Újra itthon a focisták

Mint arról korábban már beszámoltunk, szombaton délután négy órától a Kozármisleny együttesét fogadja hazai környezetben a DPASE labdarúgó csapata. Együttesünk nincs könnyû helyzetben, hiszen négy fordulót követõen rúgott gól és szerzett pont nélkül áll a tabella utolsó helyén, de a csapat tagjai nagyon bíznak abban, hogy összekapják magukat, s a hétvégén végre megkezdik a bajnoki pontok gyûjtögetését. Ezt Bezerédi Ádám, a pálhalmai gárda fiatal támadója is megerõsítette, aki hosszú sérülését követõen is szeretne hasznos játékkal segíteni a DPASE csapatának.

– A nyár elején komoly sérülést szenvedtem, amibõl csak nemrég épültem fel, s térhettem vissza a pályára, ezért remélem, hogy hasznos játékkal tudom segíteni a Pálhalmát abban, hogy megszerezze végre elsõ pontjait. Sajnos rosszul kezdõdött csapatunk számára az õszi idény. Saját játékunkon kell javítanunk, de azon dolgozunk, hogy felvegyük a másodosztály ritmusát, s végre betaláljunk ellenfeleink kapujába. Remélem és bízom benne, hogy ezt a szombati Kozármisleny elleni mérkõzésen meg is tesszük, és végre gyõztesen hagyjuk el a pályát.

(dunaujvaros.com)