Vasárnap este ismét NB II-es bajnoki mérkőzésnek ad otthont az Alcufer Stadion: a Gyirmót FC Győr 19 órától az Aqvital FC Csákvárt fogadja a Merkantil Bank Liga nyitófordulójában. A szezonrajt előtt Horváth Cs. Attila sportigazgató értékelte a felkészülést, a keret átalakulását és az idény céljait.
„Speciálisabb volt a felkészülésünk, hiszen két héttel kevesebb idő állt rendelkezésünkre az osztályozós párharc miatt. Edzőmérkőzésekkel és egy bentlakásos edzőtáborral próbáltuk úgy felépíteni a munkát, hogy a csapat a lehető legjobb állapotban várja a rajtot” – mondta.
A bajnokcsapat gerince együtt maradt, ugyanakkor nyáron több változás is történt a keretben. Távozott Tömösvári Bálint (Aqvital FC Csákvár), Kovács Dominik (Videoton FC Fehérvár), Bobál Gergely (román másodosztály), Hudák Dávid, Hudák Martin (KBSC), Vincze Ádám, valamint fiatal kapusunk, Szabó Kornél, aki kölcsönben a Komárom VSE-ben folytatja. Az érkezők között Berecz Zsombor (KBSC), Novák Csanád (Szeged-Csanád GA), Medgyes Sinan (Kisvárda FC), Vasvári Zoltán (Budafoki MTE), Papp Lőrinc (Kispest Honvéd FC) és Csorba Dominik (ETO FC Győr) szerepel.
„Úgy gondoljuk, hogy azokon a posztokon sikerült erősítenünk, ahol erre szükség volt, így minőségben is előreléphet a csapat. A fiatalszabályt is szem előtt tartottuk a keret kialakításánál, ezért olyan játékosállományt alakítottunk ki, amelyben a fiataloknak is fontos szerep juthat” – mondta Horváth Cs. Attila.
A szakmai stábban is történtek változások: Kanczler Ádám erőnléti edző az utánpótlásban folytatja munkáját, Bauer Richárd adatelemző távozott, Gyagya Attila az ETO FC-től érkezett erőnléti edzőként, míg Szücs Gergely a második csapatból csatlakozott asszisztens edzőként Weitner Ádám és Lazar Stanisic stábjához.
A klub célkitűzése egyértelmű: újoncként is a mezőny első felében végezni.
„A tulajdonosokkal egyeztetve az első nyolc hely valamelyikét tűztük ki célul. A jó rajt nagyon sokat számíthat, ráadásul az első három mérkőzésünket hazai pályán játsszuk. Bízunk benne, hogy ezt ki tudjuk használni és azt is, hogy elkerülnek minket a sérülések” – hangsúlyozta a sportigazgató, aki ezzel kapcsolatban hozzátette, a keretből jelenleg Szarka Ákos, Hajdú Ádám sérüléssel küzd, Szegi Vince viszont már elkezdte a könnyített edzéseket.
Horváth Cs. Attila szerint rendkívül kiegyenlített bajnokság vár a csapatokra.
„Nem látok kiemelkedő együttest a mezőnyben. Itt minden mérkőzésen apróságok döntenek majd, ezért minden pontnak nagy jelentősége lesz.”
A Gyirmót vasárnap hazai pályán teheti meg az első lépést a kitűzött célok felé, és szeretné győzelemmel kezdeni NB II-es visszatérését a hazai közönség előtt.
„Számítunk szurkolóinkra, akik sokat segítettek az elmúlt hónapokban, hogy elérjük célunkat!” – zárta a sportigazgató.
