A mai napon ünnepli 31. születésnapját Heffler Norbert. Már a magyar I. osztályban is több csapatnál kapot lehetőséget, mint például Pápán, Pakson, illetve Pécsen. 2018-ban érkezett csapatunkhoz, ahol többnyire alapemberként számolt vele az aktuális vezetőedző. Szélsőnk eddigi gyirmóti pályafutása alatt 96 mérkőzésen 22 gólt ért el. A korábbi utánpótlás válogatott játékos, tehát közelít a jubileumi 100. sárga-kék mezben lejátszott bajnoki mérkőzéséhez.

KLUBUNK VEZETŐINEK, JÁTÉKOSAINAK ÉS SZIMPATIZÁNSAINAK NEVÉBEN BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!