A mai napon klubunk két éves szerződést kötött Király Patrikkal. 

A 29 éves játékos 2010-ben került a Puskás Akadémiához, ahol 2011-ben bemutatkozott felnőttek között, az NB II-ben. A 2012/13-as szezont még Vácon kezdte el, de a téli átigazolási időszakban leigazolta a Békéscsaba 1912 Előre.

A rutinos középpályás a 2015/16-os idényben tagja volt az Előre NB II-ben második helyen végző csapatának, amely ezzel kiharcolta a feljutást az élvonalba. A középpályás nem követte a lilákat az NB I-be, hanem maradt a másodosztályban és két szezont a Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosaként töltött el. 2017-ben visszatért Békéscsabára, ahol egészen a 2021/22-es szezon végéig futballozott. Király Patrik 8 szezon alatt összesen 193 tétmérkőzésen lépett pályára a békéscsabai csapatban, amelyeken 10 gólt és összesen 20 gólpasszt jegyzett.

A játékos gyirmóti pályafutásához sok sikert kívánunk!