A tehetségkutatás részeként, klubunknál elindult a Talent-hétfő program, amelynek keretében havonta egy alkalommal a környékbeli csapatokból érkező fiatalok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A kezdeményezés célja nem csupán a kiválasztás, hanem a játékosok ambícióinak és személyes céljainak megismerése is.

Áprilisban már második alkalommal rendeztük meg a foglalkozást, amelynek sikerét jól mutatja, hogy az előző eseményhez képest növekedett a létszám: ezúttal tizenkét gyermekkel dolgozhattak klubunk edzői. A meghívásos alapon kiválasztott srácok, Krasznai Roland munkájának köszönhetően kerültek be a programba, aki az elmúlt időszakban figyelt fel a tehetségekre.

Polyák Gábor, a Gyirmót SE Győr utánpótlás szakmai vezetője így értékelt:
– Ismét egy sikeres eseményt tudhatunk magunk mögött. Ezúttal a játékosok technikai tudását, a játékhelyzetekben való gondolkodásukat, valamint az egyéni kvalitásaikat vizsgáltuk. Az edzésről minden gyermek, valamint családja és klubja is egyéni értékelést kap, amelyet az itt szerzett tapasztalatok alapján készítettünk el. Ezúton is szeretném megköszönni a körzetközpontoknak, a kluboknak és a szülőknek a nyitottságát és elhivatottságát a program iránt. Bízunk benne, hogy a fiatalok ezúttal is jól érezték magukat nálunk.