Büszkén emlékszünk és gondolunk vissza a két évvel ezelőtti tavaszi menetelésre, amikor csapatunk 17 fordulón keresztül tartó veretlenségi sorozatot produkált, s e remek széria végén élvonalba jutást ünnepelhettünk. Talán sokan kiegyeznének most is egy ilyen időszakkal, eredménysorral, de tény, jelenleg valamelyest más a helyzet a tabellán elfoglalt pozíciót illetően.

Ami viszont bizonyos, hogy a december 11.-én lejátszott Szentlőrinc elleni, gólnélküli mérkőzésünket követően, 49 nap elteltével újra élet költözik az ALCUFER Stadionba, amikor a Dorogi FC-t fogadva ismét bajnoki mérkőzésen láthatjuk kedvenceinket.

Ezen időszakon belül a kezdeti év végi pihenő napok után január 4.-én megkezdte felkészülését együttesünk a futballtavaszra, s három edzőmérkőzésen mérettette meg magát. Először a szomszédvári zöld-fehérekkel szemben játszottunk döntetlent (1-1), majd egy péntek 13.-ai napon kikaptunk Zalaegerszegen (4-2), végül pedig múlt hét szombaton a fővárosban győztük le az ugyan csak élvonalbeli Vasas SC gárdáját (2-3).

 Első csapatunk keretéhez csatlakozott a Puskás Akadémiától érkező szélső támadó Jevhenyij Kicsun, valamint a nagy visszatérőként Mezőkövesdről igazolt Madarász Márk, aki korábban 14 évesen került egyesületünkhöz, míg távozott Király Patrik, aki éppen leendő ellenfelünkhöz, a Dorogi FC-hez került, így a keret nagy része együtt maradt, s talán kijelenthető, még erősödött is.

Ellenfelünk az eddig lejátszott húsz forduló alatt négyszer tudott nyerni, a négy döntetlen mellett azonban tizenkétszer kikapott, és a 21-35-ös gólaránya mellett 16 pontot tudott gyűjteni, amivel jelenleg a sereghajtó pozícióját foglalja el, míg mi kilenc siker és négy pontosztozkodás mellett hétszer maradtunk alul aktuális ellenfelünkkel szemben (33-24), és az ezek által kiérdemelt 31 ponttal a dobogósokat üldözve, a hatodik helyről várhatjuk a folytatást.

 A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve, az utóbbi öt találkozón belül három gyirmóti győzelemmel szemben kettő dorogi siker született. 2020 március 8.-án Dorogon a hazaiak tudtak nyerni (2-1), míg november 4.-én szintén idegenben mi (0-1). A következő évben április 25.-én itthon tartottuk a bajnoki pontokat (3-1), majd 2022 január 8.-án barátságos meccsen maradtunk alul (0-2) az ALCUFER Stadionban, míg a mostani pontvadászat második fordulójában, idegenben sikerült nyernünk (1-4) Komárom-Esztergom megyei ellenfelünkkel szemben.

Ha szigorúan a papírformát tekintjük, akkor óvatosan kijelenthető, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de az eddigi találkozók is tanúbizonyságul szolgáltak a tekintetben, hogy ezt a terhet sokszor milyen nehéz gólokra, és pontokra váltani. Mint azt Csertői Aurél vezetőedzőnk is hangsúlyozta, nem lesz elég jól játszani, mint azt korábban is tette a csapat, most tavasszal már eredményesebben kell teljesíteni, hogy közelebb kerülhessünk céljaink eléréséhez.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 21., fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Dorogi FC találkozó 2023 január 29.-én, vasárnap 13.00.-kor kezdődik az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.