Karacs Roland góljával sokáig vezetett a Kozármisleny a Puskás Akadémia elleni rangadón, de Benczés Miklós együttese a hajrában Aposztolopulosz fejesével végül pontot mentett. Az egy pont is azt jelentette, hogy a felcsútiak elõnye tovább nõ a tabella élén, hiszen az Ajka simának mondható vereséget szenvedett Szigetszentmiklóson (úgy, hogy az elsõ tíz percben a “buszban maradt”), ezzel búcsút mondhat 16 mérkõzésen át tartó veretlenségének.

A Tatabánya Baján javította ki elmúlt heti hazai botlását, a Csákvár és a Sopron egymás elleni döntetlenje azonban egyik csapatnak sem igazán jó eredmény. A tartalékcsapatok csatájában a Kaposvár II a Paks otthonában gyõzött Diallo góljával.

NB II, NYUGATI CSOPORT

17. FORDULÓ

KOZÁRMISLENY FC–PUSKÁS AKADÉMIA 1–1 (1–0)

Kozármisleny, 400 nézõ. Vezette: Szõts (Király K., Huszár)

KOZÁRMISLENY: Sólyom – Nagy J., Fellai, Romics, Fenyvesi – Nagy Dominik (Kovács T., a szünetben), Szabó B. – Karacs (Zsdrál, 60.), Birtalan B. (Boda, 65.), Bjelanovics – Városi. Vezetõedzõ: Szabó Zsolt

PUSKÁS AKADÉMIA: Somodi – Margitics, Papucsek, Aposztolopulosz, Farkas N. – Tóth B. (M. Luque, 76.) – Gajdos (Nagy Dániel, a szünetben), Szakály D., Polonkai, Kleinheisler (Fabio, 88.) – Zsolnai. Vezetõedzõ: Benczés Miklós

Gólszerzõ: Karacs (1–0) a 20., Aposztolopulosz (1–1) a 82. percben

MESTERMÉRLEG

Szabó Zsolt: – Értékes pontot szereztünk egy kiválóan felkészített csapat ellen. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, egy nullánál meccslabdát hibáztunk…

Benczés Miklós: – Mindkét csapatot dicséret illeti, a nehéz pálya ellenére jó mérkõzést játszottunk. Nem vagyok csalódott a döntetlen miatt.

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–FC AJKA 2–0 (1–0)

Szigetszentmiklós, 300 nézõ. Vezette: Farkas Á. (Demeter, Galán R.)

SZTK: Kozma T. – Milos, Jakovljevics, Ducic – Barna Zs., Kvekveskiri – Cziráki (Zsivóczky, 79.), Khous (Besztercei, 65.), Kollega – Fekete Á. (Doucoure, 87.), Takács T. Vezetõedzõ: Zoran Kuntics

AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Nagy B., Kanta Sz., Horváth A. – Mihalecz P., Sowunmi (Czanik, 80.), Major N. Vezetõedzõ: Németh Zoltán

Gólszerzõ: Takács T. (1–0) a 4., Ducic (2–0) az 58. percben

Kiállítva: Major N. (második sárga lap után) a 43., Nagy B. (második sárga lap után) az 56., Szabó L. (játékvezetõ megsértése miatt a kispadról) a 56. percben

MESTERMÉRLEG

Zoran Kuntics: – Jó csapatot sikerült legyõzni. Az elsõ másodperctõl kezdve gólra törõen játszottunk, és sikerült is rögtön betalálni. Két kiállítás után már nem is akartunk kockáztatni, mert a legfontosabb a három pont megszerzése volt.

Németh Zoltán: – Sajnos az elsõ tíz percben a buszban maradtunk, utána pedig a kiállítások megpecsételték a sorsunkat. Megszakadt egy szép sorozatunk, de emiatt nem fogunk összezuhanni, megyünk tovább elõre.

BAJAI LSE–FC TATABÁNYA 1–2 (1–2)

Baja, 250 nézõ. Vezette: Gyarmati II T. (Kulman, Iványi I.)

BAJA: Tulipán – Hajnal G., Szabó Gy., Farkas A., Szénási – Turcsik, Turi (Faller, 89.), Illés D., Csokics – Szentgyörgyi (Balázs D., 72.), Szöllõsi T. (Szávuj, 76.). Vezetõedzõ: Goretich Krisztián

TATABÁNYA: Dombai A. – Almási, Hegedûs N., Djurics, Törtei – Ferkó, Kovács I., Huszák, Frank (Szekér, 77.) – Csovics (Szepesi B., 89.), Skriba (Móri, 77.). Vezetõedzõ: Csertõi Aurél

Gólszerzõ: Skriba (0–1) a 36., Csokics (1–1) a 38., Ferkó (1–2) a 42. percben

MESTERMÉRLEG

Goretich Krisztián: – Már nem az õszi csapat vagyunk, megyünk elõre, tesszük a dolgunkat. Kis szerencsével pontot menthettünk volna a jó erõkbõl álló Tatabánya ellen.

Csertõi Aurél: – Nehéz pályán, megérdemelten szereztünk három pontot. Erõszakos, fiatal csapatot gyõztünk le, bevallom, a három pont megszerzése élet-halál kérdése volt.

CSÁKVÁRI TK–SOPRONI VSE 1–1 (0–0)

Csákvár, 300 nézõ. Vezette: Fenyvesi (Kepe, Kiss I B.)

CSÁKVÁR: Gelei V. – Ambrus, Racskó, Burucz, Hajdú S. – Domján A. (Feik, 55.), Csordás Sz. (Imrik, 73.), Domokos, Ódé (Khamis, 62.) – Vinicius – Molnár Cs. Vezetõedzõ: Bognár György

SOPRON: Dénes – Bognár Zs., Vadas, Fazekas N., Mészáros M. – Gaál B., Fazakas, Varga G. (Horváth A., 93.), Pintér A. – Bali, Szabó L. (Horváth P., 62.; Balázs R., 85.). Vezetõedzõ: Bücs Zsolt

Gólszerzõ: Molnár Cs. (1–0) a 47., Bali (1–1) az 58. percben

Kiállítva: Gaál B. (második sárga lap után) a 48. percben

MESTERMÉRLEG

Bognár György: – Több lehetõségünk volt, hogy megnyerjük a meccset, kezünkben volt a gyõzelem. Mezõnyfölényünk kevés helyzetben mutatkozott meg, a döntetlen igazságos.

Bücs Zsolt: – A Csákvár többet birtokolta a labdát, de az eredmény reális. Csak azon csodálkozom, hogy a nézõk közül kiabálásért nem kaptak páran sárga lapot.

PAKSI FC II–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI II 0–1 (0–0)

Paks, 100 nézõ. Vezette: Kiss N. (Kóbor, Török K.)

PAKS: Kiss M. – Féhr, Szalontai (Laták, 15.), Berkó, Juhász D. – Czinger, Mészáros I. (Feil, 65.), Pintér N., Heffler N. – Pap R., Hahn (Rab, 73.) Edzõ: Lengyel Ferenc

KAPOSVÁR: Posza – Fotias, Zmukics, Jánvári – Diallo, Földes M. (Garai, 85.), Kuckó, Kiss A., Böjte P. – Laczkó D. (Kirchner, 53.), Bõle (Horváth Á., 92.) Edzõ: Barna László

Gólszerzõ: Diallo (0–1) az 57. percben

Kiállítva: Juhász D. (második sárga lap után) a 73. percben

MESTERMÉRLEG

Lengyel Ferenc: – Kicsit csalódottak vagyunk, bíztam abban, hogy a támadójátékunk jobb lesz, mint a múlt héten. Ez nem így lett, a második félidõben bátrabban játszó Kaposvár megérdemelten nyert.

Barna László: – Küzdelmes mérkõzésen megérdemelten gyõztünk. Igazi csapatmunka volt a sikerünk. Nagy értékük van ezeknek az egy nullás sikereknek.

(nemzetisport.hu)