A tavaszi idényben igazán próbára van téve csapatunk, hiszen a korábbi összes mérkőzésére illik a rangadó jelző. Eddig ugyanis megmérkőztünk idegenben az üldöző Haladással, majd itthon az akkor még dobogós Budaörssel, a debreceni Nagyerdőben a listavezető DVSC-vel, az ALCUFER Stadionban a minket korábban többször is megtréfáló Siófokkal, az utóbbi fordulóban pedig az előtte 11 mérkőzéses veretlenségi szériával büszkélkedő Szolnokkal. A vasárnapi ellenfelünk a hetedik fordulóban szintén a hajrában szerzett találattal fosztott meg minket a győzelemtől itthon, így mi most stílszerűen tudtunk válaszolni az akkori pontszerzésére és a novemberi kupakiesésünkre, azzal a különbséggel, hogy a mostani, hosszabbításban szerzett gólunk ismét három bajnoki pontot ért, amivel szintén tovább hosszabbodott – immár ötmeccses – győzelmi szériánk. A tavaszi idény fordulóiban szerzett öt győzelem – tizenegy rúgott mellett kettő kapott gól – úgy gondoljuk, hogy önmagáért beszélhet, egészséges önbizalmat adhat játékosnak, így csapatnak is egyaránt, de saját bőrünkön tapasztalva tudjuk, mint ahogyan tanulni kell a korábbi kudarcokból, úgy helyén kell kezelni a mostani sikeresebb időszakot is egyaránt.

A rangadók után – ahogyan a szakemberek is szokták mondani – alsóházban lévő ellenfélhez utazunk a hétközi szerdai mérkőzésünkre Debrecenbe a sereghajtó DEAC otthonába, de tudjuk, hogy a papírforma nem mindig van egyenes arányban a későbbi végeredménnyel, éppen ezért továbbra is a maximumot kell nyújtani csapatunknak az újabb siker érdekében. Ellenfelünk a közelmúltban a nagytestvér DVSC-vel szemben vívott szoros csatában 2-1 arányú eredménnyel búcsúzott a kupasorozattól, majd a Nyíregyházán szenvedett vereségét (2-0) követően meglepetésre legyőzte a Szolnokot (2-0), utána viszont ismét kikapott a győri zöld-fehérektől (1-0).  Az eddigi fordulók alatt szerzett 5 győzelem mellett 21-szer szenvedtek vereséget, így 15 pontot szereztek, s ezek az eredmények a tabella végére sodorták őket. Mi továbbra is a dobogó alsó fokáról várhatjuk a folytatást 16 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel, s az így megszerzett 50 ponttal.

Nagyon sokan a DVSC és a Vasas csapataira fókuszálnak, de reméljük, hogy a bajnoki sorozat hajrájában is számolni kell együttesünkkel, amihez azonban továbbra sem szabad kiengedni, hiszen vannak rövid és hosszú távú céljaink, amikért minden nap keményen meg kell dolgozni.

Különösen sajnáljuk, hogy ezt a sorozatot a helyszíneken szurkolva nem láthatják szimpatizánsaink, hiszen továbbra is járványügyi készültség állapotában van az egész világ, az élet egyéb területei mellett a sport, így a labdarúgás is szenvedő alanya a pandémiának. Mindezek függvényeként, az érvényben lévő kormányrendelet értelmében a DEAC – Gyirmót FC Győr találkozó zárt kapuk előtt kerül lebonyolításra, de mint ahogyan már megszokhatták, most sem maradnak le a mérkőzésről, ugyanis az állandó szöveges tudósításunk mellett élő online stream-en követhetik a találkozó jeleneteit.