Ennek oka az, hogy az NB III-as bajnokok közül ketten nem kaptak második ligás rajtengedélyt. Az osztályozó menete is átalakult, hiszen nem a két csoport tizenegyedik helyezettjei, hanem a tizenötödikként záró csapatok, vagyis a Honvéd II és az Orosháza játszik egymással.
Aki aranyérmes, jusson fel!
Kusza a helyzet az MTK és az NB III-as bajnokok miatt
Befejezõdött a bajnokság az NB II-ben és az NB III-ban is, de amint az borítékolható volt, ezúttal sem az alap versenykiírással ért véget a szezon. A legegyszerûbb variáció, mely szerint a Keleti és a Nyugati csoport utolsó három-három helyezettje kiesik a másodosztályból, már akkor okafogyottá vált, amikor eldõlt, hogy az MTK búcsúzik az élvonalból. Az MLSZ 20102011-es szezonra érvényes versenykiírása szerint ugyanis ugyanazon sportszervezet csapatai azonos bajnokságban nem versenyezhetnek, vagyis az MTK II helyezéstõl függetlenül kiesik az NB II-bõl. Így aztán életbe lépett a versenykiírás 9. pontjának B passzusa, azaz csak az utolsó két-két helyezett búcsúzik, míg a két tizennegyedik a Veszprém és a Hajdúböszörmény oda-vissza vágós mérkõzésen dönt a bentmaradásról.
Idõközben véget értek a küzdelmek a harmadosztályban, és még tovább bonyolódott a helyzet. A hat NB III-as bajnok közül ugyanis csak a Soproni Vasutas (Bakony-csoport), a Paks II (Dráva-csoport), a Pálhalma (Duna-csoport) és az Eger (Mátra-csoport) kapott az NB II-es induláshoz szükséges licencet, a Tököl (Alföld-csoport) nem, a Nagyecsed (Tisza-csoport) pedig nem is kért. A versenykiírás rendelkezik arról, hogy ha az NB III-as bajnok nem vállalja az NB II-es indulást, akkor az adott csoport második helyezettje jelen esetben a KITE-Szeged és a Cigánd jut fel. Mivel azonban az érintett két együttes sem rendelkezik licenccel, a következõ szezon másodosztályának mezõnyét az MTK II, a Tököl és a Nagyecsed helyett három csapattal kell feltölteni.
Ez esetben a versenykiírás 9. pontjának C bekezdése szerint a két csoport két tizennegyedik helyezettje bent maradt, míg az osztályozót a két 15. helyezett a Bp. Honvéd-MFA és az Orosháza játssza le. A mérkõzéseket június 18-án és 25-én rendezik meg.
A keddi versenybizottsági ülésen javaslatot teszek a hasonló helyzetek elkerülésére. Amelyik csapat kiesett a másodosztályból, búcsúzzon, amelyik pedig feljutott az NB III-ból, versenyezzen az NB II-ben. Ha nem teszi, szankcionálni kell a döntést, mert évek óta visszatérõ probléma, hogy az NB III-as bajnok nem vállalja az indulást, és a másodosztályból kiesõ sportszervezet továbbra is NB II-es marad dohogott Kutasi Róbert, az NB II-es bizottság elnöke.
Pillanatnyilag a következõ szezon hat olyan sportszervezettel rajtol, amelyik az élvonalban is versenyeztet csapatot, csakhogy négy (Ferencváros II, Gyõri ETO II, Paks II, Videoton-PFLA) a Nyugatiban, kettõ pedig a Keletiben, és elõbbi szám növekedhet, ha a Bp. Honvéd-MFA sikerrel veszi az osztályozót. Kutasi Róbert hozzátette, nem elképzelhetetlen, hogy a Ferencváros II átkerül a Keleti csoportba, amelyben a DVSC-DEAC mellett az Újpest B is szerepel.
(Nemzeti Sport Tõsér Norbert)
