Az elmúlt fordulóban vívott mérkőzésünkre visszatekintve érdekességként említhető, hogy a két csapat utóbbi öt találkozójának mindegyikén a pályaválasztók örülhettek győzelemnek, így a mostani vendégsikerünkkel ezt a hegemóniát is át tudtuk adni a múltnak. A találkozó összképéhez tartozóan kijelenthető, hogy az első játékrészben jobban futballozott csapatunk a házigazdánál, ami szerencsére kétgólos előnyben meg is mutatkozott. Fordulás után feljavult az időnként erős széltől támogatott hazaiak játéka, egy szépítő találattal vissza is jöttek a meccsbe, de erejükből többre nem futotta, így értékes pontokat szerezhettünk a vármegyei rangadón.

Vezetőedzőnk, Csertői Aurél szerint is megnehezítette a csapatok dolgát a felázott talaj, de jól kezdtük a mérkőzést, sok mindent meg tudtunk valósítani az elképzelésünkből. Kettőgólos vezetésünk után eldönthettük volna a meccset, de a végén a viharos szél támogatta hazaiak nagy erőket mozgósítottak, de ezt az időszakot is ki tudtuk védekezni, így teljesen megérdemelten nyertünk.

Ezzel immár négymeccsesre nyúlt tavaszi veretlenségünk, hiszen az eddigi fordulókban elért kettő döntetlen (Dorog o: 1-1, Békéscsaba i: 1-1) után kettő győzelem született (Budafok o: 2-1, MTE i: 1-2).

A bajnoki pontvadászat következő fordulójában olyan mérkőzésünk következik, ahol az ellenfél mellett az esélyesség terhével is meg kell birkóznia csapatunknak, ugyanis a jelenleg kieső helyen tanyázó, utolsó előtti Kozármisleny gárdája látogat az ALCUFER Stadionba. A sokat emlegetett papírforma talán nekünk kedvez, azonban tudjuk, hogy ezt néha nehéz pontokra és győzelemre váltani, s amire jó példa az első kettő tavaszi találkozónk is, amikor a szintén veszélyes zónában tanyázó Dorog és Békéscsaba is döntetlent tudott elérni ellenünk. Ellenfelünk az eddigi játéknapokon 5 győzelem és 6 döntetlen mellett 13 vereséget szenvedett, 44-15-ös gólkülönbsége mellett így 21 pontot gyűjtött, amivel a 19. helyre jogosult. Tavasszal először Tiszakécskén szerzett pontot (2-2), majd otthon veszített az Ajka ellen (0-1), utána Pécsről térhetett haza értékes döntetlennel (0-0), majd hazai pályán kapott ki a Kazincbarcikától (0-3). Mi az összesített tabellán 11 siker, 6 pontosztozkodás és 7 vereség, 39-28-as gól és 39 pont eredményeként ismét felzárkózva az élmezőnyhöz, a negyedik helyről várhatjuk a folytatást.

 Az egymás elleni összevetést tekintve is felénk billen a képzeletbeli mérleg nyelve, hiszen az utóbbi öt találkozónkat figyelembe véve 2013. május 5.-én a Kozármisleny nyert a Marcal-parton (0-3), ezután 2013. szeptember 14.-én mi örülhettünk idegenben (1-2), majd 2014. március 22.-én otthon (3-1). 2017. szeptember 20.-án a MOL Magyar Kupában gól nélküli rendes játékidő után egy találat döntött javunkra a továbbjutásról (0-0, hosszabbítás után: 0-1), majd legutóbb 2022. augusztus 28.-án idegenből sikerült elhoznunk a bajnoki pontokat (0-1).

Maga a jelenleg 6500 főt számláló Baranya vármegyei helység 1928-ban jött létre Kiskozár és Misleny települések egyesítésével, 2007-ben nyilvánították várossá. A kék-fehér egyesület 1989-ben alakult, legnagyobb sikere a 2015-2016-os, majd 2021-2022-es NBIII-as bajnoki cím.

Fontos lenne, ha újabb győzelemmel a tarsolyunkban utazhatnánk Miskolcra, az ezt követő, 26. fordulóban esedékes hétfői záró mérkőzésre, az éllovas Diósgyőr otthonába.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 25. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny találkozó 2023 február 26.-án, vasárnap 14.00.-kor kezdődik az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.