Dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke köszöntötte a friss diplomásokat, beszédében kiemelte, hogy a végzettséget szerzõ szakemberekre nagy felelõsség hárul, hiszen mostantól szakmai minõséget képviselnek. Csányi Sándor ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a fiatalokkal foglalkozó edzõk tevékenységét éppoly nagyra értékeli, mint az élvonalbeli csapatokat irányító szakemberekét, hiszen munkájukkal a jövõt építik. Éppen ezért kérte, hogy a most diplomát szerzõk becsüljék meg ezeket a kollégákat. Az MLSZ elnöke továbbá azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a végzõsök körültekintõen, csak szakmai szempontok alapján válasszanak majd munkatársakat maguk mellé, ez a szakmaiság ugyanis a magyar labdarúgás jövõjének egyik záloga.

A 27 végzõs hallgatónak Csányi Sándor elnök, Vági Márton fõtitkár és Nyilasi Tibor sportigazgató adta át a diplomákat.

Pro licences diplomát vett át:

ifj. Albert Flórián
Artner Tamás
Bekõ Balázs
Benczés Miklós
Borgulya István
Buzás Attila
Csábi József
Gabala Krisztián
dr. Genzwein Ferenc
Herczeg András
Herédi Attila
Kondás Elemér
Lucsánszky Tamás
Mink Olivér
Nagy Sándor
Osztermájer Gábor
Pári Sándor
Pisont István
Révész Attila
Soós Imre
Szalai László
Tóth János
Tóth László
Tuboly Frigyes
Uray Attila
Varga Károly
Véber György

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(mlsz.hu)