Az Elnökség elfogadta a 2012. elsõ félévére vonatkozó munkatervét, amelyet már – az 1930 után ismét Budapesten rendezendõ – FIFA-kongresszus szervezésének jegyében határoztak meg.
 
A testület elfogadta az UEFA 2010/2011. évi szolidaritási támogatásának elosztási szabályzatát, amely szerint az UEFA által az MLSZ számára megítélt összeg 324.217 euró, azaz mai árfolyamon számolva közel százmillió forint. Az elosztási javaslat alapján a szolidaritási támogatásban egyenlõ arányban részesül azon 16 sportszervezet, amely szerepelt a 2010/2011. évi NB I- es bajnokságban, valamint az idei bajnoki szezonban is indult a Szövetség által kiírt valamelyik bajnokságban, ezen felül az MLSZ szabályzatait és a törvényi elõírásokat is betartotta.
 
A testület meghallgatta és elfogadta  az A-válogatottról és az U21-es csapatról szóló szakmai beszámolókat. Egervári Sándor szövetségi kapitány kiemelte, hogy az elmúlt fél évben a válogatott szakmailag és a világranglistán is elõrelépett. Az eredményesség kapcsán a csapat az alapvetõ célkitûzést megvalósította, az Európa-bajnoki selejtezõ csoportban az elõzetesen elvárt harmadik helyezést érte el, illetve a vb-sorsolás elõtt az úgynevezett negyedik kalapból a harmadikba kerültünk.
 
A nemzeti együttes – a csapatépítésterén jelentõsebb változások felvállalásával – nagyot lépett elõre, a FIFA-rangsor 63. pozíciójáról a jelenlegi 37. helyre jött föl. A morális egység megteremtésén túl a fiatal játékosok nagy számban történõ beépítése, versenyeztetése sikeresnek mondható.  A 2011-ben játszó játékosok közül a tíz 23 év alatti (Bogdán Ádám, Varga József, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás, Pintér Ádám, Koman Vladimir, Lázár Pál, Elek Ákos, Szalai Ádám, Stieber Zoltán) labdarúgó szerepeltetése frissességet, lendületet, sikeréhséget és versenyszellemet hozott a válogatottnak. Az elmúlt félév hat mérkõzésén  csapatunk mérlege négy gyõzelem, egy döntetlen és egy vereség, 14 rúgott és 3 kapott góllal. Egervári Sándor külön kiemelte, hogy a védelem a három tétmérkõzésen mindössze egyetlen, a hat találkozón pedig három gólt kapott. A magyar válogatott legközelebbi mérkõzését február 29-én játssza Gyõrben Bulgária ellen, a tervek között szerepel még az elsõ félévben Csehország elleni barátságos mérkõzés, és tárgyalás folyik még egy harmadik mérkõzésrõl.
 
Az MLSZ Elnöksége ezt követõen elfogadta Nyilasi Tibor sportigazgató féléves beszámolóját, amelynek legfontosabb eleme, hogy U17-es és U19-es válogatottunk az elitkör sorsolásakor egyaránt az elsõ kalapba került, ami utánpótlás-labdarúgásunk szép sikerének tekinthetõ. Csakúgy, mint az, hogy 2011 második felében utánpótláscsapataink 28 mérkõzésbõl tizenhatszor gyõztek, hat alkalommal döntetlenre végeztek, és mindössze hatszor szenvedtek vereséget, azaz huszonkét mérkõzésen veretlenek maradtak. Különösen figyelemreméltó,  U16-os és U17-es csapataink 83%-os gyõzelmi aránya.
 
Nyilasi Tibor fontos személyi változásról is beszámolt: a Pápára távozó Bene Ferenc munkáját Mészöly Géza folytatja szövetségi edzõként az utánpótlás válagatottaknál..
 
A sportigazgató örömmel tájékoztatta az Elnökséget, hogy az új lendületet kapó OTP-MOL Bozsik-program eddigi eredményei – fõként a tömegbázis növelése tekintetében – felülmúlták az elõzetes várakozásokat. Ennek illusztrálására: az 5-14 éves korosztályában az Egyesületi Program tavalyi 38 ezer fõs érvényes versenyengedéllyel rendelkezõ játékosállománya több mint 46 ezerre nõtt, míg az Intézményi Programban a növekedés még nagyobb: 28 ezerrõl 50 ezerre emelkedett a létszám. Nyilasi Tibor külön kiemelte az egyik legsikeresebb akciót, a Sajóvölgye Programot, melynek során az iskolai toborzás eredményeként több mint ezer gyermeket regisztráltak. A nõi szakágban a Bozsik-programon belül szintén érzékelhetõen emelkedett a leány labdarúgók száma.
 
Az Elnökség az európai bajnoki rendszerek és nemzetközi gazdasági ismeretek elemzése ismeretében fontolóra vette a versenyszabályzat minél elõbb történõ, akár már a 2012/13. évi bajnoki szezonra vonatkozó módosítását. Az Elnökség határozott álláspontja, hogy a versenyrendszer részbeni átalakítása annál elõbb hozza meg a remélt eredményeket, minél elõbb kerül bevezetésre. Azonban, mivel a jelenleg zajló bajnokságok  versenykiírásai elõírásokat tartalmaznak a következõ évre is, ezért az érvényes Versenyszabályzat szerint a több száz csapatot érintõ módosításra csak az érintett csapatok egyhangú egyetértése mellett van lehetõség. A testület ezért úgy határozott, hogy azonnali döntést hoz a versenyrendszer változásairól, de azokat csak a 2013-2014-es bajnoki évadra vonatkozóan vezeti be. Eszerint a 2013-14-es bajnokságban az NB I változatlanul tizenhat csapatos lesz, két kiesõvel, míg a másodosztály egycsoportossá válik, tizenhat csapattal, két feljutóval és három kiesõvel. A másodosztályba a háromcsoportossá alakuló NB III bajnokai jutnak fel.
 
A férfi felnõtt bajnokság jövõ évi versenykiírására vonatkozóan az elnökség rendelkezett az utánpótláscsapatok elõírt számának növelésérõl is.
 
Az MLSZ egyik kiemelt stratégiai célja az amatõr futball költségeinek jelentõs csökkentése. Ennek elsõ lépéseként a Szövetség az adótámogatási forrásokból félmilliárd forintot különített el, amelybõl több mint kétezer sportszervezet részére kezdõdik meg az átvállalt díjak folyósítása.
 
Az utolsó, éjszakába nyúló napirendi pontban az Elnökség a társasági adókedvezménnyel összefüggõ, 500 millió forint feletti támogatási kérelmekrõl döntött. Ezen pályázatokról az MLSZ Elnöksége, a  jogszabállyal összhangban, a nemzeti erõforrás miniszter és az adópolitikáért felelõs miniszter véleményét is figyelembe véve döntött. Az MLSZ elnöksége és hivatali apparátusa a pályázatok elbírálása során szigorú és következetes sportszakmai és gazdasági szempontokat érvényesített, annak érdekében, hogy a sportágba beáramló pénzek a lehetõ leghatékonyabban hasznosuljanak. Ennek következtében a beérkezõ kérelmek közül sok esetben az igényelt támogatásokat csak csökkentett összegben hagyták jóvá, és sor került több pályázat elutasítására is.

A Magyar Labdarúgó Szövetséghez az idei szezonra vonatkozóan összesen 1078 pályázat érkezett 30,6 milliárd forintos összesített támogatási igénnyel, ebbõl mintegy 20 milliárd forintnyi összeg került elfogadásra. Ezek elbírálása szinte hiánytalanul megtörtént.  A legkisebb, a 3 millió forintot el nem érõ pályázatokat egyszerûsített eljárás keretében ítélte meg a szövetség, ez több mint hatszáz kisegyesületet érintett.
 
A támogatásra javasolt kérelmekrõl szóló határozatok hitelesítése és kiadása után a támogatások részletes, számszerû adatait az MLSZ hivatalos honlapján folyamatosan közzéteszi.

(mlsz.hu)