Remekül indult a bajnoki szezon utánpótlás-csapatainknak: U12-től egészen U19-ig valamennyi együttesünk győzelemmel kezdte a bajnokságot! Utánpótlásunkban azonban továbbra is elveinket betartva a képzés, a fejlődés és a játékosok nevelése az elsődleges, nem pedig az eredmény. Ugyanakkor az ilyen hétvégék jó visszajelzést adnak arról, hogy jó úton járunk, és természetesen büszkék vagyunk fiataljaink szép teljesítményére! 

Íme a részletek: 

 

U11 II. Talent Cup Hévíz

 

Gyirmót SE Győr: III. hely.

Pályára lépő játékosok: Kozma Bere, Gregosits Anton, Nagy Erik, Élő Dominik, Surányi Soma Domonkos, Pándorfalvi Ábel, Magyari Dániel, Szabó-Szomolya Benett, Laki Tamás, Prikler Balázs, Keszthelyi-Holden Samuel Miklós.

Burus Barnabás, edző: – Egy 18 csapatos tornán, a II. Talent Cup-on vettünk részt. A szombati napon öt jó iramú csoportmérkőzést játszottunk, két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel végül a harmadik helyen zártunk, amivel az ezüstágra kerültünk. Vasárnap is hasonlóan alakult a mérlegünk, így bronzérmesként fejeztük be a tornát. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy jó volt látni a gyerekek játékában azt az elszántságot és győzni akarást, amellyel rendre pályára léptek. A bátor egyéni kezdeményezések mellett csapatként is jól működtek, a párharcokban határozottan léptek fel és sokszor egymást kisegítve futballoztak.

 

 

MLSZ Országos U12 Észak-Nyugat 1. forduló

 

Gyirmót SE Győr – VFC USE 6-1 

Játékosok: Szabó Botond, Skerlanitz Botond, Bernáth Olivér, Makk-Szabó Milán, Ottófi Medárd, Németh Csongor, Varga Dániel, Szabó-Kovács Tas, Gábor Miklós, Stehenics Patrik, Lerner Marcell, Kéring Vendel, Molnár Dávid, Sipos Bence. 

Gólszerzők: Szabó-Kovács (3), Varga, Németh, Makk-Szabó.

Varga József, edző: – A kezdeti izgulás és kapkodás után, ahogy megnyugodtak a srácok irányítani tudtuk a mérkőzést. Végig kezdeményezően és sok helyzetet kialakítva játszottunk, amiknek sajnos csak a töredékét tudtuk gólra váltani. A mutatott játékhoz és az eredményhez is gratulálok a gyerekeknek! 

 

 

MLSZ Országos U13 Észak-Nyugat 1. forduló

 

Gyirmót SE Győr– VFC USE 3-1 

Gyirmót SE: Baki (Pap) – Kőműves, Szabó, Mátyás, Horváth – Tamási- Szalay, Bárány, Farkas.

Csere: Mészáros, Péter, Soós Mendel, Imre, Píller.

Gólszerzők: Farkas, Imre, Péter.

Stark Péter, edző: – Az első 20 percben remekelt a csapat, eldönthettük volna a mérkőzést, de a vendégek kapusa több alkalommal is bravúrral védett.  A második negyedben kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, aminek a végén szép fejesgóllal, és egy remek egyéni alakítás után 3-0-al mehettünk a 3. negyedre. A harmadikban is voltak lehetőségeink, de egy kimaradt ziccert követően a vendégek legjobbja egy szép egyéni akció végén szépített. A záró negyedben is törekedett mindkét csapat a játékra, de ekkor már inkább a küzdelem dominált. Összességében gratulálok a fiúknak, egy mindvégig futballozni akaró csapatot győztek le.

 

 

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 1. forduló

 

Király SE – Gyirmót SE Győr 1-3 (0-0)

Gyirmót SE: Drexler Hunor – Sásdi Levente, Szarka Olivér, Bognár Márk, Hatejer Marcell, Bárány Borisz, Németh-Kövi Levente, Sárkány Kristóf, Horváth Bence, Radics Olivér, Vayer Valter.

Csere: Savanyó Zoltán, Szabó Dávid, Kocsis Zsolt, Bárány Márk, Kőműves Benedek, Chergui Amir, Szalay Ádám.

 

Gólszerzők: Radics, Bárány, Bárány.

 

Szabó Szebasztián, edző: – A mérkőzés nagy részében mi birtokultunk a labdát, de nehezen találtunk rést a szervezett hazai védekezésen. A második félidő elején gyorsan kettő gólt szereztünk, de a harmadikat nem tudtuk rárúgni és nyílt maradt a mérkőzés. 2-1-nél a mi kapusunk mutatott be nagy bravúrt. Az út elején járunk, de tudjuk hova szeretnénk eljutni. Gratulálok az egész csapatnak, nagy szenvedéllyel és alázatosan játszottak!

 

 

 

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 1. forduló

 

PVSK  – Gyirmót SE Győr 0-5 (0-4)

Gyirmót SE:  Boros Bálint –  Horváth Noel, Vígh Ákos, Kiss Gergő, Ferencz Benedek, Henye Máté, Varga Zente, Kovács Bence, Nádasdi Zalán, Háczky Ákos, Kósa Gábor.

Csere: Pándorfalvi Áron, Vitéz Lóránt, Róth László, Császár Kolos, Mondovics Máté.

Gólszerzők: Nádasdy (2), Kiss G., Háczky, Kósa.

Németh Gergely, edző: – Az első félidőbeli fölényünket sikerültek gólokra váltani. Tetszett a csapat letámadása, sebesssége, agresszivitása. Második félidő egy picit kényelmesre sikerült. Voltak hibák, azokat javítjuk. Dolgozunk tovább!

 

 

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugat 1. forduló

 

Gyirmót SE Győr – Budai FC 5-0 (4-0)

Gyirmót SE: Kaszás Benedek – Fekete-Ugronitz Dávid, Tompos Barnabás, Vécs Milán, Csamangó Ármin, Csapó Zsombor, Rokob Máté, Mihalovics Ádám, Tamási Dávid, Pfening András, Kukorelli Domán.

Csere: Horváth Martin, Varsics Noah, Varga Gergő, Bényei Tamás, Gere Barnabás, Laffer Levente, Hadarics Mike.

Gólszerzők: Mihalovics, Pfening, Kukorelli, Csamangó, Gere.

Bagó Bonifác, edző: – Az első perctől kezdve kézben tartva a mérkőzést magabiztos győzelmet arattunk. A kapu előtti hatékonyságban maradt bennem hiányérzet.

 

 

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat 1. forduló

 

Gyirmót SE – Király SE 3-0 (1-0)

Gyirmót SE: Mészáros – Palágyi, Varjú, Schmuck, Hiba, Agócs, Károlyi, Balogh, Kelemen, Németh, Zagyva.

Csere: Lauday, Szigeti, Gerstner, Széles-Hlagyvik, Dovánszki, Omischl-Sóos, Fedics, Horváth.

Gólszerzők: Agócs, Gerstner, Szigeti.

Nagy Attila, edző: – Az első félidőben nem igazán találtuk a játék ritmusát. Kapkodóan, ötlettelenül futballoztunk. A második játékrészben már a szünetben megbeszéltek szerint játszottunk, jöttek az edzésen gyakorolt játékhelyzetek és ebből adódóan a helyzetek és a gólok. Jól szervezett vendég csapat ellen sikerült itthon tartani a három pontot megérdemelten.

 

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 1. forduló

 

Kelen SC – Gyirmót SE Győr 1-2 (1-1)

Gyirmót SE: Varga – Horváth, Gere, Adi, Dobos, Vég, Kern, Martinák, Kiss, Péntek, Török.

Csere: Mészáros, Steszli, Tulit, Pavelcsák, Zobák, Koronika.

Gólszerzők: Péntek (2).

Klausz László, edző: – A kis méretű műfüves pálya és ellenfelünk mély, szervezett védekezése megnehezítette a dolgunkat, ennek ellenére kombinatív játékkal több helyzetet is kialakítottunk. Támadásban jól alkalmaztuk az alapelveinket, védekezésben azonban – különösen a hajrában – még van előrelépési lehetőségünk. Összességében a játék képe és a kialakított helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattunk.