Bár az NB II Keleti csoportjában 15. Orosháza szerzett vezetést, a Nyugati csoportban 15. Budapest Honvéd II. csapata végül hazai pályán 5-1-re gyõzött a másodosztályban maradásért rendezett osztályozó elsõ, szombati mérkõzésén.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Orosházán.
 
“Ha egy ilyet kihagyok, nyomhatom a fekvõket” – a Honvéd-osztályozó visszhangjai

Nagyarányú gyõzelmet aratott az NB II osztályozóján a Honvéd az Orosháza ellen, az 5-1-es sikerbõl góllal vette ki a részét Vernes Richárd. A korosztályos válogatott támadó a honvedfc.hu-nak elmondta, ha az edzésen egy hasonló lehetõséget kihagy, kisebb büntetést is kap érte. A tréner Szalai László annak örült, hogy a fiatal játékosok is nagy szeletet hasítottak ki maguknak a sikerbõl.

A honvedfc.hu-nak nyilatkozó Vernes Richárd a hatalmas tétet emelte ki.
– Az orosházi vezetõ gól után sikerült gyorsan egyenlíteni, ez feldobta a csapatot és egész meccsen nagy fölényben játszottunk. Fáradt vagyok én is a csapat is, a Szigetszentmiklós elleni meccs óta a bokám is bedagadt, de megbeszéltük a többiekkel, hogy összeszedjük magunkat ezekre a meccsekre, mert nem mindegy, hogy NB II-ben vagy NB III-ban fogunk jövõre játszani. A gólomnál egy kontratámadás során létszámfölényben voltunk, Lovrics volt a hosszún és kockáztattam, de szerencsére át tudtam bökni a kapus felett a labdát. Az edzéseken, ha kihagyok egy ilyet, akkor nyomhatom a fekvõtámaszokat, most gól lett, aminek nagyon örülök. Nagyon oda fogom tenni magam nyáron, szeretnék az NB I-ben is szerepet kapni.
Az együttes edzõje, Szalai László is örült, hogy nem csak az idõsebbek tettek sokat a gyõzelemért.
– Amit harminc meccsen nem sikerült biztosítani, azt megpróbáltuk ma pótolni, igyekeztünk élni a hirtelen jött lehetõséggel! Külön örömteli, hogy a rutinosabb játékosok mellett fiataljaink is jelentõs részt vállaltak a sikerbõl. Az NB II számunkra nem cél, nem az eredményesség számít, nekünk ez a tanulási folyamat része, tapasztalatszerzés a felnõtt futballban – mondta a tréner.

(pepsifoci.hu)

 

Bp. Honvéd – MFA – Orosháza 5:1
2011-06-18 16:58:16

Izgalmas, fordulatos elsõ félidõ után fölényes gyõzelem az elsõ mérkõzésen.
 
Budapest Honvéd FC – MFA – Orosháza FC 5:1 (2:1)
 Bozsik-stadion, 600 nézõ
 
Játékvezetõ: Viezer R. (Horváth R., Tóth I.)
 
Gólszerzõ: Debreceni 21., Danilo 28., Hajdú 62. (11-esbõl), 87. (11-esbõl), Vernes 73., ill. Randelovics 16. (11-esbõl)
 
Budapest Honvéd FC – MFA: Kemenes – Baráth, Lovrics, Debreceni, Hidi – Nagy G., Nagy A. – Vernes, Hajdú, Czár – Danilo
 Vezetõedzõ: Szalai László
 
Orosháza FC: Bordás – Lupsa, Futaki, Szûcs, Bartyik, Randelovics, Kerepeczki, Petneházi, Szabó, Balogh, Szabó
 Vezetõedzõ: Marik László Csaba
 
1. perc: A vendégek kezdték a mérkõzést.
 11. perc: Jobb oldalról csavart be szögletet Hajdú, hiába támadt utána két ígéretesnek tûnõ szituáció, gólhelyzetig nem jutottunk el.
 13. perc: Tükörképe az íménti szituációnak, de egy jobb helyezkedés: Petneházihoz jutott el a labda, aki 16 méterrõl kapásból lõtt, de szerencsénkre a kapu fölé.
 16. perc: Baráth szerelte a hazaiak támadóját a 16-os bal sarkánál, a játékvezetõ 11-est ítélt! Randelovics higgadtan a jobb alsó sarokba lõtt… 0-1
 19. perc: Hajdú csodás, löbbölt szabadrúgását a felsõ kapufára fejelte Debreceni.
 20. perc: Bartyik kapott sárgát, Nagy G. felvágásáért.
 21. perc: Debreceni fejelte a hálóba Hajdú jobb oldalról, remekül érkezõ szabadrúgását! 1-1
 24. perc: Nagy Armand is besárgult, egy becsúszás miatt.
 28. perc: Hajdú szabadrúgásaira nincs ellenszere a vendégeknek! Ismét a jobb oldalról ívelt be és Nagy Armand visszafejelt labdáját végül Danilo lõtte 4 méterrõl a jobb felsõ sarokba! 2-1
 32. perc: Danilo labdaszerzése után egy villámgyors támadás bontakozott ki, melynek végén Czár lõtt 13 méterrõl a bal oldalról a bal kapufára!
 38. perc: Nem meglepõ, hogy egy Hajdú szabadrúgás jelentett veszélyt, ezúttal kapura célzott a csapatkapitány és a felsõ kapufát találta el!
 41. perc: Futaki igen sportszerûtlen becsúszása révén Baráth került a földre, szerencsére fiatal játékosunknak nincs komoly baja! Az elkövetõ sárga lapot kapott.
 45. perc: Lovrics mentett meg egy kisodródó labdát, de utána sajnos belerúgott az oldalvonalon kívülre guruló játékszerbe, jutalma sárga lap lett…
 46. perc: Vége az elsõ játékrésznek.
 

46. perc: Folytatódik a mérkõzés.
 50. perc: Vernes lõtt nagy erõvel a jobb oldalról, Bordás védett bravúrral!
 55. perc: Jobb oldali szöglet érkezett Hajdútól, ezúttal veszélytelenül.
 56. perc: Lupsa is besárgult.
 59. perc: Hidi helyett Vólent a pályán.
 60. perc: Vernes lépett ki remek ütemben középen, majd a Bordás buktatta, 11-es!
 62. perc: Hajdú nagyon higgadtan jobb alsó sarokba helyezett! 3-1!!
 67. perc: Szabó könyökölte le Vernest egy tét nélküli szituációban, igen sportszerûtlenül, a játékvezetõ nem észlelte az esetet.
 73. perc: Vernes ugrott ki középen és egy csodálatos szóló után 10 méterrõl mesterien emelte át a labdát a kifutó kapuson! GYÖNYÖRÛ GÓL! A kispesti közönség vastapssal ünnepel! 4-1!!
 77. perc: Berki a pályán Vernes helyett.
 79. perc: Berki kapott sárgát a ma nagyon szigorú Viezertõl.
 84. perc: Berki indult meg a bal oldalon nagy sebességgel, szerelni nem tudták, így éles szögbõl lõni tudott, bár nem talált kaput. A szögletet követõen Nagy Geri lõtt 20 méterrõl centikkel a bal felsõ sarok fölé!
 87. perc: Kemenes hatalmas kirúgása remek helyzetben találta Berkit, aki megtolta a labdát, majd a 16-oson belül szabálytalanul szerelték! Újabb 11-es! Hajdú ma nem tud hibázni, gyönyörûen lõtte a kapu bal oldalába a labdát! 5-1!!
 90. perc: Vége a mérkõzésnek!
 
A közönség felállva ünnepelte a Budapest Honvéd FC – MFA csapatát, amely látványos, ötletes játékkal és igen szórakoztató focit játszva gyõzte le az Orosháza csapatát, megnyugtató elõnyt szerezve a jövõ heti visszavágóra.

(honvedfc.hu)