Visszatekintve az elmúlt fordulóra, kijelenthető, hogy csapatunk tovább folytatta jó idegenbeli szereplését, hiszen most egy „tipikus egygólos mérkőzésen” sikerült nyerni, s elhozni a bajnoki pontokat Tiszakécskéről. Az első félidő nagy részében meddő mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, kevés gólszerzési lehetőség volt mindkét oldalon. Egy óra elteltével góllá érett a fölény és előnybe került csapatunk, amikor Simon András mesteri asszisztját váltotta gólra Berki István, a hazaiak ezzel szemben Balázs fejese után szerencsére csak kapufáig jutottak. Folyamatos cserékkel frissített mindkét szakvezető, a Tiszakécske próbált nagyobb hangsúlyt fektetni a támadásokra, de a kontráinkban rendre meg volt a veszély, mellette védelmünk mindvégig jól zárt. Vezetőedzőnk Csertői Aurél is kiemelte értékelésében, hogy az első félidőben, mezőnyben folyt a játék, nem voltunk hatékonyak. Szünet után támadólag léptünk fel és megszereztük azt a gólt is, amivel összességében jobbak voltunk a hazaiaknál. A találkozó összképéhez tartozik továbbá, hogy az eredmény a tiszakécskei kispadot is érzékenyen érintette, hiszen a hét elején a vezetőség közös megegyezéssel megvált Visinka Ede vezetőedzőtől, akinek helyét – egyenlőre a bajnokság végéig – a korábban Győrben is dolgozó Klausz László veszi át.

Mint azt az eddigi összecsapásainkon is tapasztalhattuk, nagyon kiegyenlített a másodosztály jelenlegi mezőnye, így, várhatóan hétvégén az Ajka együttesét fogadva sem lesz könnyű dolga csapatunknak. Annál is inkább, hiszen zöld-fehér ellenfelünknél is edzőváltás történt a héten, az elmúlt 3,5 évben irányító Kis Károly helyett megbízott vezetőedzőként Jeney Gyula tölti be e pozíciót. Reményeink szerint azonban ez az – ahogyan szokták említeni – új impulzus nem lesz hatással a találkozóra a tekintetben, hogy csapatunk a korábbi vereségek és az utóbbi döntetlen után most már győztesen hagyhassa el az ALCUFER Stadion gyepszőnyegét.

Az FC Ajka az eddigi 14 fordulóban négy győzelmet (Budafok 3-0, Kozármisleny 4-2, Csákvár 1-0, Siófok 3-1), négy döntetlent (Nyíregyháza 1-1, Haladás 0-0, Tiszakécske 1-1, Kazincbarcika 1-1) és hat vereséget (MTE 2-1, Diósgyőr 3-1, ETO 0-1, Soroksár 2-0, Szeged 1-4, Pécs 1-0) tudhat magáénak, így 16 pontot (17-19) szerezve a középmezőny alsó régiójában tanyázik, míg mi 8-2-4 es mérkőzés mutatóval (26-14) és az ezek által kiérdemelt 26 ponttal visszakerülhettünk a dobogó alsó fokára.

Az eddigi 14 fordulóban hétszer játszott csapatunk hazai pályán, amin belül 7 pontot (13-11) szerzett, ezzel szemben az idegenbeli szereplésünk dicséretet érdemel, hiszen a szintén hét mérkőzésen 19 pontot (13-3) sikerült gyűjteni, így kijelenthető, hogy itthon mindenképpen javítani kellene.

Az egymás elleni statisztikát tekintve, az utóbbi öt mérkőzésünket figyelembe véve jobban állunk ellenfelünknél, hiszen 2020. 07. 11.-én barátságos meccsen 2-0-ra tudtunk győzni itthon, míg 2020. 10. 4.-én, immár bajnokin ők örülhettek ugyanilyen arányban. 2021. 04. 04.-én hazai pályán egy góllal sikerült itthon tartani a pontokat, majd 2021. 07. 17.-én 2-1-re tudtunk nyerni a felkészülés során, végül a Magyar Kupa küzdelmeiben 2021. 09. 09.-én szintén 0-1 volt az eredmény, ami akkor továbbjutást ért. 

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 15. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – FC Ajka találkozó vasárnap 13.00.-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.