U21-es válogatottunk vereséggel kezdte a hazai társrendezésű Európa-bajnokságot, a német csapat végig nagy mezőnyfölényben játszva magabiztos győzelmet aratott a Sóstói Arénában.

Férfi U21-es válogatottunk nem a legjobb előjelekkel készült a hazai társrendezésű Európa-bajnokságra, hiszen a felkészülés utolsó heteiben összesen nyolc játékosról kellett lemondania a Gera Zoltán vezette szakmai stábnak. A magyar válogatott végül az Európa-bajnokság legfiatalabb keretével kezdte meg a tornát, amelynek első mérkőzésén a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó német válogatott volt az ellenfele a székesfehérvári Sóstó Arénában.

Gera Zoltán szövetségi edző a Bese Balázs – Bolla Bendegúz, Balogh Botond, Mocsi Attila, Deutsch László – Kata Mihály, Mezei Szabolcs, Szendrei Norbert – Palincsár Martin, Szőke Adrián, Kiss Tamás összetételű együttesnek szavazott bizalmat a találkozón.

Ahogyan arra számítani lehetett, a németek harcoltak ki mezőnyfölényt a mérkőzés elején, az első negyvenöt percben javarészt a magyar térfélen zajlott a játék, a mieink egy-két alkalommal jutottak csak el az ellenfél tizenhatosáig. A védekezésünk viszont nagyszerűen működött, fegyelmezetten, szervezetten igyekeztünk kizárni a németek kulcsembereit a játékból, és minden mezőnyjátékosunk nagy munkát tett bele a védekezésbe, így hiába volt jelentős az ellenfél mezőnyfölénye, Bese Balázsnak nem kellett kapura tartó lövéseket hatástalanítania. Az első félidő végéig nem született gól, 0-0-lal mentünk a szünetre.

A fordulás után is a németek irányították a játékot, de az első negyedórában nem tudtak lehetőségeket kialakítani a kapunk előtt. A 60. percben Gera Zoltán kettőt cserélt, a hatalmas mezőnymunkát végző Palincsár Martint és Szőke Adriánt hozta le, Hinora Kristóf és Bíró Bence állt be a helyükre. Egy perccel később vezetést szereztek a németek, egy jobb oldali beadás után a Manchester City játékosa, Lukas Nmecha maradt egyedül, és fejelt védhetetlenül a kapunkba (0-1). A gól után beszorultunk a kapunk elé, és a a 66. percben jött a második német találat, Raum passza után a Wolfsburg támadója, Bote Baku volt eredményes (0-2). A németek nem vettek vissza, a folytatásban is a térfelünkön tartották a labdát, és újabb lehetőséget alakítottak ki, melyek közül a 73. percben is kihasználtak egyet, a keresztlécről kipattanó labdát Baku juttatta a hálóba (0-3).

A folytatásban is maradt a német nyomás, a csapatkapitány csúsztatása szerencsére nem talált kaput, majd Bese védett nagyot. Az eredmény a hajrában már nem változott – bár Kovácsréti egyszer még távolról fölélőtt –, rendkívül fegyelmezett német válogatott 3–0-s győzelmet aratott.

Forrás: MLSZ.HU