Múlt hétvégén nevezték ki a magyar másodosztályban szereplő Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé Csizmadia Csabát. A marosszentgyörgyi születésű, korábbi tizenkétszeres magyar válogatott játékost az előtte álló új kihívásról kérdeztük.

A Nyugat-magyarországi klub kettő plusz egy éves szerződést kötött az edzői pályafutása elején álló 38 éves szakemberrel. Csizmadia játékosként 2012 telétől másfél éven át erősítette a Gyirmótot, ez idő alatt 44 alkalommal lépett pályára, valamennyiszer kezdőként a másodosztályú bajnokságban, amelyeken összesen 5 gólt szerzett.

Csizmadia Csaba számára tehát nem ismeretlen a közeg, és amint a Székely Sport érdeklődésére elmondta, rövid időn belül sikerült megegyezni a klub vezetőségével, könnyen zajlott a tárgyalás, mivel ismeri a klubot, így sokat nem kellett gondolkodnia. „A bajnokság lezárása után kerestek meg, több edzőjelölt is képben volt, hála Istennek, hogy rám esett a választás.

,,Aki járt Gyirmóton és látta a körülményeket, illetve ismeri az elmúlt tizenöt év történéseit, tudja, hogy stabil klubról van szó, az infrastruktúra adott, és magas célokért lehet küzdeni” – fogalmazott Csizmadia Csaba arról, hogy miért volt számára könnyű döntés elfogadni az ajánlatot.

Mint kifejtette, az NB II-es bajnokság elmúlt szezonját a hatodik helyen zárt csapat keretét ismeri, mivel több mérkőzésüket látta, folyamatosan tanulmányozta a másodosztályt és az élvonalbeli bajnokságot. A fiatal szakvezető rámutatott, mindenképpen kell változtatni a keretben, a vérfrissítés ráfér a gárdára, jelenleg zajlanak a tárgyalások a lehetséges érkező játékosokkal, a kiszemelteket folyamatosan figyelik.

A célokról úgy nyilatkozott, a Gyirmót stabil másodosztályú élcsapat, az érkezése után is azon dolgoznak, hogy az élmezőnyben legyenek, illetve, ha jól szerepelnek és odakerülnek, hogy feljuthatnak az első osztályba, akkor természetesen nem hátrálnak meg.

„Kiegyensúlyozott és kemény bajnokságra számítok, eddig is érdekes volt a másodosztály, ezúttal pedig 18 csapatos lesz, nagy izgalmak elé nézünk, az biztos” – közölte Csizmadia Csaba. Hozzátette, korai még arról beszélni, hogy melyek lesznek a legfőbb vetélytársaik, hiszen a nyár folyamán nagy változások történhetnek az egyes kluboknál, ők azonban a saját elvárásaiknak próbálnak megfelelni, és kevésbé foglalkozni a többi csapattal. A vezetőedzői pályafutása legelején, a 2019–2020-as – a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt – szezonban

Csizmadia Csaba a Budafoki MTE csapatával feljutott az élvonalba, de a bajnokság végéhez közeledve 2021 tavaszán lemondott, a klub pedig végül nem tudta elkerülni a kiesést.

Kevesebb, mint fél évvel később, októberben visszatért a Budafok kispadjára, a 2021–2022-es idényt a 14. helyen zárták az NB II.-ben. Az előző másodosztályú bajnokságot is a magyar főváros közelében kezdte, viszont öt forduló után, tavaly augusztus végén szerződést bontottak vele.

Csizmadia korábbi együttese, a Budafok májusban döntőt játszott a Magyar Kupában, a Puskás Arénában hosszabbítás után maradt alul a Zalaegerszeggel szemben. A klub idei meneteléséről megjegyezte, egy kupadöntőbe jutni mindenképpen nagy dolog és elismerésre méltó, büszke volt rájuk, hiszen mégis az ő irányításával kezdték el a szezont, és jó érzés volt számára, hogy a korábbi csapata továbbra is fejlődik és jó úton halad.

Forrás:sport.szekelyhon.ro