PMFC – Barcs 1:0
Írta: Kottász Gergely

2011 május 21. (szombat) 18:53

Felnõtt keret – Online közvetítés

Újabb kötelezõ gyõzelem vár a PMFC együttesére, hiszen a tabella 13. helyezettje, a Barcs Mészáros Ferenc legénységének mai ellenfele. Ugyanakkor jobb vigyázni, ugyanis több olyan, egykori pécsi játékos is erõsíti a vendégeket (például Fónai, Kordé vagy Dienes), akik minden bizonnyal kettõzött erõvel küzdenek majd korábbi klubjuk ellen, hogy bizonyítsanak.

 PMFC: Dibusz – Nagy J., Pintér, Todorovic, Regedei, Lantos, Horváth Zs., Lovrencsics, Törtei, Scepanovic, Godslove. Vezetõedzõ: Mészáros Ferenc

Barcs: Halasi – Pókos, Huzmi, Balogh, Fónai, Thiago, Pandur, Kordé, Dr. Matus, Gerguiás, Horváth P. Vezetõedzõ: Kuczkó Gábor

1. perc: A chilei Miguel játékvezetõ sípjelére a piros-feketében játszó PMFC kezdte a találkozót a tiszta fehérben pályára lépõ Barcs ellen.

Kevesen jöttek ki a találkozóra (talán 500-an lehetünk a stadionban), pedig nagyon fontos lenne, hogy a pécsi közönség biztatása kíséretében kiharcolják Regedeiék a gyõzelmet.

5. perc: Az elsõ taps a mérkõzésen: Lovrencsics készítette le  a labdát Scepanovicnak, az idegenlégós 16 méterrõl lõtt – alig fölé.

6. perc: Lovrencsics húzott el gyönyörû sarkazós csellel a jobb szélen, beadására a hosszú oldalon érkezett Törtei, de a bal lábas védõ rosszul találta el a labdát, így odalett a helyzet.

7. perc: Sárga lap: Balogh Tamás kapott lapot a Barcsból, mert fellökte Godslove-ot. A szabadrúgást Regedei végezte el mintegy 24 méterrõl, de lövése méterekkel mellé szállt.

9. perc: Fónai 23 méteres szabadrúgását a védõháló fogta meg – nem volt veszélyes kísérlet.

10. perc: Szép pécsi támadás végén Lovrencsics passzolt jobbról Regedeihez, a pécsi csapatkapitány kiszorított helyzetbõl az oldalhálót találta el.

13. perc: Újabb Lovrencsics-villanás – ezúttal ballal lõtt 20 méterrõl a csatár, alig tekeredett el a labda a jobb felsõ sarok mellett.

17. perc: Lovrencsics szerzett erõszakosan labdát a barcsi tizenhatosnál, majd jobbal lõtt, Halasi vetõdve hárított.

Eddig sokkal többet birtokolja a labdát a hazai csapat, sokat támadnak a piros-feketék, de egyelõre állják a sarat a barcsiak.

19. perc: Scepanovic gyönyörûen löbbölte be a labdát a jól beinduló Godslove-nak, a nigériai azonban rosszul vette át a labdát mellel, így fel tudtak szabadítani Matusék.

Érezhetõen feszültek a pécsi játékosok, és ez minden bizonnyal a hazai szurkolók által várva várt elsõ PMFC-gólig így is lesz. Az imént Regedei és Horváth Zsolt szólalkozott össze egy rossz összjáték után.

27. perc: Lovrencsics kígyózott át a barcsi védõkön, majd 18 méterrõl lõtt, Halasiról kipattant a labda, de Pókos kirúgta a játékszert.

Végre hallhatjuk a pécsi “B” közép hangját – így már van hangulata a találkozónak!

31. perc: Az eddigi legnagyobb hazai helyzet maradt ki: Nagy József fantasztikusan látta meg, hogy a hosszú oldalon Lovrencsics elszabadult a védõjétõl, “Dzsozi” jó 30 méteres átadását azonban “Geri” rosszul találta el, így kimaradt a lehetõség.

38. perc: Jellemzõ jelenet: minden mezõnyjátékos a barcsi térfélen, de egy pontatlan indítást követõen Nagy József elõtt kigurult az alapvonalon túlra a labda.

45. perc: Törtei bal oldali beadását Lovrencsics bólintotta a jobb kapufa mellé – szép pécsi akció volt.

A chilei játékvezetõ véget vetett az elsõ félidõnek, amely során Mészáros Ferenc együttese végig támadott, volt egy-két jó lehetõsége is a hazaiaknak, de ezek kimaradtak, így a jól védekezõ Barcs egyelõre tartani tudja a gól nélküli állást.

Idõközben véget ért a Kozármisleny – Gyirmót találkozó, a végeredmény 2:2! A szomszédvár tehát óriási szívességet tett a pontszerzéssel a PMFC-nek, így csak Lovrencsicséken múlik, meg tudják-e elõzni a piros-feketék a tabellán Kiprich József gárdáját.

46. perc: Folytatódik a találkozó – a Barcs cserélt a szünetben, Gergulás helyén Hock a pályán.

49. perc: Nagy József jobb oldali beadását Horváth Zsolt csúsztatta meg az öt és felesen, a labda a jobb oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret.

50. perc: Megint Horváth Zsolt – ezúttal ballal tekerte el a játékszert, amely elszállt a jobb felsõ sarok mellett.

50. perc: Csere a PMFC-ben – Godslove helyett Wittrédi a pályán.

54. perc: Wittrédi rögtön bemutatkozott: szép labdát adott Horváth Zsoltnak, aki fordulás után egybõl lõtt ballal, Halasi bravúrral védta a bal alsó sarok felé tartó lövést.

59. perc: GÓÓÓÓL, vezet a PMFC! Wittrédi 24 méterrõl, a saját maga által kiharcolt szabadrúgásból tekert gyönyörûen a jobb felsõ sarokba. 1:0

Remekül cserélt Mészáros Ferenc! Wittrédi minden eddigi megmozdulása veszélyt hordozott magában, a szabadrúgásgólja pedig csodálatos volt.

65. perc: A gól óta sem változott a játék képe – támad a Pécs, védekezik a Barcs.

68. perc: Sárga lap: Scepanovic kapott lapot durva becsúszásért.

69. perc: Csere a Barcsban – Huzmi helyett Csongár a fehéreknél.

70. perc: Csere a PMFC-nél is: Horváth Zsoltot vastaps kíséri le, helyére Eszlátyi érkezik.

75. perc: Újabb vastaps, ami ezúttal egy hazai akciónak szólt! Lovrencsics kapott jó labdát Wittréditõl, lövése lepattant, éppen Scepanovic elé, aki egy átvétel után lõtt – alig fölé.

81. perc: Eszlátyi szép csel után középre tekert, Halasi felett átszállt a labda, Pandur lábáról a saját kapuja felé pattant a játékszer, de végül fel tudtak szabadítani a védõk.

84. perc: Egy rossz pécsi felszabadítást követõen Fónai lõtt 30 méterrõl, méterekkel a jobb kapufa mellé.

86. perc: Sárga lap – Pintér kapott lapot a chilei játékvezetõtõl a PMFC-bõl.

89. perc: Lovrencsics esett el gyanús körülmények között a barcsi 16-oson belül, de a játékvezetõ sípja néma maradt.

92. perc: Csere a hazaiaknál – Zsdrál érkezett Regedei helyére. A lejövõ csapatkapitány is megkapta a neki járó vastapsot.

vége 1-0

(pmfc.hu)