NB III. Észak-Nyugati csoport 15. forduló
Gyirmót FC Győr II. – Budaörs
2-1 (0-0)
Győr-Gyirmót: 185 néző
Játékvezető: Drabon Barnabás (Ifj. Imrő János, Hegedüs Péter)
Gyirmót: Kocsis – Somogyi (Peisser 75), Major (Széles A. 84), Tóth D., Rozs – Mayer, Farkas B. –Szegi, Szűcs (Kovács P. 84), Csöngei (Süveges 75) – Erdei (Szabó K. 92)
Vezetőedző: Ördög József
Budaörs: Borsos – Budai, Fényes, Lami (Khiesz 69), Sebestyén – Ferkel (Petneházi 75), Sajbán M. – Szamosi (Fekete O. 69), Horváth E. Jász 80), Murai – Gula
Vezetőedző: Ifj. Bognár György
Gólszerző: Erdei (1-0) a 48., Murai (1-1) az 51., Erdei (2-1) a 88. percben
48. perc: Szegi és Erdei jobb oldali összjátéka után utóbbi 13 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
51. perc: Gula bal oldali pontos beadása után Murai 5 méterről, középről a kapu jobb oldalába lőtt (1-1).
88. perc: Egy előrelőtt labdánál Erdei először elhibázta a lehetőséget, majd az ismétlésnél Süveges jobb oldali passza után 4 méterről a kapu bal oldalába helyezett (2-1).
Az első játékrészben kissé fölényben játszottak a vendégek, mindkét oldalon több kisebb helyzetet kidolgoztak a támadók, de a kapuba nem sikerült betalálniuk. Szünet után gyors gólváltással indultak a csapatok, hiszen először Erdei Milán szerzett vezetést a hazaiaknak, de örömük nem tarthatott sokáig, ugyanis három perc elteltével, egy bal oldali akció végén Murai Sándor egyenlített. A kék-sárgák feljavuló játéka a hosszabbítás pillanataiban győztes találat formájában hozta meg gyümölcsét, amikor Erdei duplázta meg maga és csapata góljai számát.
Ördög József: Fizikailag erős ellenféllel játszottunk, akik ellen nehéz volt futballozni, hiszen a felrúgott labdákkal gyorsan átjátszották a középpályát, ahol nem tudtuk azt tenni, amit elterveztünk. A kontrákkal sikerült helyzetekbe kerülni, s az így adódó lehetőségekből eredményesebbek voltunk, ezért meegérdemelten nyertünk.
Ifj. Bognár György: Nem tudott kialakulni folyamatos játék, hiszen a mély talajjal is meg kellett küzdeniük a csapatoknak. Szünet után beszorítottuk a hazaiakat, de az egyetlen oka a vereségünknek a sok kihagyott helyzetünk.