Ma ünnepli 23. születésnapját középpályásunk Vogyicska Bálint, aki 2004 és 2011 között a Mohács és a Kozármisleny csapatainál sajátította el a labdarúgás alapjait, majd 2011 és 2015 között a Sándor Károly Akadémián nevelkedett. Onnan felkerült az MTK Budapest felnőtt csapatához, ahol a 2014-15-ös bajnokságban bemutatkozhatott az élvonalban is. Amikor a kék-fehérek kiestek a 2016–2017-es szezon végén Vogyi kölcsönben a bronzérmes Vasasnál folytatta pályafutását, ahol a 2017–2018-as bajnokságban húsz alkalommal, a Magyar kupában egyszer lépett pályára.  2018–2019-es szezonban az angyalföldi klub és az MTK Budapest osztályt cserélt, így ő is visszakerült a kék-fehérekhez. Az U17-es és U19-es válogatottban összesen tízszer ölthette magára országunk címeres mezét. 2019 nyarán három évre írt alá klubunkhoz.

Nagy munkabírású, fáradhatatlan labdarúgónk emlékezetes mérkőzései közé tartozik csapatunk mostani jó sorozatában az éllovas LOKI legyőzése a debreceni Nagyerdőben, ugyanis mindkét gólunk előkészítésében, s így a győzelemben is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Klubunk vezetőinek, játékosainak és szimpatizánsainak nevében

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!