2020.07.14. 11:00 | FK Slovan Stadion, Pozsonyivánka | Felkészülési mérkőzés

Inter Bratislava: Kolláth- Tóth, Lőrincz, Kvörka, Klimet, Antoik, Öemba, Öernak, Majtan, Pollak, Rohárik

Gyirmót FC Győr: Rusák – Major M (55.p. Szegi), Karacs D.(55.p.Csörgő), Széles I., Zeke M. (55.p. Kirják) – Nagy P., Csonka A., (55.p. Radics), Vass Á. (55.p. Kovács), Hajdú Á. (55.p.Heffler) – Herjeczki K. (55.p. Szatmári), Lencse L. (55.p. Varga)

Jól kezdtük a mérkőzést, és az első gólra nem kellett sokat várni, a huszadik percben Nagy Patrik bal oldali szabadrúgásával megszereztük a vezetést. Nem sokkal később a harmincnegyedik percben Lencse László távolról, mintegy 40 méterről ívelt a kapu közepébe, majd a negyvenegyedik percben Herjeczki Kristóf cselezte ki a hazai védőket és a jó ütemben érkező Lencse Lászlónak passzolt, aki megszerezte harmadik gólunkat.

A második félidőt is nagy fölénnyel kezdtük. A hatvanadik percben Varga Barnabás, Heffler Norbert, Nagy Patrik játszottak össze, utóbbi az üres kapuba rúgta a labdát. Továbbra is mi irányítottuk a mérkőzést és a hatvanhatodik percben Szegi Vince jobb oldali beadását Varga Barnabás fejelte a kapu jobb alsó sarkába, beállítva a végeredményt.