FC Ajka – Gyirmót FC Győr 1-0 (1–0)

Soroksár: 870 néző.

Játékvezető: Molnár Attila (Kiss Balázs, Vörös Dániel)

Ajka: Horváth D. – Görgényi, Jagodics B., Kenderes, Présinger – Tajthy T. (Csizmadia Z. 86) – Doncsecz, Vogyicska B. (Gaál B. 70), Zsolnai (Babatin 70), Sejben V. (Tóth G. 70) – Szarka (Molnár M. 84)

Vezetőedző: Jeney Gyula

Gyirmót: Rusák – Szegi, Hudák, Polgár, Nahirníj – Kovács M. – Soltész, Nagy P. (Berki 67), Madarász, Medgyes – Pethő (Erdei 67)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerző: Zsolnai (1-0) a 42. percben

42. perc: Doncsecz remek mozdulattal játszotta át védőjét Nahirníjt, majd az alapvonal közeléből pontosan játszott vissza a bal összekötő helyénél érkező Zsolnai elé, aki az átvételt követően ballal 16 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).

67. perc: Kovács M. buktatásáért megítélt bal oldali szabadrúgásból Nagy P. ívelt a aavendég kapu elé, a védőkön megcsúszó labda a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe.

Az elmúlt hetek eredményeinek ismeretében igazi rangadóra érkezhettünk a Veszprém megyei Ajka csapatához, akik korábban február végétől hat mérkőzéses győzelmi sorozatot produkáltak, amivel egészen a dobogóig repülhettek előre a tabellán, ez a lendület azonban az utóbbi három találkozón megtörni látszott. Számunkra ez azt jelenthette, hogy most úgy állhatunk a negyedik helyen kettő ponttal lemaradva mögöttük, hogy ha  ezen a találkozón esetleg mi örülhetnénk a lefújáskor, akkor megelőzhetnénk házigazdánkat és visszakerülhetnénk a képzeletbeli dobogóra.

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, hiszen az első percekben Szarka, Sejben V., majd később Zsolnai révén okoztak veszélyt a vendégkapunál. Húsz perc elteltével Soltész válaszolhatott volna, de lövése a védőkről lepattant, majd Medgyes centerezése után előbbi maradt le cm-ekkel a labdáról. Az idő múlásával a Gyirmót is feljebb jött, eltüntetve ezzel a kisebb kezdeti hazai fölényt, A játékrész végén mégis hazai előny alakult ki, amikor Doncsecz remek jobb oldali akciója végén Zsolnai vette be a vendégkaput.

Szünet után az egyenlítés érdekében próbált nagyobb hangsúlyt fektetni támadásaira a Gyirmót, de az egyik adódó lehetőségnél Madarász óriási helyzetben hibázott. Bő egyórai játék után Nagy P. szabadrúgását követően a bal oldali kapufa volt a hazaiak segítségére. Fölényben játszott a vendég együttes, de a lelkesedés a kapu előtt rendre hibával párosult, nem sikerült érdemben befejezni a támadásokat, így az erőfeszítés nem hozott eredményt.

Jeney Gyula: Sokat tettünk a sikerért, ha az elején jobban használjuk ki helyzeteinket, megnyugtatóbb eredmény is születhetett volna. Mentálisan erős csapat vagyunk, mentálisan és szakmailag is fel vannak készítve a játékosok, úgy látszik ez elég arra, hogy átgyalogoljunk az NBII-n.

Csertői Aurél: Az első félidőben a hazaiak kihasználták a szél és a pálya előnyeit. Egyszerű ez a játék, amiben az elején jobbnak bizonyultak. Szünet tán csapatunk próbált mindent megtenni az egyenlítésért, lehetőségeink is voltak, de ezekkel nem tudtunk élni, ráadásul a pálya alkalmatlan volt a mi rövidpasszos játékunkra. Sajnos a sok sérültünk miatt nagyon frissíteni sem tudtam a csapatot.