– A “normális” rend szerint mi kiestünk az NB III-ba – kezdte Tóth László, a bõcsiek szakmai igazgatója. – Az MLSZ azonban, tanulva a korábbi évek példáiból, elõre meghatározza, hogy a licenszkérelmek elutasítása, a nevezések elmaradása, vagy a visszalépések esetén mely csapatokkal kívánja feltölteni a holtidényben keletkezõ szabad helyeket. Ennek szellemében a Keleti és a Nyugati csoport 14., 15. és 16. helyezettjei oda-visszavágós rendszerben összemérik tudásukat, de pillanatnyilag még nem tudhatják, hogy a párharcok kimenetele hoz-e számukra valamit a “konyhára”? Pontosabban fogalmazva a 14. helyen végzettek csatájának már biztosan van értelme, hiszen ennek gyõztese – az MTK tartalékcsapatának automatikus törlése miatt – bennmarad az NB II-ben. A vesztes 14. helyezett, továbbá a két-két 15. és a 16. “lépcsõn” végzett gárda jogosultsági sorrendben akkor juthat ismét másodosztályú szerephez, ha valamelyik szervezet nem kap licenszet, nem tud, vagy nem akar ebben az osztályban maradni, továbbá NB III-as bajnokként lemond indulási lehetõségérõl.

Tóth László máris tud lemorzsolódókról: a Tököl nem jutott licenszhez, a Tiszakanyár nem érdeklõdik az NB II iránt, kétséges, hogy az Egernek lesz-e pénze a magasabb osztályhoz, a bõcsi szakmai igazgató szerint pedig csapatunk vezetõsége nem él a feltöltõ tornán való indulással.

– A második vonal drága mulatság – folytatta Tóth László. – A nevezés milliós kiadással jár, hogy a versenyeztetés tetemes költségérõl már ne is beszéljek. A mi ellenfelünk, a Nyugati csoport 16. helyén végzõ Foci24.com-Kaposvölgye például nem akar játszani, így a felkérési listán máris ugrottunk egyet elõre. Az elkövetkezendõ hetekben elválik, hogy mit ér ez a képzeletbeli 4. hely, ugyanis a nyertes 14. és nem nevezõ egyik 16. helyezett csapat révén két státusz már elkelt.

(nb2.hu; nagyberki.com)