Szombaton 19.00-órás kezdettel stadionunkban fogadjuk a Balmaz Kamilla Gyógyfürdõ csapatát. Eddig mindösszesen két alkalommal mérkõztünk meg velük, s mindkét találkozó emlékezetesre sikerült.

Az elsõ találkozás alkalmával (ÖSSZEFOGLALÓ ITT!) rettentõ nagy köd volt Gyirmóton, a kapuktól alig lehetett ellátni a félpályáig, de Erdõs József játékvezetõ engedte lejátszani a mérkõzést, melyen Beliczky Gergõ 2, Sós Márkó és Magasföldi József 1-1 góljával nyertünk 4-1-re. A balmazi gólt Tóth Dániel lõtte 3-0-nál, de két percen belül érkezett rá a válasz.

A balmazújvárosi mérkõzést két nappal késõbb kellett lejátszani a nagy esõzés miatt.
A két csapat második, s szombatig utolsó egymás elleni mérkõzése (ÖSSZEFOGLALÓ ITT!) pedig több dolog miatt is emlékezetes marad. Elõször, mert ott sem kegyelmezett nekünk az idõjárás, hiszen borzasztó nagy esõzés volt (ERRÕL VIDEÓ ITT!), így Iványi Zoltán játékvezetõ nem engedte a csapatoknak a mérkõzés lejátszását. Így a csapatnak keddig Balmazújvárosban – pontosabban ahol a szállás volt, Hajdúszoboszlón – kellett maradnia. De abból a szempontból is emlékezetesre sikerült a találkozó, hogy az ott elért gyõzelmünkkel biztosítottuk már a bajnokság vége elõtt egy fordulóval gyõzelmünket. Azon a találkozón Beliczky a 20. percben juttatta vezetéshez csapatunkat, majd Németh Ádám egyenlített 59 perc elteltével, végül pedig a 9 perccel a mérkõzés vége elõtt ismét Beliczky volt eredményes, beállítva az 1-2-es – gyõzelmünket jelentõ – végeredményt.

 
 Valószínû holnap is harcos mérkõzést játszanak majd a felek.
A Balmazújváros a nyári felkészülési idõszakban lejátszott 9 mérkõzésébõl 6 találkozót megnyert, 3-at elveszített, s egy döntetlent játszott.
Érdekesség, hogy ez lesz a harmadik mérkõzésünk a narancs-feketékkel, s már a harmadik edzõ fogja irányítani õket. Az elsõ egymás elleni találkozón Híres Gábor ült a balamzi kispadon, a másodikon Pajkos János irányított (õ azóta is holnapi ellenfelünknél dolgozik), szombaton pedig Szabó János fogja játékosainak az utasításokat adni.
A Balmazújváros hazai pályán kezdte a bajnokságot, és a Mezõkövesd-Zsóry ellen szenvedett 2-3-as vereséget úgy, hogy a 4. percben Kónya találatával megszerezte a vezetést legközelebbi ellenfelünk, de 3 perccel késõbb már egyenlített is Máté, aki a 25. játékpercben ismét eredményes volt. A 63. percben Balajti 2 gólosra növelte a mezõkövesdiek elõnyét, s csak Virág tudott 11-esbõl szépíteni a 86. percben. Azonban megizzasztotta ellenfelét a Balmaz, hiszen több alkalommal csak Kunsági tudta megakadályozni õket a gólszerzésben, igaz Szalmának több alkalommal hárítania kellett.
Mi ugyan 2-0-s vereséget szenvedtünk a Vasas otthonában, de az 54. percig mi uraltuk a játékot, akkor azonban a játékvezetõ második sárga lapja után kiállította Beliczkyt, s azután már kezdte átvenni az irányítást a Vasas, akik addig alig jutottak el helyzetekig, elõttünk azonban több alkalommal adódott gólszerzési lehetõség, de Madarász a jobb kapufát találta el, majd Beliczky elõl tisztáztak a védõk az utolsó pillanatban. A második félidõ végén, már ember- és gólhátrányban játszva alakítottunk ki helyzeteket, de ezekbõl gól sajnos nem született, s a végén még Remili is betalált.
Holnap minden bizonnyal egy jó mérkõzésre kerül majd sor 19.00-órától Gyõr-Gyirmóton, stadionunkban, ahova minél több nézõt várunk szeretettel!
Aki nem tud kilátogatni a mérkõzésre, élõ szöveges tudósítást OLVASHAT ITT róla!