Visszatekintve az elmúlt fordulóra, kijelenthető, annak ellenére, hogy a látottak alapján talán igazságosnak mondható a pontosztozkodás, mégis egy már-már megnyert meccsen úszott el a győzelem. A tabellán elfoglalt helyezés nem mutatkozott meg a pályán, hiszen voltak időszakok, amikor mi tudtuk irányítani a játékot, a nemzetközi rutinnal is bíró Puskás Akadémia FC nagy nehézségek árán tudott egyenlíteni. Horvát védőnk Frane Ikic 334 percen át tartó bajnoki góltalanságot adott át a múltnak, így a Kisvárda után a Felcsútiaknak is betalálva második bajnoki gólját szerezte, de ezt az előnyt sajnos nem sikerült győzelemre váltani. A sorozatos cserék később mindkét oldalon frissességet hoztak a csapatok játékába. Sokáig sikerült megakadályozni, hogy a Puskásnak elsüljön és célba találjon a fegyvere, de sajnos egy vitatott szituációt követően kirúgás helyett szögletet ítélt a játékvezető, amiből egyenlíteni tudott ellenfelünk, amikor a 82. percben Ikic a saját kapunk előterében elfejelhette volna a labdát, azonban ő lábbal próbált menteni, így azonban Alexander Baluta előbb érte el a felperdülő, majd aláhulló játékszert, és a kapunk bal oldalába tudott bólintani. Ezt követően a záró pillanatokban is volt gólszerzési lehetőségünk, de mivel ezt már nem sikerült gólra váltani, így kijelenthető, hogy ismét fájó körülmények közepette vesztettünk értékes pontokat

      Ahogyan a szakemberek szokták fogalmazni, voltak azonban a mérkőzésnek olyan biztató momentumai és időszakai, amire igenis lehet építeni, lehet bízni egy sikeresebb bajnoki hajrában. Nagyon fontos, hogy amíg van esély kiharcolni a bennmaradást, addig nem veszhet el az ebbe vetett hit senkiben, vezetőben, játékosban, szurkolóban egyaránt, hiszen csapatunk játékosai a közelmúltban többször is bizonyították már, hogy a papírforma szerint esélyesebbnek ígérkező ellenfelekkel is fel tudják venni a versenyt.

      Igazán értékmérő sorozat vár a fiúkra a közeljövőben, hiszen a következő három fordulóban a kiesés ellen menekülők csatájában olyan ellenfelekkel játszunk, mint a közvetlenül előttünk álló DVSC, az őt megelőző Bp. Honvéd, és a mostanában jó formában lévő Újpest.

      E sorozat első állomásaként „Debrecenbe kéne menni, három pontot kéne hozni!”, annak érdekében, hogy továbbra is életben maradjanak élvonalbeli tagságunkat meghosszabbító álmaink. Ellenfelünk az elmúlt öt fordulóban három vereséget szenvedett (Honvéd i: 4-2, Újpest o: 1-2, Ferencváros i: 3-0), mellette Pakson tudott győzni 1-0-ra, míg hazai környezetben gól nélküli mérkőzésen osztozott a pontokon a ZTE-vel. Mi hasonló időszakot figyelembe véve az ALCUFER Stadionban remiztünk az MTK-val (1-1), ezt kövezően sajnos háromszor maradtunk alul ellenfeleinkkel szemben (Kisvárda i:1-0, Fehérvár o: 0-2, Mezőkövesd i: 1-0), majd az utóbbi fordulóban szintén döntetlent játszottunk a PAFC-vel szemben (1-1). A piros-fehér gárda az eddigi 27 játéknapon 8 győzelem és 8 döntetlen mellett 11-szer szenvedett vereséget, így 40-43-as gólkülönbségével, és az így szerzett 32 ponttal a 10. helyen áll a tabellán, míg mi 6-8-13-as meccs-mutatóval, 25-38-as góllal és 26 ponttal alattuk a 11. helyről várjuk a folytatást.

Örök bölcsesség, mi szerint „pontokból áll össze a vonal”, az a bizonyos vonal, amely fölött szeretnénk végezni, így kijelenthető, hogy nem hat pontos, hanem már szinte annál is „értékesebb” mérkőzésre utazunk az 1902-ben alapított Debreceni VSC otthonába. Ellenfelünk imponáló eddigi eredménysorába tartozik a 7 bajnoki cím, 6 MK és 5 szuper-kupa győzelem.

      A Puskás Akadémia FC. elleni mérkőzésünk másnapján, virágvasárnap Jézus Krisztus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezett a keresztény világ, ami után kezdetét vette a most tartó nagy hét, a húsvéti ünnepekre felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Reményeink szerint azonban pénteken este gól és bajnoki pontok tekintetében nem kell böjtölnünk a debreceni Nagyerdőben.

      A hatályos kormányrendelet értelmében, a korábbi ez irányú intézkedések érvényüket vesztették, így a maszkviseléshez és védettségi igazolványhoz kötött és kapcsolódó szabályok feloldásra kerültek, a sportesemények ezek nélkül is szabadon látogathatóak. 

A jegyinformációkkal kapcsolatos tudnivalókat ide kattintva olvashatják!

A 28. forduló nyitó napjának esti mérkőzése a Debreceni VSC – Gyirmót FC Győr találkozó pénteken 20.00.-kor kezdődik, amit a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetít, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják nézni, hiszen annak fontos eseményeit, jeleneteit honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik