A hétközi FTC II. – Bp. Honvéd II. õszrõl elhalasztott mérkõzésen gyõzött a „kis Fradi” így egyre inkább megpecsételõdni látszik a Honvéd sorsa, úgy tûnik, hogy a Kaposvölgye után a fõvárosi piros-feketeék is kiszálltak a bennmaradásért folytatott küzdelembõl.

A 16. Kaposvölgye 8 ponttal, a 15. Bp. Honvéd 11 ponttal szerénykedik, a 3. kiesõ helyen jelenleg a Veszprém tanyázik 18 ponttal.

Jelenleg nagyon nagy a harc a bennmaradásért, hiszen a legjobb kiesõ és a 9. helyen álló Kozármisleny között csupán 6 pont a különbség.
Hétvégi ellenfelünk is erõsen veszélyeztetett, hiszen 20 pontjukkal, õk állnak a 14. helyen. De csupán 4 pont hátrányban vannak együtteünkkel szemben.

A somogyi együttesnél a tél folyamán sokáig kérdéses volt a tavaszi folytatás, aztán január közepén a korábbi elnököt leváltották, és megpróbáltak egy új csapatot összehozni tavaszra. Voltak távozói az együttesnek, talán a legérzékenyebb távozók a két gólerõs támadó Scepanovic és Pavicevic, akik  a PMFC-be igazoltak, de Koller Krisztián Mislenybe szezõdése is komoly veszteség a Barcsnak, ezen kívül probléma, hogy elég késõn állt össze a tavaszi keretük.

A bajnoki nyitány elõtt Kozármislenyben játszott felkészülési mérkõzést a két csapat, ahol látható volt, hogy a barcsiak még alakulóban vannak. Ezt erõsítette meg az elsõ tavaszi bajnoki forduló, amikor Szigetszentmiklóson 5-0-ra szenvedtek vereséget.

A 17. fordulóban nagyon fontos 2-1-es gyõzelmet arattak odahaza a Veszprém ellen, így átmenetileg fellélegezhettek, de a következõ idegenbeli (Tatabánya) fellépésen ismét kaptak egy ötöst, így elég rapszodikusnak mondható az eddigi tavaszi szereplésük.

A kiesés elkerülésért folytatott küzdelemben gyakorlatilag hazai pályán nem hibázhatnának a barcsiak, de ezúttal nehéz dolguk lesz, hiszen a Kozármisleny ellen kell mérkõzniük.

Helyzetüket bonyolítja, hogy a hét közben Dragan Puskas vezetõedzõ és a Barcs SC közös megegyezésel szerzõdést bontottak. A korábbi NB I-es játékos Ausztriába vállal munkát, amely mellett nem tudja tovább trenírozni a somogyiakat.

Az új vezetõedzõ Tóth József lesz, aki egykoron Mészáros Ferenc segítõje volt az együttesnél. Az új szakvezetõ nem rendelkezik az osztály elõírása szerinti A licenc-szel, ezért papíron Kuczkó Gábor ügyvezetõ nevén fut majd a szakmai munka irányítása.

Csapatunk nagyszerûen kezdte a tavaszt, hiszen a megszerezhetõ 9 pontból 7-et gyûjtött be. Az eredményesség mellett a mutatott játékra sem lehet különösebb panasz, hiszen a felkészülés alatt látott lendületes támadójátékot a bajnokságra is átmentették a labdarúgók.

Fontos megemlíteni, hogy együttesünk játékának a jobb minõségû pálya kedvez, de a barcsi nem tartozik ezek közé.
Ennek tükrében érdekes lesz, hogy az egyenetlen talajú gyepen mennyire sikerül a saját játékunkat játszani, illetve milyen más újítással, taktikai húzással rukkol elõ Márton Gábor.

Csapatunk a hétközi Fradi elleni meccs óta 100%-osan a barcsi összecsapásra készül, a játékosok szeretnék folytatni a kiváló tavaszi szereplésüket.

Barcs távolsága NB II-es viszonylatban közelségnek számít, így remélhetõleg sok kozármislenyi szurkoló kíséri el a csapat és szurkol együttesünknek!

(kozarmislenyse.hu)