Ma megkezdte a felkészülést a 2025/26-os bajnokságra a Gyirmót FC Győr NB III-as labdarúgócsapata. A klub háza táján mindenki azon tevékenykedik, hogy a harmadosztályú jelzőt csak egy évig emlegethessék az együttes kapcsán.
A csapat tagjai ma és holnap orvosi-labor vizsgálaton, valamint fizikai felmérésen vesznek részt, amelynek kiértékelése után, szerdán már pályán lesznek a futballisták. Az új szakmai stáb, Weitner Ádám vezetőedző, Stanisic Lazar asszisztens edző, Rengel Péter kapusedző és Kanczler Ádám erőnléti edző, pontos, mindenre kiterjedő programot dolgozott ki, a július 27-ei bajnoki rajtig. A napi tréningek mellett, szombaton már egy egymás közötti edzőmérkőzés következik, de a felkészülés alatt, öt előkészületi találkozó is a tervek között szerepel, így a Slovan Bratislava II, a Komarno, az Ajka, a Veszprém, és a Somorja gárdái ellen.
A tavalyi keretből biztosan távozik Hársfalvi András, Adamcsek Máté, Helembai Márk, Ugrai Roland, Csörgő Viktor, Kelemen Marko, Papp Milán és Pyshchur Oleksandr. A nyolc távozót természetesen házon belül, vagy új igazolásokkal pótolja majd a csapat vezetése, hiszen a cél egyértelmű, a második vonalba való visszajutás.
Ami bizonyos, hogy az együttes idei első edzésén ott lesz: Rusák Edvárd, Kecskés Barnabás, Papp Zsombor, Katona Máté, Kiss Norbert, Kovács Dominik, Hudák Martin, Hudák Dávid, Horváth Rajmund, Madarász Márk, Gajdos Zsolt, Iván Alex, Marlen Marcell, Kicsun Jevhenyij, Miknyóczki Ádám, Szegi Vince, Hajdú Ádám, Dobozi Krisztián, Mayer Ádám, Szabó Márkó, Szecsődi Bence, Szecsődi Máté, Albrecht Áron.