberau 2-1 (gyirmóti gólszerzők: Füleki, Kovács Zs.)
Az ünnepélyes eredményhirdetésen mindhárom csapat és a szurkolók is vastapssal köszöntötték a győztes Győr-Moson-Sopron megyei együttest, és különösen Gyurján Bencét, akit a szervezők a torna legjobbjának választottak.
Érdekesség, hogy a rangos nemzetközi amatőr kupa 26 esztendős története során a csapatunk a második megyénkbeli csapat, amely elhódította a serleget (legutóbb ez 1999-ben az Abda gárdájának sikerült).