A labdarúgó Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában az ötödik fordulót rendezik a hétvégén. A Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE csapata szombaton 16 órakor a Kozármisleny gárdáját fogadja.

A vendégek az elsõ négy forduló eredményei alapján kilenc ponttal a bajnoki tabella ötödik helyén állnak. Az elsõ fordulóban otthon verték 2-1-re a BKV Elõrét, majd Gyirmóton szoros csatában kaptak ki 1-0-ra. Ezután kétszer is hazai környezetben játszottak. Elõször egygólos mérkõzésen az ajkaiakat gyõzték le, az elmúlt héten pedig a Veszprémet múlták felül 3-1-re. A vendégeket az egykori pécsi válogatott labdarúgó, Márton Gábor irányítja. A kapuban pedig az évekkel ezelõtt Dunaújvárosban is védõ Sólyom Csaba áll majd.
Az ajkai súlyos vereséget követõen nem lehetett egyszerû lelket önteni a játékosokba, de túl kell lépni ezen az eredményen, hiszen jön a következõ megmérettetés. Az újvárosi együttes szerdán felkészülési mérkõzést játszott a Bács-Kiskun megyei elsõ osztályban szereplõ Harta ellen. Az edzõmeccsen már sikerült gólokat lõni, aminek 4-0-ás gyõzelem lett a vége. Hosszas huzavona után a héten végre sikerült elintézni a két szerb támadó papírjait, így Darko Bastovanov és David Peric már a Kozármisleny elleni találkozón a csapat rendelkezésére áll. A szerdai találkozót sérülés miatt többen is kihagyták. A hiányzók közül azonban Vaskó József és Salamon Miklós elképzelhetõ, hogy vállalja szombaton a játékot. Kóczián Ferenc és Payeta Petro viszont nem valószínû, hogy pályára léphet a hétvégén. Az ajkai meccsen kiállított Varga Krisztián a második sárga lapot és tizenegyest érõ szabálytalanságnál súlyos térdsérülést szenvedett. Az elõzetes orvosi vélemény hátsó keresztszalagszakadást állapított meg, így rá hosszú ideig nem számíthat a szakvezetés, hiszen lehet, hogy mûteni is kell a fiatal játékost.

A dunaújvárosi együttes vezetõedzõje, Nagy Zoltán a sérülések miatt gondban van, de két minõségi támadóval bõvült a játékoskerete.

– A hartaiak ellen jó hangulatú mérkõzést játszottunk, ahol végre már gólokat is lõttünk. Tudjuk, nem lesz könnyû dolgunk a kozármislenyiek ellen, hiszen ellenfelünk igen jól kezdte az idei bajnokságot, de bízom benne, hogy a hétvégén elindulunk felfelé. Szeretnénk végre örömet okozni az elmúlt idõszak rossz szereplése ellenére mellettünk kitartó hûséges szurkolóinknak.

A Pálhalma együttesének várható összeállítása a Kozármisleny ellen a következõ: Floszmann – Dudás, Vaskó, Salamon, Magyar B. – Huber, Bastovanov, Cséza, Márki – Berényi, Bezerédi.

(dh-online.hu)