Akár a távolság, akár a célok tekintetében is nagy utazás vár csapatunkra a szerdai, hétközi fordulóban, de előtte röviden pillantsunk vissza néhány gondolat erejéig a mögöttünk hagyott, ismét vereséggel végződő hazai, Ajka elleni találkozónkra.

Vezetőedzőnk, Csertői Aurél is szomorúan értékelt a mérkőzés után, mondván, a mérkőzés elejét oda ajándékoztuk a vendégeknek, akik ezt követően a határokat feszegetve is, helyenként durva szabálytalanságokkal, de a szempontjukból eredményesen tördelték folyamatos, játékra épülő futballunkat. Elkeseredett és mérges volt a tekintetben is, mi szerint védekezésünk alulmúlta önmagát, három gólt hazai pályán nem szabad kapni. A végelszámolásnál nagyon fognak hiányozni az itthon elhullajtott pontok, hiszen ez – egy döntetlen mellett – már az ötödik sikertelenül megvívott találkozónk volt.

Képletesen és a szó szoros értelmében is nagy utazás vár tehát csapatunkra, hiszen többórás út alatt lehet eljutni a Baranya-megyei bányászvárosba, de ami fontosabb, ezt a jelzőt átvitt értelemben is használhatjuk, ugyanis az elmúlt hetekben listavezető, jelenleg második helyezett piros-feketék szintén az élvonalba jutást érő helyen szeretnének végezni a végelszámolásnál. Természetesen tudjuk, hogy a bajnokság zárásáig még sok idő és több fontos mérkőzés vár csapatunkra, de mivel saját bőrünkön is többször tapasztaltuk már, hogy egyik csapat ellen sem lehet a papírformát ígérően biztosra menni (lásd példaként itthoni pontvesztéseinket), ezért is fontos lenne, ha jó eredménnyel térhetnénk haza előttünk álló piros-fekete riválisunktól.

Leendő ellenfelünket, mint a jogelőd Pécsi Munkás Sport Club 1973-ban alapították, ezt követően 1995-ben vette fel a jelenlegi Pécsi Mecsek Futball Club nevet. Legnagyobb sikerét a piros-fekete egyesület 1990-ben érte el, amikor megnyerte a Magyar Kupát, majd 2009-ben a Ligakupában ezüstéremig jutott. A sokak által „emlékezetes” 2015-ös évben az akkor élvonalbeli klubot visszasorolták a megyei bajnokságba, ahonnan egy év múlva feljutott a harmadosztályba. Ezt követően 2020-ban a koronavírus-járvány miatt félbeszakított NB III mezőnyének listavezetőjeként jogot nyert a második vonalban való indulásra. Jelenleg a Pécsen született, de családjával Győrben élő Weitner Ádám felel vezetőedzőként a csapat szakmai munkájáért, aki játékosként a 2006-2007-es, majd a 2010-2012-es években összesen 54 mérkőzésen viselte csapatunk kék-sárga mezét, és ez idő alatt 28 góllal terhelte meg ellenfeleink hálóját.

A Baranya-megyeiek az eddigi 15 fordulóban még nem találtak legyőzőre, nyolc győzelmet (Békéscsaba o: 1-0, MTE o: 2-1, Diósgyőr o: 4-3, ETO i: 0-1, Haladás o: 1-0, Soroksár o: 2-1, Tiszakécske i: 1-2, Ajka: o: 1-0) értek el, ami mellett hétszer osztoztak ellenfelükkel a bajnoki pontokon (Budafok i: 2-2, Kozármisleny i: 0-0, Csákvár i: 0-0, Nyíregyháza o: 0-0, Siófok i: 0-0, Szeged o: 0-0, Kazincbarcika: 1-1), de – a mezőnyben egyedüliként – vereségük nincs. Jó lenne, ha az utóbbi statisztikai adat megszakítása csapatunk nevéhez fűződhetne. Érdekes továbbá, hogy sikereiket is minden alkalommal, egy góllal ellenfelük fölé kerekedve tudták abszolválni.

Egymás elleni eredmény tekintetében, az utóbbi öt mérkőzésünket alapul véve jobban állnak, hiszen 2010 április 3.-án és szeptember 11-én is otthon tudtak győzni 2-1-re, majd 3-1-re, míg 2011 április 3.-án Gyirmóton mi örülhettünk a 2-1-es eredménynek. Ezt követően 2020 október 25.-én szintén Baranyában született egygólos hazai siker, majd végül 2021 április 11.-én az ALCUFER Stadionban egy gól gazdag 3-3-as találkozón osztoztak a csapatok a bajnoki pontokon.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 16., hétközi fordulójának mérkőzése, a Pécsi MFC – Gyirmót FC Győr találkozó 2022 november 9.-én, szerdán 18.00.-kor kezdődik a Pécsi Városi Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.