Öt évvel ezelőtt mérföldkőhöz érkezett az 1993-ban újjáalapított sportegyesületünk, hiszen 2015 szeptember 26-án adták át új otthonát az ALCUFER stadiont, amit a Gyirmóti Sportcentrum foglal magában.

Az év február 8-án kezdődött a kivitelezés és alig nyolc hónap alatt be is fejeződött, de több füves és műfüves pálya, valamint egy minden igényt kielégítő iroda és kiszolgáló főépület is elkészült mellette.

A stadion megépítése közel egymilliárd forintos összköltséget számlált, melynek jelentős hányada a csapatsport társasági adó támogatásából, valamint a fő támogató Alcufer Kft. befektetéséből valósult meg.

A magántulajdonban lévő létesítmény centerpályája a nemzetközi szabványoknak is megfelelő 110 * 68 méteres, vízelvezető és termálvizes fűtőrendszerrel bíró játéktér, melynek kettő hosszú oldalán helyezkedik el az összesen 4500 fedett férőhelyes lelátó.

Az egészet pedig egy 1800 lux fényerejű rendszer világítja be saját trafóval és a fő ellátó rendszeren túl saját aggregátor is megoldott, esetleges áramszünet esetén.
Horváth Ernő az egyesület tulajdonos, ügyvezetője akkori megnyitóbeszédében kiemelte, hogy sok szép stadiont látott már, de hadd legyen elfogult, hiszen ez itt marad a gyirmótiaknak, győrieknek, s reményét fejezte ki, hogy közösen sok szép sikert fognak itt elérni.

Az akkori ünnepségen részt vett takács Mihály miniszterelnöki megbízott is, aki hangsúlyozta, a társasági adó nem adomány, hanem egy lehetőség, amellyel élt az Alcufer Kft. és tulajdonosai a Horváth testvérpár.

Az akkori polgármester Borkai Zsolt köszöntőjében arról beszélt, hogy városunkban egymást érik a sportberuházások, hiszen elkészült az Audi Aréna és az új uszoda, valamint akkoriban adták át az EYOF létesítményeit is.

A meghívott VIP vendégek közül a korábbi olimpiai bajnok labdarúgó Dunai Antal a szövetség képviseletében elmondta, a kormánynak is eltökélt szándéka, hogy minél több ilyen igényes létesítmény épüljön hazánkban, amihez minden támogatást próbál biztosítani.

Horváth ferenc akkor arról beszélt, hogy biztos benne, a stadionnak komoly funkciója lesz és több generáción szolgálhatja majd a közjót, fiatal futballistáknak és a nézőknek is élményt nyújtva egyaránt.

Az ünnepség fényét emelte akkor a győri nemzeti színház művészeinek előadása, majorettek és élő fúvószene kíséretében.

Tulajdonosaink végül köszönetet mondtak mindazoknak,
Akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez az álom.

A stadionavató bajnoki mérkőzésen csapatunk több, mint
3000 néző előtt 2-0-ás győzelmet aratott a Dunaújváros ellen.