A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetői és játékosai is szeretnének részt vállalni az ukrajnai menekültek megsegítésében. Ennek megfelelően humanitárius segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak.

Kézenfekvő volt az ötlet – mivel a Gyirmót a következő fordulóban Kisvárdára látogat – ne üres kézzel érkezzenek a gyirmóti csapat tagjai a határhoz közeli településre. 

A mérkőzésre a csapatot szállító buszon kívül a klub vezetőinek személygépkocsijait, valamint a hozzánk és érdekeltségi köreinkbe tartozó cégek gépjárműveit – minimum 5 kisbusz és személygépkocsik- szeretnénk megtölteni a rászorulók megsegítésére szánt felszerelésekkel, használati tárgyakkal és élelmiszerekkel.

A segítségnyújtás céltudatos lesz, felvesszük a kapcsolatot a segélyek elosztását koordináló központtal, akitől pontos iránymutatás alapján azt fogjuk gyűjteni, amire elengedhetetlen szükség van.

Az adományozásba bekapcsolódik főszponzor cégünk az Alcufer, az Alcufer és a csapat tulajdonosai Horváth Ferenc és Horváth Ernő, klubunk valamennyi vezetője, edzője és játékosa.

Ezen felül természetesen várunk minden adományozót, akik rajtunk keresztül szeretnék eljuttatni felajánlásaikat a rászorulóknak.

Az adományokat 2022.03.07.-11.-ig várjuk az Alcufer Stadion recepcióján 08.00-19.00-óráig. Győr, Ménfői u. 61.

Természetesen a konvojhoz csatlakozhat saját gépjárművel bárki. A konvoj 2022.03.13.-án, vasárnap 07.00-órakor indul az Alcufer Stadionból.

Amit várunk első sorban: tartós élelmiszer, édesség, tisztító és mosószer, láz és fájdalomcsillapító, pelenka, tisztálkodási szerek (fogkrém, fogkefe, sampon, szappan, WC papír, popsitörlő, betét, tusfürdő, zsebkendő) fehérneműk, játékok. Ruha nem kell!