Az Ajka és a Soroksár nagyon fontos gyõzelmet aratott, elõbbi a Ceglédet, utóbbi a Kaposvárt gyõzte le. A Siófok az utolsó utáni pillanatban szerzett találattal nyert Kövesden, a Gyirmót pedig hazai környezetben szenvedett vereséget. A Szolnok egy gól különbséggel nyert otthon a Szigetszentmiklós ellenében.

FC Ajka–Ceglédi VSE

A két, bennmaradásért küzdõ csapat közül egyértelmûen az Ajka várhatta kedvezõbb elõjelekkel az egymás elleni mérkõzést, hiszen a legutóbbi három hazai bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, míg a Cegléd a legutóbbi négy meccsét elveszítette az NB II-ben. A hazaiak remekül is kezdtek, negyedórára sem volt szükségük ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést, Zámbó Bence beadása után Császár Attila lõtt kapásból a kapuba. A Cegléd az elsõ félidõ második részében már mutatott életjeleket, mi több, a 42. percben a kapufát is eltalálták a vendégek. A második félidõ elején a Cegléd tíz emberre fogyatkozott, ezzel megpecsételõdött a sorsa, az Ajka újabb három gólt szerezve tette fölényessé a gyõzelmét.

Mezõkövesd–Siófok

A vendéglátók többek között Máté János és Balogh Balázs játékára sem számíthattak a Balaton-partiak ellen, akik a forduló elõtt a 13. helyen álltak, szükségük lett volna tehát arra, hogy minél több ponthoz hozzájussanak a Kövesd otthonában, ám az elsõ félidõben senki sem tudott kapuba találni. A szünet után gyors gólváltás történt, a két csapat két perc különbséggel talált be a másik kapujába, és úgy tûnt, ez is lesz a találkozó végeredménye, de a hajrában Hegedûs Dávid összeszedett egy piros lapot, ráadásul a Siófok (egészen pontosan Andorka Péter) egy büntetõt is elvégezhetett, ami három pontot ért a vendégeknek.

Vasas–Csákvár

Parádésan kezdtek az angyalföldiek, Ferenczi István már a második percben gólt szerzett, négy minutummal késõbb pedig Debreceni András is beköszönt a vendégeknek, akiknek nagyon fontos lett volna, hogy jó eredményt érjenek el, hiszen a forduló elõtt mindössze négy pont választotta el õket a kiesõzónától. A fõvárosaik ellen az elsõ félidõben azonban esélyük sem volt, Ferenczi még a szünet elõtt újra betalált, tovább növelve a csapatok közötti távolságot. A második játékrészben tovább folytatódott  a hazai örömjáték, végül hat gólnál álltak meg Szanyó Károly játékosai.

Szolnoki MÁV FC–Szigetszentmiklósi TK

A találkozó elején rengeteg hiba jellemezte a csapatok játékát, gól is csak a második játékrészben született, amit a hazaiak szereztek, Az elõny megszerzése után a szolnokiak domináltak továbbra is, újabb gólt azonban nem tudtak szerezni, igaz, a gyõzelem így is összejött nekik.

Gyirmót FC Gyõr–Soproni VSE

A Gyirmót tulajdonképpen végig fölényben játszott, de a támadójátékába sok hiba csúszott, miközben a soproniak egy rögzített szituációt követõen gólt tudtak szerezni. Hiába tett meg mindent a pontszerzés érdekében a hazai együttes, nem járt sikerrel, és szeptember közepe óta elõször kapott ki a bajnokságban, így két fordulóval a szezon vége elõtt két pontra csökkent az elõnye a döntetlent játszó Békéscsabával szemben a második helyen.

Kaposvári Rákóczi–Soroksár

A Soroksár nagyon gyorsan elõnybe került, amire még volt válasza a Rákóczinak, az elsõ félidõ hajrájában a hazai védõk azonban másodszor is megfeledkeztek Lovrencsics Balázsról, aki duplázni tudott. A második félidõben (a vendégekkel ellentétben) nem tudott gólt szerezni a Kaposvár, így gyakorlatilag kiesett, már csak matematikai esélye maradt arra, hogy megragadjon az NB II-ben.

Békéscsaba Elõre–Szeged 2011

A Békéscsaba nagy lehetõséghez jutott, hiszen a Gyirmót kikapott odahaza, de hiába uralta az egész mérkõzést, egészen egyszerûen nem találta meg a fogást a szegediek védelmén. Így be kellett érnie egyetlen ponttal, ami egyfelõl azt eredményezte, hogy a Vasas már biztosan a legfelsõ osztályban kezdheti el a következõ szezont, másfelõl pedig az Elõre csak két pontra közelítette meg a második helyezett gyirmótiakat a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II

28. FORDULÓ

FC AJKA–CEGLÉDI VSE 4–0 (1–0)

Ajka, 400 nézõ. V: Takács Tamás (Mayer Gábor, Hofbauer Roland)

FC AJKA: Jánosa – Nagy B., Asztalos, Császár, Zámbó – Csordás Sz. (Zsirai, 60.), Köles, varga G. (Németh L., a szünetben) – Besztercei (Gunther, 67.), Sowunmi, Major N.

CEGLÉDI VSE: Kovács A. – Oláh M., Albert I., Makrai, Pesti – Koncz – Majoros, Dóczi, Vattai (Koós, 56.) – Kormos (Balog M., 72.), Kovács D. (Laczkó M, 67.)

GÓLSZERZÕ: Császár (1–0) a 10., Sowunmi (2–0) az 55., Zámbó (3–0) a 65., Major N. (4–0) a 75. percben

KIÁLLÍTVA: Majoros (második sárga lap után) az 51. percben

MESTERMÉRLEG

JÁKLI PÉTER, az Ajka vezetõedzõje: – Régóta vártunk erre a pillanatra, most már úgy néz ki, hogy benn maradunk a másodosztályban. Sajnos a bajnokság eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de ez a mérkõzés bizonyította, hogy helyünk van az NB II-ben.

KECSKEMÉTI JÓZSEF, a Cegléd megbízott edzõje: – Morálisan szétesett a csapatunk, sajnos nem bírja azt el, hogy a játékvezetõ három tizenegyest nem ad meg javunkra. Egyébként az Ajka teljesen megérdemelten nyert.

MEZÕKÖVESD ZSÓRY–SIÓFOK 1–2 (0–0)

Mezõkövesd, 800 nézõ. V: Berke Balázs (Szalai Balázs, Szécsényi István)

MEZÕKÖVESD ZSÓRY: Kunsági – Búrány, Nánási, Szeles, Sváb – Hegedûs D., Tajthy (Hegedûs Cs., 84.) – Molnár G., Nyilas (Baracskai, 61.) – Balajti (Lukács, 88.), Bajzát

SIÓFOK: Tajti – Horváth A., Mogyorósi, Csató, Polényi G. – Gárdos (Molnár M., 83.), Fülöp N., Hanzl (Nagy J., 73.), Futó – Andorka, Papp M. (Illés Gy., 64.)

GÓLSZERZÕ: Bajzát (1–0) az 54., Gárdos (1–1) az 56., Andorka (11-esbõl, 1–2) a 93. percben

KIÁLLÍTVA: Hegedûs D. (gólhelyzetben buktatta Andorkát) a 93. percben

MESTERMÉRLEG

LUCSÁNSZKI TAMÁS, a Mezõkövesd vezetõedzõje: – Az elsõ félidõben három ziccert hagytunk ki, és ezért nagy árat fizettünk. Az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a sikert.

SOÓS IMRE, a Siófok vezetõedzõje: – Nagyszerû mérkõzést játszottunk. Mindkét csapat tudatos futballt mutatott be. Nekünk úgy kellett ez a három pont, mint éhezõnek egy falat kenyér. A fiaim ezt átérezték.

VASAS–CSÁKVÁR 6–0 (3–0)

Illovszky-stadion, 2500 nézõ. V: Berger József (Tõkés Róbert, Szvetnyik Bence)

VASAS: Hermány – Bori, Grúz (Tamás L., 67.), Debreceni, Görgényi – Vida, Czvitkovics (Gál M., 84.), Berecz – Remili, Ferenczi I. (Murka, 79.), Vass P.

CSÁKVÁR: Milinte – Kocsis G., Sötét, Burucz, Hajdú S. (Szalai T., a szünetben) – Bakos Sz., Domján, Molnár Cs. – Mihály D. (Oldal, a szünetben), Varga Z., Molnár T.  

GÓLSZERZÕ: Ferenczi I. (1–0) a 2., Debreceni (2–0) a 6., Ferenczi I. (3–0) a 30., Grúz (4–0) az 59., Vida (5–0) a 85., Remili (6–0) a 90. percben

MESTERMÉRLEG

SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetõedzõje: – Nagyszerûen játszottunk, nem szeretnék senkit kiemelni, de ha valakit mégis meg kellene dicsérnem, akkor az Vida Máté teljesítménye lenne. Kitûnõen játszott az egész mérkõzésen. Ehhez a teljesítményhez kellett a többi játékos hozzáállása is, büszke vagyok a csapatomra.

TOLDI GÁBOR, a Csákvár vezetõedzõje: – Sajnos nem voltunk egy súlycsoportban a bajnoki címre esélyes Vasassal, mi már a hatodik percben elveszítettük a mérkõzést. A kilencven perc alatt nem tudtunk felnõni a feladathoz.

SZOLNOKI MÁV–SZTK-ERIMA 1–0 (0–0)

Szolnok, 500 nézõ. V: Kulcsár Katalin (Demeter János, Galán Roland)

SZOLNOKI MÁV: Pokorni – B. Tóth, Mile, Papucsek, Fritz – Kenderes – Rokszin (Mundi, 82.), Lengyel B., Zsdrál (Zsolnai R., 76.), Csirszki (Zvara, 60.) – Vári

SZTK-ERIMA: Sánta A. – Sós M., Póti, Vágó L., Pollák – Hevesi-Tóth – Osváth (Benkõ K., 78.), Szepessy R. (Weitner, 58.), Mészáros L. (Szabó B., 72.), Bonifert – Fekete Á.

GÓLSZERZÕ: Vári (1–0) az 53. percben

KIÁLLÍTVA: Weitner (második sárga lap után) a 88. percben

MESTERMÉRLEG

KIS KÁROLY, a Szolnok vezetõedzõje: – Parázs ütközetben, szervezetten játszó ellenfelet megérdemelten gyõztünk le.

HORVÁTH FERENC, a Szigetszentmiklós vezetõedzõje: – Rúgott gól nélkül csak sakkmeccset lehet nyerni, viszont mattot itt is lehet kapni.

GYIRMÓT FC GYÕR–SOPRONI VSE-GYSEV 0–1 (0–1)

Gyõr-Gyirmót, 1600 nézõ. V: Kovács J. Zoltán (Kiss Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergõ)

GYIRMÓT FC GYÕR: Somogyi Cs. – Nagy S., Balog Z., Lázár P.,  Fejes J. – Madarász (Szegi, 83.), Papp K. – Gyurján (Lengyel D., 62.), Magasföldi, Beliczky – Oross (Bobál G., 51.)

SOPRONI VSE-GYSEV: Halasi – Fazakas, Jovetics, Bobál D., Szabó L. – Holdampf – Horváth P. (Pados, 67.), Deme, Kapacina (Erdélyi, 55.), Eszlátyi (Baranyai N., 83.) – Zamostny

GÓLSZERZÕ: Horváth P. (0–1) a 34. percben

MESTERMÉRLEG

SISA TIBOR, a Gyirmót vezetõedzõje: – Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy a huszonegyedik veretlen mérkõzés után megszakad sorozatunk. A gól után a soproniak közönsége belehajszolta a csapatot egy lelkes, foggal-körömmel történõ játékba, és ezzel a vendégek megnyerték a találkozót.

SUPKA ATTILA, a Sopron vezetõedzõje: – Számítottunk rá, hogy nehéz meccs lesz, ez be is igazolódott. Tudtuk a hazaiak hibáit, és készültünk is ezekbõl. Ez sikert eredményezett. Az elsõ játékrészben jól játszottunk, a másodikban azonban küzdelmesen sikerült lereagálnunk a rendszeresen felívelt labdákat a hazaiak támadásánál. Megérdemelten nyertünk.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–SOROKSÁR SC 1–3 (1–2)

Kaposvár, 400 nézõ. V: Böcskei Balázs (Aradi József, Kulman Tamás)

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI: Bozsó – Kiss M., Kovács O., Vermes, Albert Á. – Lakatos G. (Petrók, a szünetben) – Faggyas, Zsivóczky (Olasz D., 75.), Nagy K., Fejõs (Dominic, 66.) – Rajczi

SOROKSÁR SC: Holczer – Vass Zs., Pandur, Farkas A., Gohér – Huszák (Hodgyai, 63.), Sándor I. – Lovrencsics B. (Kincses, 69.), Kovács D. (Lannert, 54.), Pál A. – Szenes

GÓLSZERZÕ: Lovrencsics B. (0–1) a 4., Fejõs (1–1) a 13., Lovrencsics B. (1–2) a 40., Hodgyai (1–3) a 80. percben

MESTERMÉRLEG

PRUKNER LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetõedzõje: – Mentálisan megtépázott csapat volt a pályán, saját magunkat vertük meg. Ha valaki megnézi ezt a mérkõzést, és azt mondja, mi kaptunk ki, nem hiszi el. A mi kezünkben volt a sorsunk, de ezt a sanszunkat már eljátszottuk.

LISZTES KRISZTIÁN, a Soroksár vezetõedzõje: – Tudtuk, hogy a Kaposvár feltesz mindent egy lapra. Jó ütemben szereztük a gólokat, fõleg a második jött nagyon jókor a félidõ lefújása elõtt. Az volt a kulcsmomentum, és a csapat jól jött ki a második félidõre is. A harmadik gól végleg eldöntötte a mérkõzést.

BÉKÉSCSABA 1912 ELÕRE–SZEGED 2011 0–0

Békéscsaba, 1000 nézõ. V: Botló Béla (Kovács II. Gábor, Iványi István)

BÉKÉSCSABA 1912 ELÕRE: Mursits – Bényei, Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász Gy. (Prasler, 81.) – Birtalan B. (Balázs R., 68.), Borbély B., Spitzmüller – Szilágyi P., Viczián, Berki (Bagi, 70.)

SZEGED 2011: Szántai – Farkas M. (Polareczki, 58.), Markovics, Berde, Mészáros M. – Zelenyánszki, Máté P. – Oláh G., Hegedûs M. (Hegedûs E., 68.), Fitos (Kéri, 88.) – Oláh L.

MESTERMÉRLEG

ZORAN SZPILSJAK, a Békéscsaba vezetõedzõje: – A Szegednek nem volt veszítenivalója. Egyik csapat sem adta föl a területét, így igazságos a döntetlen.

NYILAS ELEK, a Szeged vezetõedzõje: – A látottak alapján nem vagyok elégedett az eredménnyel, bár a mérkõzés elõtt kiegyeztem volna az egy ponttal. A Békéscsaba irányította a mérkõzést, küzdésre, védekezésre kényszerített bennünket. A finisben bíztam a gólszerzésben.

Vasárnap

18.00: Balmazújváros–Zalaegerszegi TE FC