A labdarúgó NB II 21. fordulójában az új edzõ által irányított Mezõkövesd csak 1–1-es döntetlenre volt képes a Szigetszentmiklós vendégeként. A Siófok Andorka Péter triplájának köszönhetõen verte meg az Ajkát, míg a Csákvár meglepetésre 4–1-re gyõzött a Lisztes Krisztián által edzett Soroksár otthonában. A ZTE Ceglédrõl hozta el a három pontot, míg a Szeged nem bírt a Sopronnal. A mai nap utolsó mérkõzésén a Kaposvár hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Balmazújvárossal, így mindkét csapat továbbra is kiesõ helyen áll. – NEMZETISPORT.HU

Remek mérkõzést játszott egymással a Siófok és az Ajka. Az elsõ félidõ abszolút a Balaton-partiaké volt, hiszen mezõfölényben játszottak, irányították a mérkõzést, és Nagy János fejese és lövése révén két gólt is szerezhettek volna. Nem sokkal ezután elõbb Papp Máté beadásából Andorka Péter fejelt a hálóba, két perccel késõbb ugyanõ Gárdos András passza után szerzett gólt. A fordulás után az Ajka mindent megtett a szépítés érdekében, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak (Szabó Zsolt és Major Norbert is ziccerben hibázott), míg kisvártatva a siófoki csatár a harmadik találatát is megszerezte, amikor Illés Gyula beadása után közelrõl lõtt a hálóba. A Siófok „hatpontos” mérkõzésen fontos gyõzelmet aratott, míg az Ajka már kilenc mérkõzés óta nyeretlen.

A közelmúltban kinevezett Horváth Ferenc és Lucsánszky Tamás is elõször ült új csapata kispadján, az SZTK-Erima–Mezõkövesd mérkõzésen. A feljutásért hajtó borsodiak Máté János lövésével hamar vezetést szereztek, de a hazaiak Hevesi-Tóth Tamás közelrõl bekotort labdájával gyorsan egyenlítettek. Az elsõ játékrészben mindkét csapat újabb gólokat szerezhetett volna, a szünet után azonban „leült” a meccs, sok hiba és pontatlan átadás jellemezte a második félidõt. A meccs legbalszerencsésebb játékosa a 77. percben pályára lépõ szigetszentmiklósi támadó, Fekete Ádám volt. A csatár súlyos térdsérülésébõl felépülve hosszú idõ után elõször lépett pályára, de egy összecsapás után ismét megsérült, és a 89. percben le kellett cserélni.

Súlyos vereséggel mutatkozott be a Soroksár kispadján a héten kinevezett új edzõ, Lisztes Krisztián. Pedig a találkozó nem úgy indult, hogy a XXIII. kerületiek vesztesen hagyják el a pályát, hiszen Pál András góljával az elsõ félidõ közepén vezetéshez jutottak. A Csákvár ekkor kapura szinte semmi veszélyt nem jelentett, de a szünetben Toldi Gábor cserélt és szerkezetet is váltott: Horváth Roland beküldésével a csapat átállt a kétékes játékra, amelynek következtében egy csapásra jöttek a helyzetek és a gólok is. Gajdos Zsolt duplázott, míg Oldal Tibor elsõ labdaérintésébõl talált a hálóba, így végül a Fejér megyei együttes fölényes sikert aratott.

2013 novembere után nyert újra idegenbeli bajnokit a Zalaegerszeg. A küzdelmes és kiegyenlített elsõ harminc perc után a Ceglédnek volt több gólszerzési lehetõsége, mégis a ZTE szerezte meg Délczeg Gergely remek lövése révén a vezetést. A fordulás után kisvártatva megszületett a második vendéggól, egy kapufa után Forgács András volt jó helyen, és a hálóba passzolt. A második kapott gól után még többet támadott a hazai csapat, de a helyzetei kimaradtak.

Nem bírt hazai pályán a Szeged 2011 a Sopronnal. Bár a végig küzdelmes mérkõzésen a szegediek több gólszerzési lehetõséget dolgoztak ki ellenfelüknél, mégis Szántai Levente két bravúrjára volt szükség, hogy a hazai csapat kapuja végül érintetlen maradjon. A hajrában Veszelinov Vladimirt egy kemény belépõ után kiállította a játékvezetõ, így emberhátrányban fejezte be a meccset a Szeged.

Gyenge mérkõzést játszott egymással a két kiesõjelölt, a Kaposvár és a Balmazújváros. Az elsõ félidõben csak elvétve forogtak veszélyben a kapuk, a csapatok inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt. A második játékrészben a hazaiak néhány lehetõséget kidolgoztak, ám Bozidar Radosevic minden alkalommal a helyén volt. A Kaposvárban csereként pályára lépett az õsszel Mezõkövesden futballozó, de most szabadon igazolható játékosként a somogyiakhoz csütörtökön aláíró 26 esztendõs támadó, Olasz Dénes.

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

SZEGED 2011 GROSICS AKADÉMIA–SVSE-GYSEV 0–0
Gyula, 300 
nézõ. Vezette: Karakó Ferenc (Medovarszki János, dr. Kulcsár Judit)
SZEGED: Szántai – Szabó P., Markovics, Tóth G., Mészáros M. – Fitos, Veszelinov, Máté P. – Oláh L. (Manga, 66.), Germán (Berde, 84.), Zabari (Hegedûs M., 72.)
SVSE: Halasi – Fazekas, Sifter, Jovetics, Füredi – Deme, Holdampf, Kapacina (Erdélyi, 80.) – Kovács Á., Zamostny (Horváth P., 65.), Eszlátyi (Szabó L., 57.)
KIÁLLÍTVA: Veszelinov (durvaságért) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
NYILAS ELEK
, a Szeged vezetõedzõje: – Jóval kevesebb helyzetet dolgoztunk ki, mint az elõzõ mérkõzéseken, mert nem volt kellõ átütõerõ a támadásainkban, s picit fáradtak is voltak a játékosok. Azért, mert nem nyertünk, nem történt különösebben nagy baj.
SUPKA ATTILA, a Sopron vezetõedzõje: – Az elsõ negyedórát leszámítva uraltuk a mérkõzést. Az ellenfél kontrákra rendezkedett be, de nem tudták végigvinni a támadásaikat. Egy-két szabadrúgás és szöglet után volt lehetõsége a Szegednek, de végül Szántai Levente bravúrja góltól mentette meg a hazai csapatot.

SZTK-ERIMA–MEZÕKÖVESD ZSÓRY 1–1 (1–1)
Szigetszentmiklós, 300 
nézõ. Vezette: Solymosi Péter (Bozó Zoltán, Varga II Gábor)
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Tóth F., Hevesi-Tóth, Pollák – Barna, Kállai, Domokos – Weitner (Sipos B., 66.), Szabó B. (Fekete Á., 77.; Mészáros L., 89.), Kollega
MEZÕKÖVESD: Kunsági – Tajthy, Dvorschák, Szeles, Sváb – Takács P., Nyilas E. – Molnár G. (Baracskai, 58.), Kulcsár K. (Engel, 78.), Balajti – Máté J.
GÓLSZERZÕ: Máté J. (0–1) a 11., Hevesi-Tóth (1–1) a 18. percben
MESTERMÉRLEG
HORVÁTH FERENC
, a Szigetszentmiklós vezetõedzõje: – Az utolsó két meccsen tizenkét gólt kapott a csapat, ezért nehéz volt rendezni a sorokat. Két hete még nem gondoltam, hogy beleszólásom lehet az NB II-es bajnoki cím eldöntésébe. A sors így hozta, a következõ fordulókban ugyanis játszunk a Gyirmóttal és a Vasassal is.
LUCSÁNSZKY TAMÁS, a Mezõkövesd vezetõedzõje: – A mérkõzés elején vezettünk ugyan, de nem zártuk le megfelelõen a területeket, ezért a Szigetszentmiklós többet birtokolta a labdát. Elképesztõ butaság következtében potya gólt kaptunk, ellenben a második félidõben rendezetten játszottunk, de mezõnyfölényünket nem váltottuk gólra. Kreatív futballistáink elfáradtak.

SIÓFOK–FC AJKA 3–0 (2–0)
Siófok, 250 
nézõ. Vezette: Pintér Csaba (Becséri Gergely, Farkas Balázs)
SIÓFOK: Tajti N. – Nagy J., Mogyorósi, Csató, Polényi – Peszmeg, Horváth A. – Gárdos (Nagy T., 68.), Ivancsics, Papp M. (Illés Gy., 61.) – Andorka (Molnár M., 88.)
AJKA: Jánosa – Asztalos, Császár, Zámbó – Pál D., Köles, Lattenstein (Németh L., a szünetben), Besztercei (Nagy B., a szünetben) – Szabó Zs., Sowunmi (Bölcsföldi, 78.), Major
GÓLSZERZÕ: Andorka (1–0) a 33., Andorka (2–0) a 34., Andorka (3–0) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
SOÓS IMRE
, a Siófok vezetõedzõje: – Múlt héten csütörtökön a szakadék szélére állítottak bennünket, szombaton azonban léptünk egyet elõre. Túléltük a zuhanást, és úgy látszik, a siófoki labdarúgásnak nagy az életösztöne.
ZORAN KUNTICS, az Ajka vezetõedzõje: – Jobb volt a Siófok, bár hihetetlen helyzeteket hagytunk ki, s nyilván ha gólt szerzünk, másképpen alakulhatott volna a mérkõzés. Bosszantó, hogy ez már a harmadik tavaszi meccsünk volt, amelyen nem szereztünk gólt.

CEGLÉDI VSE–ZTE FC 0–2 (0–1)
Cegléd, 250 
nézõ. Vezette: Lovas László (Horváth Róbert, Szilágyi Norbert)
CEGLÉD: Tóth Z. – Oláh M., Albert I., Makrai, Farkas I. – Vattai (Markó, a szünetben), Kovács D. (Majoros, 60.), Koncz, Dóczi – Koós, Pantovics (Szabó D., 56.)
ZTE: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Forgács, Fodor M. – Murai (Bíró A., 75.), Szakály A., Bedi – Bailo (Daru, 90.), Délczeg, Horváth P. (Szegleti, 50.)
GÓLSZERZÕ: Délczeg (0–1) 38., Forgács (0–2) 59. percben
MESTERMÉRLEG
SZABÓ ISTVÁN
, a Cegléd vezetõedzõje: – Küzdöttünk, hajtottunk, de az elsõ gól után futottunk az eredmény után. Hátrányban futballoztunk, ezért kockáztattunk, s ezt nagyon jól használta ki a Zalaegerszeg.
LENDVAI MIKLÓS, a ZTE vezetõedzõje: – Nem volt látványos mérkõzés, de megtettünk mindent a gyõzelemért. Tudtuk, minél többet kell a hazaiakat a saját térfelükön tartani, s majd adódnak lehetõségeink. Nagyon értékes három pontot szereztünk.

SOROKSÁR SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–4 (1–0)
Haraszti út, 600 
nézõ. Vezette: Kiss Norbert (Kóbor Péter, Huszár Balázs)
SOROKSÁR: Holczer – Simita, Pandur, Gyurácz, Gohér – Lannert (Szenes, 69.) – Péter A. (Kovács D., 52.), Huszák, Sándor I., Pál A. (Balaskó Cs., 65.) – Lovrencsics B.
CSÁKVÁR: Milinte – Fényes, Szalai T., Dulló, Kocsis G. – Domján – Molnár T. (Horváth R., a szünetben), Nyilasi B. (Oldal, 75.), Bakos, Molnár Cs. (Köntös, 83.) – Gajdos
GÓLSZERZÕ: Pál A. (1–0) a 24., Gajdos (1–1) a 49., Gajdos (1–2) a 62., Nyilasi B. (1–3) a 65., Oldal (1–4) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
LISZTES KRISZTIÁN
, a Soroksár vezetõedzõje: – Jobb bemutatkozásra számítottam, de nem sikerült. Pedig az elsõ félidõben, sõt még a második elején sem volt jele, hogy elveszítjük a mérkõzést. Az egyenlítõ gól után azonban három szöglet és szabadrúgás után három gólt kaptunk.
TOLDI GÁBOR, a Csákvár vezetõedzõje: – A látottak alapján teljesen megérdemelten nyertünk. A második félidõben kimondottan látványosan, és ami fontosabb, hogy eredményesen futballoztunk, minden elismerésem a játékosaimé.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–BALMAZÚJVÁROS 0–0
Kaposvár, 1300 
nézõ. Vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon Oszkár, Takács Gábor)
KAPOSVÁR: Somodi – Lakatos G. (Hampuk, 63.), Petrók, Albert Á. – Kiss M., Kovács O., Nagy K., Zsivoczky (Király V., 27.), Hadaró – Balogh B. (Olasz D., 85.), Faggyas
BALMAZÚJVÁROS: Radosevic – Bokros, Papp F., Kiss L., Németh Á. – Batarelo, Sigér – Vachtler (Tóth L., 72.), Pintér N., Virág (Popovic, 58.) – Batizi-Pócsi (Mijatovic, 79.)
MESTERMÉRLEG
PRUKNER LÁSZLÓ
, a Kaposvár szakmai igazgatója: – Nehéz úgy összerakni egy csapatot, ha a rutinos játékosok közül is sokan sérültek. Tovább kell folytatnunk a munkát, mert továbbra sem szakadtunk le, nem történt katasztrófa. Remélem, a következõ mérkõzésen a szerencse is mellénk áll, és gyõzünk végre.
FECZKÓ TAMÁS, a Balmazújváros vezetõedzõje: – Kimondva, kimondatlanul a három pont miatt utaztunk Kaposvárra, de a mérkõzés összképe alapján megérdemelt a döntetlen is.

KEDDEN JÁTSSZÁK
18.00: 
Békéscsaba Elõre–Vasas

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Szolnoki MÁV FC–Gyirmót 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 20 13 2 5 39–20 +19  41
2. Gyirmót FC Gyõr 21 11 8 2 34–18 +16  41
3. Békéscsaba Elõre 20 12 3 5 28–20 +8  39
4. Mezõkövesd Zsóry FC 21 10 7 4 40–23 +17  37
5. Szolnoki MÁV FC 21 10 7 4 38–31 +7  37
6. Szeged 2011 21 10 4 7 26–20 +6  34
7. Soproni VSE-GYSEV 21 7 8 6 32–30 +2  29
8. ZTE FC 21 7 8 6 27–28 –1  29
9. Szigetszentmiklósi TK 21 6 9 6 17–22 –5  27
10. Soroksár SC 21 6 5 10 22–29 –7  23
11. Aqvital FC Csákvár 21 5 7 9 29–33 –4  22
12. FGSZ Siófok 21 4 9 8 28–37 –9  21
13. Ceglédi VSE 21 4 8 9 24–31 –7  20
14. FC Ajka 21 4 6 11 27–34 –7  18
15. Kaposvári Rákóczi FC 21 4 6 11 18–28 –10  18
16. Balmazújváros 21 3 5 13 20–45 –25  14