Az NB II-es bizottság javaslatot nyújtott be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének annak érdekében, hogy ne kelljen villanyfényes mérkőzéseket játszaniuk. A televíziós mérkőzések kivételt jelentenének.

Azt javasolják, hogy az MLSZ egységesen 13 órára írja ki a meccseket. Egyedi indok alapján ott, ahol meg tudják oldani némi világítás használatával, kezdődhessenek a mérkőzések 15 órakor.

Az ok: rezsicsökkentés. De.

„Ennek van erkölcsi oldala is. Amikor az iskolákba 18 fokban ülnek a gyerekek, akkor nem néz ki túl jól, ha mi pedig világítjuk a mérkőzéseket két órán keresztül. Ezeknél a kluboknál 14-16-18 utánpótláscsapat is működik, a téli időszakban az iskola miatt délután tudnak edzéseket tartani, és ott szintén kellene világítás” – mondta Margitai Zoltán.

Hogy mennyibe kerül egy meccs világítása, arra nagyon eltérő számokat mondott a Gyirmót Kft. cégvezetője: 50-100 ezer forint, de akár 400-500 forint is lehet kétórányi világítás függően egyebek mellett attól, milyen áron szerzi be a hazai klub az áramot a szolgáltatótól, vagy mennyire korszerű a világítás. Így akár tízmillió is lehet egy szezonban ez a költség. Gyirmóton például 138 darab két kilowattos égő világítja a centerpályát.

Margitai Zoltán emlékeztetett arra a szeptemberi MLSZ-határozatra, miszerint ha közös megegyezéssel kérik a csapatok, a szövetség mindenben segít, tehát engedi a 13 órás kezdést is, Gyirmóton az összes meccset világítás nélkül rendezték az ősszel eddig.

„Természetesen a tévéközvetítések nem tartoznak bele, mivel a tévé nagyon sok mérkőzést tud közvetíteni, és

mindig akkor közvetít, amikor erre idősávja van.

A tévé amit mond, ahhoz igazodunk, azt a heti egy villanyfényes mérkőzést vállalnia kell a rendezőnek, ez nem kérdés” – mondta a sportvezető.

Drágább lehet esetleg a villanyvilágításnál az, hogy a korai kezdés miatt egy nappal korábban oda kell utaznia egy távolról érkező csapatnak. Erre a felvetésre Margitai Zoltán úgy reagált, hogy a NB II-t a mezőny komolyan veszi, márpedig szakmailag ilyenkor a kezdési időponttól függetlenül a kétnapos utazás indokolt.

(Nyitóképünkön az – akkor első osztályú – gyirmóti Simon András és a székesfehérvári Rus Adrián a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Gyirmót FC Győr–MOL Fehérvár FC mérkőzésen a győri Alcufer Stadionban 2022. március 19-én.)

Forrás: infostar.hu