– A záró találkozónkon egy jó csapattal találkoztunk, mely tele volt légióssal – értékelte honlapunknak a Paralimni elleni meccset Garami József. – Mindhárom találkozó különbözõ tanulságokkal szolgált, igyekeztünk minél inkább kihasználni a felkészülési meccs kínálta lehetõségeket, sokat cseréltem, ez a végeredményt is befolyásolta, de ezúttal még nem ez a lényeg. A csapat megfelelõ állapotban van három héttel a rajt elõtt, és ehhez nagyban hozzájárult az edzõtábor. Örülök, hogy olyan körülményeket biztosított számunkra a klub, mint az élvonalbeli felkészülésünk során: a szállás, az étkezés ideális volt, közel volt a pálya, nyugodtan tudtunk dolgozni. Vasárnap este érkezünk haza, kedden pedig egy pihenõnap után folytatjuk a munkát.
 
(mtkhungaria.hu)