SZOMBAT

19.00. PMFC – Gyirmót FC

Az NB II-es derbi érdekessége, hogy mindkét csapatnak most már elege van a másod osztályból, és mindenképpen fel szeretne jutni a legfelsõbb osztályba. Nagyon valószínû, hogy ez a bajnokság errõl a párharcról fog szólni. És mint tudjuk, a hazai csapatnak élet-halál harc lesz ez az év, hiszen esetleges újabb csalódás esetén a tulajdonos kilátásba helyezte távozását. Kiss László érkezésével új idõk költöztek a Mecsekaljára, és a mentalitáson, a hozzáálláson és a munkán nem fog múlni a feljutásuk. Csak bírják erõvel a játékosok.


Gyirmóton 3 a magyar igazság! Legalább is a csapat szerint, hiszen a helyiek véleménye az, hogy idén már meglesz az NB 1. Ehhez minden körülmény adott, és ígérik, hogy ha ismét sikerül 7-10 pontos elõnyt szerezni a riválisokkal szemben, azt már nem fogják elherdálni.
Az elõny megszerzését szombaton megkezdheti a gyõri gárda, amennyiben le tudja gyõzni otthonában a Pécset. Ebben az esetben a Pécs egymás után két mérkõzést veszítene el, és az eélsõ 5 fordulóban összeszedné azt a 3 verséget, amennyit egy év alatt szedhet össze egy bajnok gárda. Ezért nyilván hajtani fognak a hazai játékosok, és kérdés, hogy a Gyirmót a megszokott taktikus játékát tudja-e játszani, mert akkor be tudja gyûjteni a 3 pontot. Honlapunk tippje: X, 2.

 

16.30. Barcs – FTC II

A Fradi pihent, mivel elmaradt a Honvéd elleni mérkõzésük. A Barcs pedig elszenvedte elsõ vereségét Kozármislenyben. Ennek ellenére a mérkõzés esélyese a hazai gárda, fõleg úgy, hogy a kis Fradi nem kap visszajátszót, mivel a mérkõzéssel csaknem egyidõben játsza nagycsapatuk a derbit Újpesten.

 

ELMARAD! Baja – Ajka

A hajnal óta tartó folyamatos esõzés miatt játékra alkalmatlanná vált a Vasvári Pál utcai sporttelep játéktere, így elmarad a szombatra kiírt BLSE-Kalo-MÉH – Ajka NB II-es bajnoki labdarúgó mérkõzés. A pálya nagy része víz alatt van, így nincs esély a találkozó megrendezésére.

A két fél úgy egyezett meg, hogy ha az idõjárás engedi, akkor jövõ héten kedden, azaz szeptember 14.-én 16.30-tól pótolják az összecsapást. (blse.hu)

 

16.30. SZTK-ERIMA – FC Tatabánya

Most, vagy soha! Ez is lehetne a hazaiak mottója, akiket már bajnokesélyes csapatnak kiáltottak ki a bajnokság elõtt, hiszen az igazolások jól sikerültek nekik. Legalább is papíron. Csakhogy a jó játékosokat össze is kell (kellene) rakni, ami eddig nem sikerült. Ha ma sem nyernek, akkor a hazai edzõnek vélhetõen kellemetlen percei lesznek a tulajdonos elõtt, magyarázatot kell adnia a kérdésekre – amit egy hete már Õ is megfogalmazott. Márpedig nem lesz könnyû dolga, hiszen a vendég Tatabánya jó formában van, nagyszerû mérkõzést játszottak egy hete a kis ETO-val, így vélhetõen most is a gyõzelem lebeg szemük elõtt. A kérdés csak az, hogy mernek-e kapust cserélni, vagy nem? Ha igen, akkor megnyehetik a találkozót. Honlapunk tippje: 2.

 

16.30. Budaörs – Veszprém

Most, vagy soha 2. Itt is hasonló a jelmondat, hiszen a hazai csapat ennél többre képes. Forma 1-es nyelven szólva beragadtak a rajtnál, így most már itt az ideje, hogy összekapják magukat, és felmenjenek a tabellán az õket megilletõ 6.-8. hely környékére. Ha tartják elmúlt heti formájukat (Ajkán 1-1) akkor otthon tarthatják a 3 pontot. Igen ám, de ehhez a Veszprémnek is lesz egy-két szava! Õk is beragadtak, de a két vereség után két szenzációs gyõzelmet arattak, bizonyítva, hogy kezdik megszokni az NB II ritmusát. Tehát ha folytatják jó sorozatukat, akkor az egyik pontot megszerezhetik idegenben is. Honlapunk tippje: X.

 

VASÁRNAP

16.30. Kaposvölgye – BKV Elõre

A Kaposvölgyét a Gyirmót gyõzte le símán az elmúlt héten, a BKV viszont még nem nyert a bajnokságban. Mondkét csapat hasonló játékerõt képvisel, de Somogyban senki sem mehet biztosra, így nem tartjuk valószínûnek, hogy a BKV ezen a hétvégén gyûjti be elsõ gyõzelmét. Honlapunk tippje: 1.

 

16.30. Honvéd II – Videoton II

Akadémiák csatája, melyet mindíg meghatároz a visszjátszó játékosok száma. Mindkét csapat jól kezdte a szezont, a Vidi magabiztosan gyõzte le az elmúlt héten a Pécset, és még nam kapott ki idén. A Honvéd pihent, nem játszott, így nagyobb becsvággyal készülhetnek a vasárnapi mérkõzésre, ahol begyûjthetik a 3 pontot. Honlapunk tippje: 1.

 

16.30. Gyõr II – Kozármisleny

A Gyõr jól kezdte a bajnokságot, de az utolsó két fordulóban megtorpant. Mivel azonban már tegnap lejátszotta a felnõtt csapatuk a bajnokijukat várható egy-két visszajátszó, ami egyértelmû esélyessé teszi a gyõri alakulatot. A Misleny megszerezte elsõ gyõzelmét, de ezen a hétvégén nem szaporítják pontjaikat. Hinlapunk tippje: 1.