Fej fej mellett halad az élen az MTK és a Tatabánya

A szombati játéknap után négy százszázalékos mérlegû csapat maradt a labdarúgó NB II-ben: nyugaton az MTK és a Tatabánya, keleten a Mezõkövesd és a Szolnok hibátlan. Három a pont nélküli csapatok száma: keleten meglepetésre a Vác és a Szeged 2011 kezdte pocsékul a szezont, nyugaton az újonc Dunaújváros-Pálhalma kínlódik egyelõre.


NYUGATI CSOPORT

Három forduló után a feljutásra pályázó MTK és Tatabánya is százszázalékos maradt a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában.


Továbbra is hibátlan az MTK, amely késõre hagyta a döntést a szomszéd BKV Elõre ellen: Kanta József – akinek a játéka kérdéses volt a mérkõzés elõtt – a 76. percben szerezte meg a vezetést a házigazdáknak, Könyves Norbert a 82. percben zárta le a nyitott kérdéseket.


A hagyományos bányásznapi hazai mérkõzésen a Tatabánya ezúttal a Budaörsöt fogadta, és megõrizte százszázalékos mérlegét. A Bányász Farkas János és Lajtos Dávid góljával húsz perc alatt kettõvel elhúzott, Sánta Attila csak szépíteni tudott – a tatabányaiak tapadnak az MTK-ra.


A Nyugati csoport élmezõnyébe tartozó csapatok közül a Gyirmót megmutatta a Dunaújváros-Pálhalmának, hogy az újoncnak még van mit fejlõdnie: a Gyirmót egy szöglet után Lázár Patrik góljával szerzett vezetést az elsõ félidõben, majd a második hajrájában két Csopaki-találattal és egy Tóth Norbert-góllal döntött.


A Paks és a Videoton második csapata nem bírt egymással, a Kozármisleny Fellai József korai góljával legyõzte az Ajkát. Baján gólzáport láthattak a kilátogató nézõk, a hazai csapat 5–3-ra nyert a Gyõri ETO II ellen. A Gyõr 1–0 után egyenlített, 3–1 és 4–2 után szépített, de a végén kapott még egyet.


Súlyos vereséget szenvedett a Szigetszentmiklóstól az újonc Soproni VSE: az SZTK 4–0-s sikerrel zárt. A vendégek a szünetben Haman Sadjo góljával még csak eggyel „mentek”, de a 65. és a 86. perc között háromszor is betaláltak.


NB II, NYUGATI CSOPORT, 3. FORDULÓ

KOZÁRMISLENY SE–FC AJKA 1–0 (1–0)

Kozármisleny, 300 nézõ. Vezette: Pánczél (Márton Zs., Kovács II G.)

KOZÁRMISLENY: Sólyom – Kovács T., Balaskó Cs., Fellai, Tasselmájer – Godslove (Karacs, 58.), Nagy E. (Vég B., 86.), Andruskó, Rácz F. – Laki Z. (Eszlátyi, 58.), Koller K. Vezetõedzõ: Márton Gábor

AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Szabó L. (Vittman, 83.), Kovács Zs., Pothárn, Szalai R. (Horváth Á., 66.) – Mihalecz P., Gaál B. (Pados, 78.). Vezetõedzõ: Artner Tamás

Gólszerzõ: Fellai (1–0) a 8. percben

Kiállítva: Kovács Zs. (második sárga lap után) a 70. percben

MESTERMÉRLEG

Márton Gábor: – Csodaszámba megy a teljesítményünk, mert ilyen fiatal csapattal is mérkõzéseket nyerünk.

Artner Tamás: – Szeretném egyszer megélni, hogy Ajkán is hasonlóan segítsenek bennünket a bírók. A második félidõben emberhátrányban is megmutattuk, melyik a jobb csapat.
 

 

DUNAÚJVÁROS-PÁLHALMA–GYIRMÓT FC 0–4 (0–1)

Dunaújváros, 200 nézõ. Vezette: Berke (Kepe, Kulman)

DUNAÚJVÁROS: Floszmann – Varga K. (Kocsis G., 86.), Vaskó J., Dudás P., Pénzes – Cséza (Rottmann, 80.), Payeta – Huber, Márki, Berényi – Nagy D. (Lázár D., 71.). Vezetõedzõ: Nagy Zoltán

GYIRMÓT: Deli – Lázár P., Kozmér, Makrai, Szabó Cs. (Tóth N., a szünetben) – Czanik (Homonyik, 59.), Cseri T., Tóth B. – Csopaki, Laki B. (Polyák, 68.), Varga L. Vezetõedzõ: Soós Imre

Gólszerzõ: Lázár P. (0–1) a 30., Csopaki (0–2) a 78., Csopaki (0–3) a 87., Tóth N. (0–4) a 90. percben

MESTERMÉRLEG

Nagy Zoltán: – A támadójátékunk nem volt megfelelõ, így roppant nehéz pontot szerezni. Amíg az elõzõ években megszokott, rövid passzos játékunkat nem vállaljuk föl, addig nehéz elõrelépnünk.

Soós Imre: – Az eredménnyel elégedett vagyok, a játékunkkal nem annyira. Hiányoltam a rövid passzokat és a beindulásokat, futás nélkül pedig nem megy.
 

 

MTK BUDAPEST–BKV ELÕRE SC 2–0 (0–0)

Hidegkuti-stadion, 500 nézõ. Vezette: Veizer (Márkus T., Galán)

MTK: Hegedûs L. – Wolfe, Szekeres A., Kelemen B., Vadnai – Zsidai (Gál A., 85.), Ladányi (Nikházi, 57.), Frank (Csiki, a szünetben) – Kanta J. – Pál A., Könyves. Szakmai igazgató: Garami József

BKV ELÕRE: Vezér – Fazakas (Sebõk I., 62.), Baranyai N., Miklósvári, Csikós – Szabó V., Máj Z., Varga E., Selei (Mayer, a szünetben) – Berki, Takács M. (Császár, 73.). Vezetõedzõ: Szapor Gábor

Gólszerzõ: Kanta J. (1–0) a 76., Könyves (2–0) a 83. percben

Kiállítva: Varga E. (második sárga lap után) a 68. percben

MESTERMÉRLEG

Garami József: – Az elsõ félidõben kimaradtak a helyzeteink. Nehezen törtük fel a harcias BKV védelmét, de végül megérdemelten nyertünk.

Szapor Gábor: – Az elsõ kapott gólig jól játszottunk, a kiállítást indokolatlannak éreztem. Két védelmi hiba miatt szenvedtünk vereséget.
 

 

PAKSI FC II–VIDEOTON-PFLA 0–0

Paks, 150 nézõ. Vezette: Szõts G. (Iványi I., Kiss I B.)

PAKS II: Pokorni – Féhr, Berkó, Racskó, Blatt (Juhász M., 67.) – Kupás (Cziráki, 75.), Tamási G., Budai, Heffler N. – Papp R. (Pintér N., 70.), Feil. Edzõ: Lengyel Ferenc

VIDEOTON-PFLA: Somodi – Margitics, Vaszicsku G., Papucsek, Jankovics – Macsicza, Soós, Babos – Farkas V. (Elek B., a szünetben), Baracskai (Balog G., 80.), Máté J. Edzõ: Hartyáni Gábor

MESTERMÉRLEG

Lengyel Ferenc: – Ami az elõzõ szezonban még elég volt a gyõzelemhez, az a mostaniban már nem, ráadásul szerencsénk sem volt.

Hartyáni Gábor: – Közepes színvonalú mérkõzésen megérdemelten szereztünk egy pontot.
 

 

SOPRONI VSE–SZIGETSZENTMIKLÓS 0–4 (0–1)

Sopron, 800 nézõ. Vezette: Szilasi (Gyürüsi, Mohos)

SOPRON: Sipos G. – Csontos (Bognár Gy., a szünetben), Szmiljanics, Bozsoki, Nagy Z. (Horváth T., 59.) – Perics, Tatai (Fazekas N., 28.), Lazics, Szabó L. – Csordás Cs., Bausz. Vezetõedzõ: Végh Tibor

SZIGETSZENTMIKLÓS: Kozma T. – Csák K., Szamosszegi, Csiszár, Sadjo – Barna Zs., Kveskveskiri, Somorjai, Varga Z. (Krómer, 80.) – Ngalle (Nagy T., 73.), Fekete L. (Konczi, 87.). Vezetõedzõ: Várhidi Péter

Gólszerzõ: Sadjo (0–1) a 23., Somorjai (0–2) a 65., Nagy T. (0–3) a 75., Krómer (0–4) a 86. percben

MESTERMÉRLEG

Végh Tibor: – Voltak helyzeteink nekünk is, amíg azonban nem szerzünk gólt, nemigen tudunk megint pontot szerezni.

Várhidi Péter: – Az elsõ perctõl kezdve ráerõltettük akaratunkat az ellenfélre, de a helyzetkihasználásunk így is hagyott némi kívánnivalót maga után.
 

 

FC TATABÁNYA–BUDAÖRSI SC 2–1 (2–0)

Tatabánya, 2000 nézõ. Vezette: Böcskei (Hoffbauer R., Hima)

TATABÁNYA: Dombai A. – Almási, Böjte, Farkas V., Megyesi (Kiprich D., a szünetben) – Móri, Deme (Milanovic, 65.), Kovács I., Lajtos – Farkas J. (Ndjodo, 74.), Sitku. Vezetõedzõ: Kiprich József

BUDAÖRS: Esterházy – Csengõ, Pleván, Csobánki, Ódé – Horváth L. , Papp G. (Lászka, a szünetben), Mihályi (Szûcs P., 80.) – Kollega, Tüske, Sánta A. (Besztercei, 80.). Vezetõedzõ: Lucsánszky Tamás

Gólszerzõ: Farkas J. (1–0) a 7., Lajtos (2–0) a 21., Sánta A. (2–1) az 50. percben

MESTERMÉRLEG

Kiprich József: – Az elsõ félidõben eldönthettük volna a mérkõzést, mert rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. A második félidõben érthetetlenül visszahúzódtunk, és játékunk sem volt folyamatos.

Lucsánszky Tamás: – Ha tanulunk saját hibáinkból, sokkal többre leszünk hivatottak.
 

 

VESZPRÉM FC–FERENCVÁROS II 3–1 (1–0)

Veszprém, 400 nézõ. Vezette: Kovács G. (Péter, Makkosné)

VESZPRÉM: Kádár B. – Garai, Hegedûs Gy., Hevesi-Tóth, Bosnjak – Ihász, Szöllõskei (Finta P., 58.), Thiago (Schleer, 82.), Burcsik – Novothny, Alex (Vitomir, 65.). Vezetõedzõ: Vágó Attila

FERENCVÁROS II: Jova – Vass M., Fülöp N., Vattai, Tóth A. – Fitos (Szabó R., 80.), Peszmeg (Antal Zs., 70.), Józsi, Tóth B. – Varga B. (Papp M., 46.), Gárdos. Edzõ: Lipcsei Péter

Gólszerzõ: Alex (1–0) a 30., Novothny (2–0) az 53., Tóth B. (2–1) az 58., Finta P. (3–1) a 72. percben

MESTERMÉRLEG

Vágó Attila: – Két vereség után felszabadultan futballoztunk, és ekkora különbséggel is megérdemelten gyõztünk.

Lipcsei Péter: – A helyzeteit jobban kihasználó veszprémiek megérdemelten nyertek, mert kettõ egy után egy egyéni hibával tettünk azért, hogy veszítsünk.
 

 

BAJAI LSE–GYÕRI ETO II 5–3 (2–1)

Baja, 400 nézõ. Vezette: Iványi Z. (Albert I., Medovarszki)

BAJA:  Herbert – Szauter (Villám, 65.), Zahorecz, Burucz, Forgács A. – Szõllõsi, Domokos, Lógó (Micskó, 9.) – Csovics, Kormos, Balázs R. (Nagy E., 51.). Vezetõedzõ:  Bognár György

GYÕRI ETO II: Nacsa – Nagy Á., Bieder, Zámbó, Czeitler – Kiss Sz. (Dömötör,78.), Nyitrai, Németh L. (Horváth G., 60.) – Molnár T., Serfõzõ, Miklós (Varga T., 40.). Edzõ: Klement István

Gólszerzõ: Kormos (11–esbõl, 1–0) a 15., Serfõzõ (1–1) a 18., Szõllõsi (2–1) a 26., Domokos (3–1) a 46., Varga T. (3–2) a 65., Kormos (11-esbõl, 4–2) a 70., Horváth G. (4–3) a 77., Nagy E. (5–3) a 87. percben

MESTERMÉRLEG

Bognár György: – A Gyõr játéka jobban tetszett, mert nem vagyok hozzászokva, hogy az utolsó húsz percben erõnléti problémákkal küszködjünk. A három pontnak örülök, ez a mérkõzés lehetett volna számukra nyolc egy és négy négy is.

Klement István: – Voltak fordulópontok, amelyekbõl mi nem jól jöttünk ki. A Baja nyert, mert egyes idõszakban jobban játszott. Tapasztaltabban meg is nyerjük az ilyen mérkõzéseket.

(nemzetisport.hu)