ÚJPEST FC - GYIRMÓT FC GYŐR

2021.10.02. 14.45 | Budapest, Szusza Ferenc Stadion | OTP Bank Liga NBI., 8. forduló

Játékvezetők: Berke Balázs-Márkus Tamás, Király Krisztián-Farkas Ádám

Újpest FC: Banai D.-Kastrati,Koutroumpis, Csongvai Á., Antonov- Mack- Stieber Z., Mitrovic, Croizet, Beridze- Tallo| Vezetőedző: Micheal Oenning

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi A.- Szegi V., Ikic F., Széles I., Zeke M.- Vass Á.- Radics M., Nagy P., Hajdú Á.- Varga B., Simon A.|Vezetőedző: Csertői Aurél

1.p. Elkezdődött a mérkőzés.

7.p. Stieber Zoltán ballal élesen lőtte középre a labdát a bal oldalról, a hosszú saroknál érkező Koutroumpis cm-kel maradt le az akcióról.

10.p. Antonov bal oldali beadása után Tallo fejelt középről 10 méterről, de a kapu közepére tartó labdát Hársfalvi hárítani tudta.

11.p. Nagy Patrik tanári labdával hozta helyzetbe a jobb összekötő helyén érkező Varga Barnabást, aki az átvételt követően jobbal 7 méterről a kimozduló Banai mellett a kapu közepébe lőtt, 0-1.

16.p. Nagy Patrik jobb oldali szöglete után Varga Barnabás 7 méterről fejelt a labda a talajról a lécre, majd onnan Simon András elé pattant, aki 4 méterről jobbal lőtt, ekkor Banai védett, az ismétlésnél azonban Szegi jobbal 5 méterről középről a védők lábai között a kapu közepébe lőtt, 0-2

26.p. Hajdú kitűnő indítása után, a bal összekötő helyén felfutó Varga Barnabás tolta el a labdát a kivetődő Banai mellett, aki elhúzta a lábát, melyért a játékvezető tizenegyest ítélt, melyből a sértett a jobbal a bal felső sarokba lőtt a labda a kapufáról vágódott a hálóba, 0-3.

28.p. Beridze és Ikic kapott sárga lapot.

39.p. Bal oldali hazai akciót követően a középen menteni szándékozó Széles Imre fura mozdulattal az égbe lőtte a labdát, amit utána Tallo készített le a mögötte érkező Stieber Zoltánnak, aki jobbal 17 méterről laposan lőtt, a játékszer a bal oldali kapufa tövéről pattant vissza a mezőnybe.

40.p. Nagy Patrik szögletét követően a középen lendületből érkező Szegi 8 méterről fejelt, a labda cm-kel kerülte el a jobb felső sarkot.

45.p. Széles kapott sárga lapot, Mackal elkövetett szabálytalanságáért cserébe.

45.p. 1 perc hosszabbítás következik az első játékrész végén.

45.p. Vége az első félidőnek, 0-3.

46.p. Cserélt a hazai együttes, Simon Krisztián folytatja Stieber Zoltán helyén a játékot.

52.p. Mitrovic bal oldali szöglete után a rövid saroknál lendületből érkező Kastrati 7 méterről a kapu közepébe csúsztatott, 1-3.

63.p. Sárga lapot kapott az Újpesti csapatból Croizet.

68.p. Cserére szánják el magukat a hazaiak, Mack hagyja el a pályát, helyén Viana folytatja.

71.p. Hársfalvi András kapott sárga lapos figyelmeztetést idő húzásért.

74.p. Újabb csere a hazaiaknál, a pályát elhagyta Beridze, helyén Kone a folytatásban.

78.p. Csapatunk is cserél, Nagy Patrik helyett Csonka András lép a játéktérre.

83.p. Croizet adott jó labdát a vendég térfél közepétől a bal oldalról a felzárkózó Kone felé, aki az átvételt követően fordulásból ballal 12 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.

85.p. Csertői Aurél újabb cserére szánja el magát, Simon Andrást Florent Hasani váltja.

85.p. Croizet próbálkozott lövéssel, középről 22 méterről, de a labda a bal kapufa mellé szállt.

87.p. Zeke Márió kapott sárga lapot, Vianaval elkövetett szabálytalanságáért.

88.p. Antonov végezhetett el szabadrúgást, 21 méterről a bal felső sarokba tartó labdát Hársfalvi nagy bravúrral tolta a bal kapufára, ami után Kastrati jobbal 4 méterről a kapu fölé lőtt.

90.p. 3 perc ráadás következik.

92.p. Mitrivocs 22 méteres szabadrúgását követően a középen érkező Tallo a bal felső sarok fölé fejelt.

92.p. Varga Barnabás hagyja el a pályát a hajrában és helyette Karacs Dániel folytatja.

90.p. Vége a mérkőzésnek, 1-3.