Immár célegyenesbe érkezett a 2023-2024-es Merkantil Bank Liga másodosztályú, valamint az NBIII-as rajtra készülő együtteseink felkészülése. Az öt hete startoló időszakban első csapatunk utolsó edzőmérkőzésén, pénteken Csizmadia Csaba vezetőedző fiai gól nélküli találkozón mérettek meg az élvonalbeli Fehérvár FC vendégeként, míg Ördög József fiataljai vasárnap a hagyományos, XVII. alkalommal megrendezett Horváth Ferenc Emléktornán szerepeltek. Itt a házigazda, rendező Bágyogszovát SE a testvértelepüléseként érkező Nagyszarva (Rohovce – szlovákiai) együttesével mérkőzött az első találkozón, ami gól gazdag vendégsikerrel zárult. Ezt követte a névadóról, id. Horváth Ferencről történő ünnepélyes megemlékezés, amin belül elsőként Szabó László, a rendező Bágyogszováti SE elnöke méltató beszédében kiemelte, Feri bácsi a falu szülötte, itt alapított családot, két fia, Ferenc és Ernő is itt kezdték meg tanulmányaikat, mielőtt Győrbe költöztek volna. Az édesapa tehetségével, munkabírásával bebizonyította, hogy egy ilyen kis községből is messze lehet jutni, ma már országos hírű vállalkozást alapított meg, amit halála után fiai méltó módon vezetnek tovább. Csak köszönettel tartozunk, hogy nem felejtették el honnan indult ak és a mai napig is támogatják Bágyogszovát községet és annak sportegyesületét, valamint a civil szervezeteket.
Ezt követték Nagyné Molnár Ildikó polgármester asszony gondolatai, aki köszönetét fejezte ki a Művelődési ház és a sportöltöző körül tavalyi évben létesített kamerarendszerért, valamint a bevezető út felújításáért. A két napos rendezvény első napján, a szombati falunapi fesztiválon és a vasárnapi emléktornán is elmondható, hogy határainkon túl nyúlik, hiszen a nagyszarvai tűzoltók remek programot kínáltak a fiataloknak, a főzőversenyt is az ottaniak nyerték, este pedig nagy sikerű Kárpátia koncerten szórakozhattunk. Több, mint kettő ezer ember énekelte együtt a magyar, majd a székely himnuszt egy igazán felemelő, csodálatos est zárásaként. Ezt követően is szeretnénk támogatásunkról biztosítani a határon túli magyar testvéreinket.
A felvidéki Fél polgármestere, Pomichal István köszönte a meghívást és hangsúlyozta, hogy a települések közti barátság immár harminc éves, s ezt nyomatékosítva kettő héttel ezelőtt Horváth Ferencet díszpolgárrá avattuk. Mindezekért sem tudom, hogy a most következő mérkőzésen melyik csapatnak szurkoljak, hiszen mindkettő közel áll a szívemhez. Szülőföldünk az elmúlt száz évben több ország nevét hordozta, hiszen volt Magyar Királyság, Csehszlovákia, Csehszlovák Federatív Köztársaság, majd Szlovákia, de mindvégig felvidéki magyarnak vallottuk magunkat.
Id. Horváth Ferenc gyermekei közül elsőként az idősebb testvér Ferenc kapott lehetőséget a megemlékezésen, aki elmondása szerint is nehezen találta a szavakat ilyen lélekemelő felszólalások után. – Köszönetemet fejezem ki, amiért szülőfalunk, Bágyogszovát község önkormányzata ennyi idő után is méltón ápolja édesapánk emlékét. Az imént említett díszpolgári címmel immár négy település polgárának vallhatom magam, igyekszem mindegyiknek megfelelni. A határokon átnyúló sportbarátság nagyon fontos dolog, ezért is kívánom az itt jelen lévő nagyszarvai és féli sportolóknak, hogy szerezzenek annyi barátot Magyarországról, amennyit én szereztem a Felvidékról. Ezek az emberek olyanok, mint a csillagok, nem mindig látjuk őket, de tudjuk, hogy a helyükön vannak.
Testvére Ernő is csatlakozott az előtte szólóhoz a tekintetben, hogy köszönetét fejezze ki az emléktorna résztvevőinek a megemlékezésen való részvételért. – Ide mindig szívesen jövünk, hiszen innen indultunk el, ide jövünk haza, hiszen ahogyan szokták mondani, mindenki oda tartozik, ahova halottak napján a legtöbb virágot viszi. Köszönjük az elismerő szavakat is, a későbbiekben is segíteni fogunk, amennyiben lehetőségeink engedik. Örömmel tölt el az is, hogy egyre több új ház épül Bágyogszováton, ami azt is jelenti, hogy sokan választják jövőbeni otthonuknak községünket.
A megemlékező gondolatok után tulajdonosaink, Horváth Ferenc és Horváth Ernő virágcsokorral köszönték meg fáradozásait Nagyné Molnár Ildikó Bágyogszovát polgármester asszonyának, valamint egyedi, gravírozott kristályvázát adtak át emlékül a résztvevő csapatok vezetőinek.
Az esemény különös, üde színfoltja volt két felvidéki sportember, a 60 éves Mucska György és az 59 éves Kozmér József, akik vasárnap tíz órakor Fél községből indulva a Bágyogszováti Sportegyesület öltözőjéig kereken 101 kilométert kerékpárral megtéve érkeztek az emléktornára. Előbbi az 1930-ban alapított egyesület krónikása, aki elmondta, gőzerővel gyűjtik az anyagokat a hét év múlva esedékes jubileumra, amikor egy könyvet is szeretnének megjelentetni e jeles alkalomból. Utóbbinak viszont azért is jelentett különös kihívást a kirándulás, mivel egy hónapja műtötték a bal térdét porcleválás miatt, így ez e tekintetben is „próbaút” volt számára.
Az ünnepélyes felszólalások után először a bágyogszováti Star light Dance formáció táncosai szórakoztatták műsorukkal a nagyérdeműt, majd kezdetét vette a főmérkőzés, amelyen a Gyirmót FC Győr NBIII-as együttese a szintén szomszédos felvidéki Fél (Tomásov) Sportklub gárdájával mérkőzött. Az emléktorna zárásaként a meghívott vendégek, a résztvevő csapatok játékosai és sportvezetői jó hangulatú fogadáson oldódhattak fel.