Pedagógusnap alkalmából adták át a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat szerda délután a városháza dísztermében.

Az ünnepség dr. Dézsi Csaba András polgármester beszédével kezdődött, melyben méltatta a pedagógusokat és a sportért dolgozó szakembereket.

A díjazottak között volt Margitai Zoltán, a Gyirmót FC Győr cégvezetője, aki a város labdarúgó sportjának eredményessége érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Győr Sportjáért díjat vehette át.

Az ünnepséget követően a díjazottat kérdeztünk.

“Óriási megtiszteltetésként ért, hogy megkaphattam ezt a díjat, hiszen ha az idei és a tavalyi díjazottakat megnézzük – amikor klubunk két tulajdonosa Horváth Ferenc  és Horváth Ernő is részesült a díjazásban – láthatjuk, hogy illusztris társaságba kerültem” – kezdte Margitai Zoltán. “Ez a díj azonban nem csak nekem szól, hanem az egész klubnak! Nyilván a tulajdonosaink nélkül nem tudnánk létezni sem, a klubnál mindenki egyfelé húz, ami nagyban megkönnyíti a munkámat. A szakmai stáb, az utánpótlásban tevékenykedő edzők, a pályamunkások, a kisegítő személyzet, a takarírók, a gazdasági szakemberek, a jogászok, a szervezési osztály mukatársai és valamennyi kolléga munkáját köszönöm, hiszen nélkülük nem részesültem volna ebben az elismerésben! Ez a díj nekik is szól, az ő munkájuk is benne van.”

“Amikor 14 éve a klubhoz kerültem, nagy célokat tűztünk ki a tulajdonosokkal. Úgy gondolom, hogy a célok nagy részét sikerült megvalósítanunk. Országos szintű sportlétesítményt sikerült létre hoznunk, az utánpótlásban komoly előrelépést produkáltunk, az NB II egyik legmeghatározóbb csapata lettünk és ez idő alatt már kétszer szerepeltünk az NB I-ben” – értékelt cégvezetőnk.

“Mégegyszer szeretném megköszönni mindenki támogatását, aki benne volt ebben a díjban és szeretném megköszönni a város vezetőinek, hogy gondoltak rám és megkaptam a díjat!” – zárta Margitai Zoltán.

A polgármester beszéde után dr. Pergel Elza alpolgármesterrel adta át a Győr Oktatásügyéért díjakat az oktatási- kulturális- sport és turisztikai bizottság javaslatai alapján Szentpéteri Mariannának a győri szakképzési centrum Lukács Sándor Járműipari- és gépészeti technikum intézmény vezetőjének, a szakképzés pozitív megítélésének előremozdításáért. Szőlősi Zoltánnénak, a nádorvárosi ének-zenei általános iskola intézményvezetőjének, közel négy évtizedes elkötelezett, innovatív pedagógiai munkájáért. Takács Miklósnak, a Győri SZC Gábor László építő- és faipari szakképző iskola pedagógusának, az oktatás tartalmi modernizációjában, valamint a keresztény- és helyi művelődéstörténeti értékek bemutatásáért végzett munkájáért.

Dr. Dézsi Csaba András Radnóti Ákos alpolgármesterrel adta át a Győr Sportjáért díjat Danyi László volt judosnak, birkózónak, mecénásnak, több évtizedes munkájáért, a fiatalok sportolásra nevelésért. Pálfalvi Gábor sportújságírónak, sportriporternek és sportvezetőnek a városban végzett több évtizedes munkájáért, gálaműsorok szervezéséért, a sportmúzeum és a ovi foci létrehozásáért. Dr. Ihász Ferenc, az ELTE pedagógiai-Pszichológiai kar sporttudományi intézete Fehér Miklós labdarúgó akadémia érettek csoportja vezetőjének egyetemi tanárának, a fiatal generáció sporttudatosságra neveléséért publikációiért, kutató munkájáért. Borsodi Géza, a győri vízisport egyesület kajak-kenu edzőjének két évtizedes elhivatott tevékenységéért, versenyfelkészítéséért. Mráz László világbajnok tekézőnek a sport területén kifejtett két évtizedes kiemelkedő edzői munkájáért, és világversenyeken nyújtott teljesítményéért.

A díjak átadása után a pedagógusok ünneplése a nádorvárosi ének zene általános iskola műsorával és állófogadással folytatódott.

 

Fotók: Radnóti Ákos / kisalfold.hu